Turbuly Lilla: Győzött a valóság

MOST FESZT 2020 –

…arról, ami velünk és körülöttünk történik, a színháznak is kötelessége beszélni.

Talán a szervezők is csak az utolsó előadás tapsrendjénél hitték el, hogy sikerült rendben megtartani a 6. Monodráma- és Stúdiószínházi Fesztivált Tatabányán. A márciusról a járványhelyzet miatt szeptember végére halasztott ötnapos rendezvényen a tizenegy előadás túlnyomó többsége teltház előtt zajlott, és nemcsak a kamara-, de a nagyteremben is. Sőt, a nézők még az előadásokat követő közönségtalálkozókon is látható kedvvel és aktivitással vettek részt. Igaz, ennek már komoly hagyománya van Tatabányán, rendszeresen tartanak ilyen beszélgetéseket. A fesztivál pedig, ha nem is tekinthet vissza történelmi távlatokra, mára érezhetően megteremtette a saját törzsközönségét. Sok visszatérő nézővel találkozhatott, aki végignézte a teljes kínálatot.

most1Köszegi Mária a Megmondta professzorasszonyom tapsrendjében / Fotók: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Az idei programba a színház hat monodrámát és négy stúdiószínházi előadást hívott meg. Csupa színésznők által előadott monodrámát – ahogy ezt utólagosan konstatálták. Hogy mi lehet az oka a női túlsúlynak? A színésznők gyakrabban választják ezt a megmutatkozási lehetőséget, sokszor talán kényszerből is, ha éppen olyan életszakaszukat élik, amikor kevesebb szerepet kapnak. (A középkorú és idősebb színésznőket nem kényezteti főszerepekkel a drámairodalom.)

A válogatásban tükröződött az a trend is, hogy az alkotók a megírt drámai alapanyag helyett szívesen nyúlnak dokumentumokhoz. Például abban a két verbatim előadásban, amelyeket a PanoDráma hozott el Tatabányára. A Pali Maléter Pálnéval felvett interjúkból, a Megmondta professzorasszonyom pedig egy rákbeteg nővel készült beszélgetésekből állt össze, a verbatim színház szabályai szerint bele- és átírások nélkül, a felvett anyagok szerkesztésével. Utóbbi Kőszegi Mária diplomamunkája volt a drámainstruktor szakon (rendező: György Zoltán Dávid). Életvidám, energiákkal teli nőt állított elénk, aki egy pillanatra sem adja meg magát a betegségnek, optimizmusa mégsem érződik erőltetettnek. Az előadás fontos eleme a kommunikáció a közönséggel, a lezárása viszont kissé megoldatlannak tűnik. Nem a történet kerekségét hiányolom, de a „hogy eltelt az idő, mennem kell” megoldás mégis hagy maga után hiányérzetet.

most2Szamosi Zsófia a Pali című előadásban

A Pali Szamosi Zsófiával, Lengyel Anna rendezésében nem friss előadás, volt ideje beérni a 2016-os bemutató óta. Nem láttam akkoriban, de most egy minden részletében kiérlelt, igen jó állapotban lévő előadás benyomását keltette. ’56-ot, ahogy más történelmi sorsfordulóinkat is, sokan és sokféleképpen próbálták már színpadra vinni. Ha választanom kellene, hogy milyen előadást ajánlanék egy mai fiatalnak, hogy megértse és megérezze, mi történt akkor, ezt az előadást választanám. Szamosi Zsófia olyan finoman, annyi árnyalattal és szeretettel rajzolja meg Gyenes Judith és az ő szemén keresztül a férje portréját, hogy el sem lehet képzelni mást ebben a szerepben. Ritkán látni olyat is, mint itt, hogy a videoanimáció nem ül rá az előadásra, nem érződik felesleges tölteléknek, hanem a háttérből szolgálja és emeli azt.

Volt másik jó példa is a filmes eszközök színpadi használatára: a Call Girl – a túlélés története. Nem csoda, hisz rendezője, Spáh Dávid filmrendezőként ismert, ez az első színházi rendezése. Szintén dokumentumszínház, hiszen kitalálója és szereplője, Mészáros Piroska egy telefonos multicégnél szerzett tapasztalatait írta meg Boronkay Somával közösen. Itt azonban már nem verbatim módon, hanem át- és beleírásokkal dolgozták fel a valóságot. Vagány, nagyon szerethető előadás a Call Girl, nem csoda, hogy közönségdíjat kapott.

most3Járó Zsuzsa a 23 percben

Láttunk persze irodalmi alapanyagból készült előadásokat is. A 23 perc (Keszég László rendezésében) a családon belüli erőszak témájával foglalkozik. Többet nem illik elárulni Dennis Kelly darabjáról, hiszen egyik erénye, hogy képes folyamatosan bizonytalanságban tartani és meglepni a nézőt, amihez elengedhetetlen Járó Zsuzsa fegyelmezett, sok színt megmutató játéka. Nyilván ízlés kérdése, itt úgy éreztem, hogy a szerző és a rendezés kicsit rájátszik a tragédia dokumentumszerű részletezésére, néha mintha egy rendőrségi jegyzőkönyvet hallgatnánk, ami már-már kontraproduktívnak tűnik. Hogy a témafelvetés mennyire fontos, azt a közönségtalálkozó egyik hozzászólója is alátámasztotta, amikor elmondta, a városban egyik volt munkatársával is történt hasonló tragédia, amit a környezete azóta sem tudott feldolgozni.

Az iráni szerző, Mohamed Rahmanian darabját, a Jeanne D’Arc a tűzbent a szintén iráni Farid Tehrani állította színpadra. A monodrámát Kálóczi Orsolya játssza. A holokauszttörténet két, a háborút át-, de túl nem élő lány története. Ahogy az előadás utáni beszélgetésen elhangzott, a rendező életének alapélménye a háború, amiről Iránban csak így, történelmi távlatokba helyezve lehet beszélni. A rendező átírta a darabot, beleszőtt egy líraibb szálat, amitől azonban a főszereplő személyisége inkább érthetetlenebb, mint árnyaltabb lett. Az előadás vizuális képe a középen lógó, már halott lánnyal rendkívül erős, azonban az összbenyomás a szintén rendkívül kitett játékmóddal és a kortárstánc betétekkel együtt „a kevesebb több lenne” érzetét kelti a nézőben.

most5A fehér nyuszi, vörös nyuszi utáni közönségtalálkozón Mihály Csaba, Ugrai István és Danis Lídia

Szintén iráni szerző, Nassim Soleimanpour műve a Fehér nyuszi, vörös nyuszi, amelyet ezúttal Danis Lídia játszott el, tatabányai színésznőként, versenyen kívül. Ez az az előadás, amelyről az olvasó csak annyit tudhat, hogy a színész az előadás elején kapja a kezébe a szövegkönyvet, és ugrik a sötétbe. Interaktív játék, ami az adott színésztől és az adott közönségtől függően alakul. Meglepetésben itt sem volt hiány, az egyik néző különösen nehéz helyzetbe hozta a színésznőt. Aki itt nem kapaszkodhat megtanult szövegbe, rendezői utasításokba, színésztársak tekintetébe, csak saját magába és a nézőkbe. Szerepek nélküli önmagát kell megmutatnia. Danis Lídia játékán valahogy a szerepek mögül is mindig átcsillog az a végtelenül szerény és rokonszenves személyiség, ami itt most kendőzetlenül megmutatkozott.

A négy stúdióelőadás közül Az utolsó tűzijátékról még a bemutatóját követően, itt írtunk.

Dohy Balázs vizsgarendezése, a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok szerencsés kézzel nyúlt Esterházy Péter nem könnyen színpadra vihető szövegéhez, és a színészi játék tovább erősítette az előadást. Külön élmény volt látni, ahogy a fiatalok (Mentes Júlia, Kenéz Ágoston és Lengyel Benjámin) együtt játszottak Pogány Judittal és Hajduk Károllyal. Egyszerre játékos, a halállal pimaszul feleselő és néha megrendítő előadás született.

most4Hajduk Károly a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok c. előadás utáni beszélgetésen

A város emlékezete a Stúdió K-tól szép és költői időutazása egy város, Rijeka és a benne élt emberek történetéről. Bizonyos értelemben dokumentumszínház ez is. Horvát és magyar színészek játszanak együtt benne, és nemcsak horvátul és magyarul, jóval több nyelven szólalnak meg, ritka példa ez nálunk az ilyen nemzetközi együttműködésre.

A legjobb stúdiószínházi előadás díját elnyerő Örökség is valós tényekből, a gyermekkereskedelem, gyermekprostitúció témájából indul ki. Schwechtje Mihály rendező először egy dokumentumfilmben foglalkozott a kérdéssel, ezt követően írta meg és állította színpadra az előadást. Egymástól nagyon távol álló világok találkoznak az anyja halála miatt Németországból hazalátogató gyerekorvos (Polgár Csaba játssza) és a helyiek személyében. De szakadék választja el a falu és a mellette lévő cigánytelep lakóit is. Ezekről a társadalmi, értékrendbeli szakadékokról beszél az előadás, felkavaró és vitára késztető módon. Lehet azon is vitatkozni, hogy a felvonultatott falusi karakterek nem túlságosan tipizáltak-e (Molnár Gusztáv tapicskol örömmel, Gergely Katalin odaadással, kissé visszafogottabban ezekben a szerepekben), különösen Polgár Csaba pontos, visszafogott alakítása mellett. Az előadás azonban ennél jóval fontosabb erénnyel bír: a nagyközönségnek is fogyasztható módon beszél arról, amit nem akarunk meglátni. Ahogy az a néző sem, aki őszinte döbbenettel kérdezte, hogy valóban történhet ilyesmi akkor, amikor van nálunk gyermekvédelem és gyámhatóság? Történik. És arról, ami velünk és körülöttünk történik, a színháznak is kötelessége beszélni. Nem véletlen, hogy az idei fesztiválon azok az előadások voltak a legsikeresebbek, amelyek erről a valóságról beszéltek.

most6Polgár Csaba és Szeles Katalin az Örökség utáni beszélgetésen

A díjazottak listája itt olvasható.

Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál, Jászai Mari Színház és Népház, Tatabánya, 2020. szeptember 22-27.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu