"Az ilyen közös játékban jók tudunk lenne"

Beszélgetés Crespo Rodrigóval a 10 című előadásról -

Tatabánya fiatal város fiatal színházzal, itt jól mennek a kortárs művek. Remélem, azért is, ahogyan mi bemutatjuk őket.

A Jászai Mari Színházban október elején mutatták be Székely Csaba 10 című drámáját, Guelmino Sándor rendezésében. A Tízparancsolatot mai sorstörténetekkel összesodró előadásban Crespo Rodrigo a VIII-at játssza. Elsősorban az előadásról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy két járványévad után hogy indult újra az élő színház Tatabányán.

Vonattal jöttem az előadásra, az alsógallai állomástól átsétáltam a lakótelepen, és amikor megláttam Fekete Anna díszletét, ugyanaz a világ fogadott: szürke, kopott házak, eldobált autógumik, az erkélyeken szárítórács, bicikli. Még olyan kisboltot is láttam, amilyenben a Szakács Hajnalka által alakított VII dolgozott.

JM 10 256Crespo Rodrigo és Szakács Hajnalka / Fotók: Prokl Violetta / Jászai Mari Színház, Népház

A díszlet alapötlete a rendezőé, Guelmino Sándoré. Tényleg a valóságból merítettek, elmentek lakótelepeket nézni Fekete Annával, itt, Tatabányán és Pesten is. A részletek közül nekem az egyik kedvencem az elszáradt karácsonyfa, ami talán már évek óta lóg az egyik erkélyről. Velünk vannak ezek a tárgyak, és az egész miliőben van valami nagyon ismerős közép-kelet-európai hangulat.

A 10-nek volt egy nagyon karakteres formanyelvű, jól sikerült bemutatója a Radnóti Színházban. Bátor vállalkozás máshol, máshogy színpadra vinni. Miért esett rá a választásotok?

A covid miatt máshogy alakultak az évadok, mint ahogy terveztük. A tavalyra tervezett bemutatók közül hármat át kellett hozni az új évadra, az egyeztetések miatt pedig volt egy darab, ami kiesett, annak a helyére került be a 10. Guelmino Sándor ötlete volt, szerette volna megrendezni. Őt az elején nyomasztotta a radnótis előkép, hogy ne hasonlítson rá, de ne is annak ellenében fogalmazza meg. Benne kellett megszületnie ennek a nagyon más elképzelésnek. Fontos szempont volt az is, hogy van benne tíz inspiráló, egyenrangú szerep, és azt már A mi osztályunknál megtapasztaltuk, hogy az ilyen közös játékban jók tudunk lenni.

Ráadásul itt is, ahogy A mi osztályunkban vagy a Ha elállt az esőben, folyamatosan a színpadon vagytok. Ez egy három és fél órás előadásban nem lehet egyszerű feladat.

Igen, ez a legnehezebb, hogy folyamatosan mozog az egész gépezet. Még ha nem látszunk éppen, akkor sincs pihenőidő, kúszunk-mászunk a díszlet alatt vagy a takarásban. A díszlet csak a főpróbahét előtt néhány nappal készült el, de úgy látszik, jól próbáltunk előtte, mert nem okozott nagyobb fennakadást, hogy a főpróbahéten a lebonyolítás vitte el a legtöbb időt.

JM 10 156Olasz Renátó, Bakonyi Csilla és Danis Lídia

Ráadásul még rajzoltok / festetek is. Nem szeretném a leendő nézőktől elvenni a rejtvényfejtés örömét, ezért legyen elég annyi, hogy érdemes figyelni, mikkel telnek meg a darabbeli Remény lakótelep falai.

Néhány szerepre vendégeket hívtatok...

Két fiatal színészt, Berényi Nóra Blankát és Olasz Renátót. Egyikük sem dolgozott még Tatabányán. Jót tesz a társulatnak, ha érkeznek vendégek, örömmel fogadjuk őket. És a darab megkövetelte a fiatalabb kollégák jelenlétét. A két legfiatalabb társulati tagunk, Figeczky Bence és Szakács Hajnalka harminc körül járnak, többségünk pedig a negyvenes korosztályba tartozik.

Viszonylag hosszú (de rövidebbnek érződő) és nem egyszerű darabról van szó, amely egyszerre idézi a görög sorstragédiákat és a szappanoperák fordulatait. Sok szálon fut, amelyek újra és újra keresztezik egymást. Milyenek az első nézői visszajelzések?

JM 10 207Olasz Renátó és Berényi Nóra Blanka

Úgy tűnik, bírható koncentrációval a két, körülbelül másfél órás felvonás, a nézők azt mondják, hogy elrepült az idő. Talán azért is, mert folyamatosan kommunikálunk velük, mind a tíz szereplő nekik mondja el a történetét. Az ismétlődések segítenek abban, hogy a szálak követhetők legyenek. Egyre többet tudunk meg a szereplők motivációiról, más és más szemszögből látjuk őket. Kiderül, ki hogy élte meg ugyanazt a történetet, és mit akar ebből elmondani. Az én karakterem például az elején szörnyen beszél a nőről, akiről később kiderül, hogy élete szerelme. Vagy a III-at játszó Danis Lídia kezdetnek a lecsúszott véglényt mutatja meg, később látjuk csak a fiatal lányt, akinek az énekét az egész lakótelep szerette. A dráma és a rendezés is ügyesen játszik ezekkel a váltásokkal. Jó lenne, ha ezek a történetek arra ösztönöznének, hogy az életben is egy kicsit empatikusabban forduljunk mások felé, hiszen nem tudhatjuk, miért úgy viselkednek, ahogy.

Hogy látod VIII-at, akit játszol? A Ha elállt az eső után ismét egy ellentmondásos, a törvényes útról letérő karakter.

Valamennyi szereplő ugyanarról a lakótelepről indult, ebből a szempontból nincsenek köztük különbségek. Ő fiatalon visszaélés áldozata lett, egy olyan ember részéről, akiben megbízott. Felülviselkedi ezt a helyzetet, de ott valami mégis megtörik benne. Az első lopást nem magáért teszi, ezt elhiszem neki, de nem tud megállni. Ahogy a többi szereplő sem, egyikük sem tud kilépni a saját lehúzó spiráljából. A végén aztán a lopásával megsegített ember miatt, megint más helyett vállal magára egy el nem követett bűnt. Benne van a sorsában egy önbeteljesítő jóslat is: sokszor mondja, hogy nekem ez nem megy, nincs szerencsém. Aztán így is lesz.

Mind a tíz történet drámai, de vannak különbségek a drámaiságban. A sötéten belül is vannak tragikusabb jelenetek (érdekes módon az első részben több) és ellenpontként világosabb részek, mindezek mellett ott van a humor is.

JM 10 155Crespo Rodrigo és Bakonyi Csilla

A 10 kortárs magyar szerző munkája, és végignézve az idei évadot, 4:2 az arány a kortársak javára. A Teljesen idegenek, a Közellenség és A két Korea újraegyesítése is kortárs darab, a klasszikusokat a Revizor és az Illatszertár képviseli. Ez az arány nagyon ritka ma a kőszínházaknál.

Volt ez nálunk 5:1 is, igaz, akkor kifejezetten kortárs évadot tartottunk. Talán mert Tatabánya fiatal város fiatal színházzal, itt jól mennek a kortárs művek. Remélem, azért is, ahogyan mi bemutatjuk őket.

Mi változott az újranyitás óta? Mernek az emberek színházba járni?

A lezárások alatt végig a nyitásra készültünk, készre próbáltunk két előadást is. Most látszik ennek a munkának az eredménye. Így tudtunk (az egyik színész balesete miatt) felcserélni két bemutatót. Hiába dolgoztunk folyamatosan, mégis nagy izgalom volt újra színpadra, közönség elé állni. Most azt látjuk, hogy lerövidült az idő a jegyvásárlás és az előadás között, a nézők nem terveznek hosszú távra, csak pár nappal korábban veszik meg a jegyüket. Visszaesett a bérletvásárlók száma is 15-20 %-kal, inkább jeggyel jönnek. A járvány előtt várólistáink voltak, most olyan 300 fölött van a 410 férőhelyes nézőterünk telítettsége, és ennek is örülünk. Köszönhetően az állami bértámogatásnak, az önkormányzati támogatásnak és a saját munkánknak, ezt az évet gazdaságilag biztonságban zárhatjuk le.

JM 10 379Figeczky Bence és Pálfi Kata

Ahogy ismét mennek felfelé a járványszámok, a nézők sok szempontot mérlegelnek, hogy eljöjjenek-e. Igyekszünk elérni őket, minél több helyen népszerűsíteni az előadásainkat, és azt ajánljuk, hogy maszkban jöjjenek. Jó érzés, hogy ismét tudunk gyerekelőadásokat tartani, napközben is élettel telik meg a színház. Mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon.  

  1. október 19.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu