Faluhelyi Krisztián: A színészi játék és az alakformálás nyomában

Berlini Ünnepi Játékok, Színháztalálkozó, 2016 – II.

A színházi alakformálást az új média legkülönbözőbb műfajaiban és formáiban felbukkanó, sokszor digitálisan animált figurák inspirálják.

A menekültkérdés mellett két kisebb fókuszpontja volt még a 2016-os Theatertreffennek: az egyik a színészi játék és az emberi alak megformálásának aktuális kérdéseit, a másik az immerzió és a participáció kérdéseit járta körül. Tekintve, hogy ez utóbbi kérdéskör nem igazán kapcsolódott az idei év válogatásához, a továbbiakban csak az előbbire térek ki.

tyr1Türannisz / fotó: Nils Klinger

A színészi játéknak és az emberi alak megformálásának a fókuszba emelése talán már évek óta érett itt a Theatertreffenen: Herbert Fritsch és Susanne Kennedy előadásai az elmúlt években, illetve Ersan Mondtag idei előadása, a Türannisz (Tyrannis) olyan figurákat vonultatnak fel, melyek részben újszerűségük, részben pedig egészen sajátos karakterük miatt figyelemre méltók. Doris Kolesch, a Freie Universität professzora felvezető beszédében abból indult ki – ami egyébként a találkozó legkülönbözőbb fórumain már a korábbi években is időről-időre elhangzott, s amit az elmúlt évek válogatásai is igazolnak –, hogy a német színházban az elmúlt 15-20 évben rendkívül sokszínűvé vált a színészi játék, s olyan játékstílusok és játékmódok is megjelentek, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Kolesch ennek az alábbi három alapvető okát látja: az elit művészet és a popkultúra határainak az elmosódása, a különböző művészeti ágak és műfajok közötti határok eltűnése és az új média megjelenése. Mindhárom lényeges szerepet játszik abban, hogy a színház és a színészi játék mára már nem kizárólag – sőt, nem elsősorban! – a drámairodalomból és a színházi hagyományokból táplálkozik, hanem más, egyéb forrásokból.

der 1der die mann / fotó: Thomas Aurin

Az első kettő valójában nem új jelenség. Az elit kultúra és a popkultúra határainak elmosódása már jó fél évszázada hangoztatott tény. Igaz, ez egy hosszabb folyamat különböző állomásokkal: az elit kultúra egésze, viszonya és hozzáállása a popkultúrához folyamatosan változik. Még régebbre megy vissza a különböző művészeti ágak és műfajok egymásra hatása, keveredése és hibridizálódása – s a színházi alakformálás terén itt érdemes például Oskar Schlemmer maszk- és jelmezterveire gondolni –, csakhogy ami az avantgárd idején még szórványos jelenség volt, az mára már általánosan elterjedt gyakorlattá vált. Újabb keletű jelenség ugyanakkor, hogy a színházi alakformálást az új média legkülönbözőbb műfajaiban és formáiban felbukkanó, sokszor digitálisan animált figurák inspirálják, így pl. számítógépes játékok figurái, avatárok vagy egyéb animációs figurák. (Nálunk például Bodó Viktor vagy Kovács D. Dániel rendezéseiben láthatunk erre példákat.) Kolesch szerint a leginkább figyelemre méltó ebben az, hogy valóságos emberi figurák megformálásához animációs technikákkal létrehozott virtuális figurák, illetve azok hangja, mimikája, mozgása, gesztusai és mozdulatai szolgálnak mintául.

der 2der die mann / fotó: Thomas Aurin

Kolesch végül egy negyedik okot is említ, mely tovább színesíti a színészi játék palettáját: ez pedig a „civil jelenlét”, a laikus jellegű játékmód megjelenése a színpadon, ami 15-20 évvel korábban még egyértelműen hibának számított, mára azonban elfogadottá vált.
Ám a Volksbühne színészeinek játéka Herbert Fritsch der die mann című előadásában, mely a találkozó egyik legnagyobb sikere volt, kétségkívül nagyon messze van ettől. Az előadás alapvetően egy frenetikus nyelvi, zenei és vizuális gegparádé Konrad Bayer szövegeinek a felhasználásával. Bayer a háború utáni osztrák avantgárd irodalom képviselője, szövegeit radikális nyelvi kísérletezés jellemzi; karl ein karl című szövegében például, mely Fritsch előadásának az egyik csúcspontja, azzal játszik, hogy minden főnév helyére a karl szót illeszti be: „karl entpuppt sich als karl und karl entschliesst sich karl bei karl zu lassen und lässt karl bei karl doch karl lässt karl nicht mit karl bei karl und entschliesst sich karl nicht bei karl zu lassen wenn karl mit karl bei karl bleibe.” (részlet a szövegből). Herbert Fritsch képregény- és karikatúraszerű figurái nyelvén szédületes gyorsasággal, nyelvtörőként pereg Bayer szövege, miközben maguk a figurák pózolnak és tetszelegnek, mórikálják magukat, parádéznak, pofákat és grimaszokat vágnak, rivalizálnak, versengenek és küzdenek a néző figyelméért.

der 3der die mann / fotó: Thomas Aurin

Jóllehet Fritsch a találkozó kerekasztal-beszélgetésén hangsúlyozta, hogy nála továbbra is a színész áll az előadás középpontjában – Doris Kolesch ugyanis előzőleg azt is megjegyezte, hogy ma már a színész korántsem tekinthető a színházi előadás központi elemének, legalább olyan fontossá vált a díszlet, a kosztüm, a zene és az atmoszféra is –, azért a der die mann is káprázatos látvánnyal szolgál, és elengedhetetlen eleme a zene is. A Volksbühne fényes forgószínpadán, mely főként kékben, de időnként más színekben is pompázik, egy rikító vörös lépcső és egy óriási sárga gramofontölcsér kering, melyek a színészekkel együtt egyes jelenetekben – a megvilágítástól függően – árnyképként tükröződnek a színpad homorú háttérfalán. Az élénk színű rugalmas, gumiszerű kosztümök részben ugyancsak a látványhoz, részben viszont a figurák képregény- és karikatúraszerűségéhez járulnak hozzá. S végül a hét színészt egy négytagú zenekar egészíti ki, mely nemcsak a zenéről, de a figurák vetélkedését, ficánkolását és botladozását kísérő zörejekről és zajokról is gondoskodik.

tyr2Türannisz / fotó: Nils Klinger

Ersan Mondtag Türannisz című előadásának már messze nem volt ekkora sikere, sőt, az első napon ki is fütyülték. Pedig a Staatstheater Kassel előadása első pillantásra markáns, erős atmoszférájú előadásnak tűnik. Sajátos, makettszerű térben játszódik: elöl, a nézőtérhez közel egy nappali, míg hátul egy konyha látszódik, melyből még hátrébb a szabadba lehet menni. Oldalt több kivetítőn a ház további részleteit látjuk: a fürdőt, a hálószobát, a gyerekszobát és a folyosót. Mondtag figurái robot-, illetve cyborg-szerű figurák monoton, gépies és darabos mozgással, merev tekintettel és kifejezéstelen arccal; sokféle asszociációt tesznek lehetővé a kiüresedetté vált fogyasztói társadalomtól egészen a számítógépes játékokig. A kétórás előadás alatt egyetlen szó sem hangzik el – ami nagymértékben hozzájárul a bizarr hangulat megteremtéséhez –, továbbá történet is alig van, s az is meglehetősen homályos: egy idegen érkezik a házba thrilleres, horrorisztikus hangulatot lopva az előadásba, de hogy ki ő, miért jön, és végül mi történik, az nem igazán derül ki. Nem világosak a történet időbeli viszonyai sem, hogy mikor játszódik, s hogy mennyi idő telik el közben. (Kezdetben úgy tűnik, a ház egy átlagos, lassú és monoton hétköznapját látjuk, de aztán estére karácsonyfát állítanak, mely „másnapra” ugyanakkor már eltűnik.) A kommunikáció és a történet hiánya miatt azonban egy idő után az erős atmoszférája ellenére is egy helyben forog az előadás. Mint később a közönségbeszélgetésen kiderült, Mondtag valóban nem rakott össze történetet, az előadás inkább csak egy – a színészekkel közösen, asszociációszerűen összerakott – ötlethalmaz.

Theatertreffen, Berlin, 2016. május 6-22.

2016. július 20.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu