Kenessei András: Szín küldi színnek színesen

Színből, igazán – Ekler Ágnes kiállítása az Interni Budapestben

...az absztrakt nonfiguratívnak ott van keresnivalója, ahol a fotó lehetőségei megszűnnek.

Az Interni Vigyázó Ferenc utcai galériájában nyílt meg Ekler Ágnes festményeinek kiállítása. Lehet, hogy az alkotó neve nem cseng ismerősen sokaknak, ami nem csoda, hiszen a mostani tárlat a negyedik alkalom, amikor bemutatkozik a közönség előtt, és először egyedül. A szép, nagy belső teret kellemesen színhangolják a nagyrészt akrillal vászonra festett művek, amelyek mindenekelőtt harmóniáról, szeretetről, pozitív életérzésekről szólnak – és természetesen a festő világlátásáról.

szinbol három kép

S mindez úgy valósul meg, hogy nem édeskés-naturalista giccshalmazt látunk, hanem komoly műgonddal és bizonyára nem kevés – önmaga iránti – kétséggel vászonra álmodott absztrakt nonfiguratív megfogalmazásokat. Ez persze nem véletlen. A festészet egészen addig, amíg a fotográfia el nem vette tőle mindazt, amit addig csak a festészet tudott elmondani az emberről és az őt környező világról, egyértelműen betöltötte ezt a szerepet. Megörökítette az embereket (portrék, életképek, zsánerképek), emlékezetessé tette az embert körülvevő világot (tájkép, természeti jelenségek), ábrázolta az ember tevékenységének eredményeit (épületkülsők és -belsők, városképek, hidak a folyókon, vitorlás-, majd gőzhajók a tavakon és tengereken), intim terek az épületeken belül, ahol az élet zajlik (szobák, lakóterek, lakások, szobák részletei, szobai csendéletek) és mindezek együttesei. A fotó mindezt elvette a festészettől. Pontosabban, tárgyilagosabban, bármikor reprodukálhatóan, és főként gyorsabban, olcsóbban tudta mindezt. Először csak fekete-fehérben, aztán színesen, majd magát az életet mozgásában is (film) képes volt megörökíteni. Sok minden más motiváció mellett ez is komolyan latba esik, amikor ma, évszázadnál is hosszabb időtávból azt vizsgáljuk, hogy vajon mi vezethetett a XIX-XX. század átfordulásának évtizedeiben az egymást sűrűn követő festészeti (és más képzőművészeti) mozgalmak, forradalmak születéséhez.
Értelmezésem szerint az absztrakt nonfiguratívnak ott van keresnivalója, ahol a fotó lehetőségei megszűnnek. Vagyis az olyan tartalmak (nem is annyira ábrázolására, mint inkább) érzékeltetésére, amelyeket nem lehet leképezni a hagyományos fotórealista módon. Mint amilyenek az emberhez szorosan kötődő érzelmek, indulatok, esetleg gondolatok kifejezése. Érzelmeket, indulatokat persze már az antik görög-római művészet próbált kifejezni, ezt azonban szimbolikussá átlényegített emberi alakokkal tette. S nyomán a reneszánsz, barokk, eklektikus, szecessziós stílusban dolgozó művészek ábrázolásai. Mindez azonban – jobb híján – a valódi probléma megkerülése volt, bár a saját korukban mind művészileg, mind társadalmilag elfogadottak voltak. Végül is itt a lényeg.
Amit az absztrakt nonfiguratív tud, nyilván arra van szüksége Ekler Ágnesnek, hogy elmondja mindazt, amit fontosnak tart. S ha elfogadjuk Petőfi Sándor örökbecsű intését (...Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad, s örömed / Nincs rád szüksége a világnak...), akkor minden különösebb erőfeszítés nélkül meggyőződhetünk arról, hogy noha – induló szinten – saját érzelmeit veti vászonra, azonban a következő szinten (a közönség befogadása és reagálása szerint) ezek az érzelmek és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok nemcsak hogy utat találnak hozzájuk, hanem azonos jelleggel érintik az ő érzelmeiket és gondolataikat, tehát befogadják a művész alkotásait. Hiszen azok közvetítik a sokszor szavakkal elmondhatatlan tartalmakat.
A jó művésznek tehetsége van ahhoz, hogy az általa választott műfaj lehetőségei közt megfogalmazza és akár szavak nélkül is elmondja, amit embertársai talán még végiggondolni sem tudnak-mernek. És a jó művésznek bátorsága is van ahhoz, hogy kiálljon a többiek elé ezzel a mondandóval.
Ezért volt hasznos és jó dolog Ekler Ágnes számára ez az első, egyéni tárlat. A közönség számára pedig azért, mert a színek kavalkádja nem takarta el a szikár lényeget.

Interni Budapest, 2015. november 23-28.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu