Ifjú barbárok / Nemzeti Színház, MITEM 2023

Barbár B. és K. nemcsak egyszerűen kedvére gyűjtögetett, hanem kutatással egybekötött szorgoskodásuk eredményeként alakult ki a komponista Bartók zenefelfogása, páratlan zeneszerzői tevékenységének módszertana.

A magyarországi, 10. Színházi Olimpia valóban grandiózus számokkal büszkélkedhet. Hangoztatják is páran különböző fórumokon, hogy ilyen rengeteg előadás ennyi sok országból, ez maximum egy színházi zsibvásár lehet, ezt a sokféleséget ugyanis nem lehet koncepció alá rendezni. Tényleg nem lehet, de miért is kellene? Engem két MITEM-es és egyben olimpiai előadás megtekintése után a változatosság kifejezetten gyönyörködtet.

Terzopulosz Nórája egy régóta csúcson levő, nemzetközi hírnévnek örvendő rendező bevált módszerekkel, saját stílusban, mi tagadás, érezhetően rögzült rutinból (is) készült előadás (kritikánk elolvasható róla itt), míg például a kolozsváriak Ifjú barbárok című remeklése pályájuk kezdetén álló fiatalok színházinyelv-keresése. Nem tagadom, ez utóbbi nálam általában is jobban bejön. A konkrét eset meg ezúttal nem túlzás: lenyűgözött.

A fotók forrása a mitem.hu.

Ifj. Vidnyánszky Attila rendező és H. Vecsei Miklós író bemutatta, hogy milyen volt (vagy lehetett) Bartók Béla és Kodály Zoltán fiatalon. Egészen meglepő módon olyanok voltak, mint bármely korszak tehetséges fiataljai: lelkesedtek, rajongtak minden megszerezhető tudásért, de közben lázadtak, mert újat akartak, a maguk módján akarták birtokba venni a világot, amelyről véleményük is volt. Hétköznapi és zenei véleményük. Bartókról tudható, hogy kisgyermekként beteges, visszahúzódó volt, három-négy éves korától legfontosabb társa a zongora. Bartók és Kodály neve hallatán a legkevésbé két akarnok, érző, olykor félő, elkeseredő, vágyakkal teli, türelmetlen, csüggedni majd újból lelkesedni kész, leginkább önmagunkra (vagy egykori önmagunkra) hasonlító hús-vér alak jut az ember eszébe, hanem sokkal inkább a magasztos jelenségük. Vagyis az egyetemes jelentőségük, mert ők szüntelenül csak méltatott, csodált zsenik, akiknek a muzsikáját és a saját hangjukat régi felvételekről határtalan tisztelettel illik hallgatni, ugyanígy olvasni a tudós-bölcs soraikat, álmélkodni az egyik zeneszerzői hatásán, töprengeni a másik világszerte elterjedt pedagógiai módszerén. Ezzel szemben az Ifjú barbárok előadásán két ifjú barbár viszontagságait követhetjük nyomon, ahogyan azokat ők vélhetően megélhették (életrajzi tényeken alapul a szövegkönyv), mindezt groteszk, abszurd, sokszor egyszerűen csak vicces, de mindig igen hatásos és élvezetes, a klisés tiszteletkörök frázisait messze elkerülő, lendületes kortárs színházi nyelven.

Az a bizonyos zongora például egy fiatal nő, Tőtszegi Zsuzsa játssza, a legtöbbször a néma Bartók hátán kapaszkodik, és két kezét a zeneszerző zakójának ruhaujjában tartja. A törékeny Barbár B-ét is nő alakítja, Imre Éva, aki eleinte nem szólal meg (ugyanúgy, mint a gyermek Bartók sokáig), a jövő-menő, narráló, eseményekbe bele-belebeszélő, véleményező hangját Bodolai Balázstól hallhatjuk. Ezek a színpadi figurák nem erőszakos modernizálás termékei, hiszen tökéletesen illeszkednek korukba, a fiatal Barbár B-t és Barbár K-t koruk rohanó világában hasonló szürrealitásban lepték el a különböző hatások. Megjelenik a színen például „a századforduló korszelleme” is, aki leginkább tolakodó, kicsit félelmetes ceremóniamester és/vagy vásári kikiáltó figurájában manipulálja a történteket. A helyszín, ahol minden (a teljes élet) történik, egy előszobányi vásári mutatványos bódé a színpad közepén, a muzsikusok előtte-alatta játszanak, és persze nagy és sokirányú „a világ közepe” körülötti jövés-menés. Mindenki akciózik, felszól, leszól és beszól, úgy, ahogy kell – egymásnak és a közönségnek. A nagyszerű TOKOS zenekar természetesen leginkább autentikus népzenét játszik elhivatottan és virtuózan, a történéseket mindenfelé, sokszor szimbolikus jelenségekként, máskor elvont hangulatteremtőként remek néptáncosok dinamizálják (az ügyes koreográfusuk: Berecz István).

Az előadáson nemcsak B. és K. alakja kerül ki a magyar kultúra kiemelkedő alakjai elnevezésű rideg panteonból, hanem a korabeli népdalgyűjtések hétköznapjai is megszépítő dicsfény nélkül, a maguk valóságában mutatkoznak meg. Ez kb. annyit jelent, hogy a fonográffal érkező furcsa városi embereket Erdély-szerte általában kitartóan bizalmatlanul, gyanakvással, sőt ellenségesen fogadták. A megszólított emberek vagy nem tudták, mit is kérnek tőlük, vagy kifejezetten nem is akarták megérteni. A két gyűjtő számtalan, a mai néző számára immár kifejezetten röhögtető, ultra kellemetlen helyzetbe került, nem egyszer végtelen türelmük ellenére fel kellett adniuk egy-egy adatközlő szóra, illetve dalra bírását.

Van tehát esemény, látnivaló, nevetés bőven az előadáson, de mindeközben még történik egyéb is. A kor jellemzői és a két főhős tevékenysége, valamint a tulajdonságaik csöndben aprólékos feldolgozásra kerülnek (már amennyire a játékidő megengedi), divatos kifejezéssel élve, az alkotók és előadók dekonstruálják a Bartók – Kodály jelenségegyüttest, hogy (szerencsés esetben) a néző magában egy új konstrukciót létrehozva, magának összerakhassa azt. Egyszerűbben megfogalmazva: ha az ember eléggé figyelmes, ebből a kavalkádból számára kiderül az is, hogy Barbár B. és K. nemcsak egyszerűen kedvére gyűjtögetett, hanem kutatással egybekötött szorgoskodásuk eredményeként alakult ki a komponista Bartók zenefelfogása, páratlan zeneszerzői tevékenységének módszertana. Vagyis a kor adekvát modernitása mellett ott volt a felkutatott ősiség, a letisztult alapok, a tiszta forrás is, hogy e két irányból létrejöjjön az a bizonyos máig példa nélküli bartóki szintézis.

Lehet, ifj. Vidnyánszky és H. Vecsei a színházban valami hasonlóval próbálkozik? Akárhogy van, Kolozsváron príma társakra találtak, hihetetlenül együtt van az Ifjú barbárok csapata, színész, táncos, zenész, mindenki tudása legjavát, plusz szívét, tehetségét beadja a közösbe. Öröm nézni őket.                         

Ifjú barbárok (Kolozsvári Állami Magyar Színház – Gyulai Várszínház)

Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós szövege és a társulat improvizációi alapján készült. Díszlettervező: Csíki Csaba. Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna. Koreográfus: Berecz István. Zeneszerző:

Mester Dávid. Rendezőasszisztens: Veres Emőke. Előadásvezető: Albert Enikő. Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila.

Szereplők: Tőtszegi Zsuzsa, Imre Éva, Szűcs Ervin, Bodolai Balázs, Váta Lóránd, Albert Csilla, Gedő Zsolt, Farkas Loránd. Ifjú táncosok: András Katalin-Bíborka, Lakatos Ágnes, Kacsó Nimród-Károly, Vincze-Pistuka Hunor.

TOKOS zenekar: Tókos Csongor Attila, Vajas Albert, Szép Gyula Bálint, Szakács Kristóf, Bálint Zsombor.

Nemzeti Színház, Budapest – Gobbi Hilda Színpad, 2023. április 19.

10. Színházi Olimpia, MITEM 2023