Kovács Natália: erre fon vác is – fás orr e vince – városi ferenc

Városi Ferenc élete és halála - összművészet a Tűzoltó utcában

...az előadás kérdéseket vet fel, hétköznapi, mindenkit érint(het)ő problémákat tűz napirendre.

Saussure anagramma-elmélete szerint – melyet a latin költészet tanulmányozása során dolgozott ki – létezik egy szótéma, amely különböző formákban fordul elő az egyes költeményekben. E rejtőzködő jelenség létének lényege, hogy igényli a felbukkanás lehetőségét a létrejövő szövegekben, s hogy mindig variációk formájában jelenik meg.
Ha Schermann Márta Városi Ferenc élete és halála című rendezésének egyes darabjait költeményeknek tekintjük, akkor Városi Feri a szótéma, aki ezek mögött megbújik, s mintegy örökké láthatatlanul, mégis mindig jelen van. Így működteti az előadássorozatot, mely a nevében jött létre. Szemtől szemben ugyan egyszer sem találkozunk vele – vagy édesanyja hasában van, vagy üres a koporsó, mert ő elhamvadt a tűzvészben –, mégis ott rejtezik minden történetben, annál is inkább, mert ezeket miatta és általa ismerjük meg. Mint szervezőerő működik tehát, s ha vele személyesen nem is, de az őt körülvevő eseményekkel viszont annál inkább megismerkedünk. Élettere színpaddá, s a körülötte élő emberek szereplőkké válnak, akiknek történeteiben járkál fel s alá, akár csak mi, nézők, akik ez által mintegy Városi Ferenc újabb variációivá válunk. Ugyanolyan hétköznapi hősök vagyunk mind, mint ez a IX. kerületi fiktív figura, aki ebben az értelemben mindnyájunkkal referenciális.

A fotók forrása: facebook.com

Megismerhetjük életútját, illetve élete az út, amelyen keresztül az előadás kérdéseket vet fel, hétköznapi, mindenkit érint(het)ő problémákat tűz napirendre. Ilyenek az otthon versus kórházban szülés, a gyermekkori rákos megbetegedések, a külföldi továbbtanulás és munkavállalás, valamint a különböző függőségek, amelyek megbetegítik az egyes embert.

Ezeket a kérdéseket öt részben járja körül az előadás, melyek mind különböző, s – egy kivétellel – alapvetően nem színházi terekben valósulnak meg.
Az első, Városi Ferenc születése, amelyet eredetileg egy körgangos ház adottságaira szabtak az alkotók, azonban a kissé unalmasan hosszúra nyúlt prológusban ismertetett okok miatt végül egy egységes belső térbe, egy szobába szorult be a jelenetsor. Egy ilyen változást, az utolsó pillanatban egy térspecifikus színház létrehozói valószínűleg kisebb tragédiaként élnek meg. Végül abban az értelemben mégsem okozott túl nagy rosszat, hogy bár végig egy térben vagyunk a színészekkel, mivel nem lehet őket mindig jól látni, ezért nem vált feleslegessé a vetítővászon, amelyen mintegy mozi nézőként követhetjük az eseményeket az öcs, Városi György (Fancsikai Péter) jóvoltából, aki lelkesen videózza nővére, Klára (Szabó Vera) vajúdását. Rengeteg humorforrással szolgál mind a megkettőzött látásmód, mind az adott szituáció, melyben sem a minden lében kanál édesanya (Pogány Judit), sem a külföldről éppen hazaérkező testvér nem találja a helyét, s a színészek nagyszerű alakításai révén ezek sikeresen érvényre is jutnak.

Ehhez képest meglehetősen éles váltás a következő rész, Városi Ferenc gyógyulása, amely a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán játszódik. Ide már belépni is mélyen megrendítő élmény, hiszen – akármennyire is szeretnénk, hogy ne így legyen – minden valóságos. Az épület előtt sepregető személyzet, a portás és a gyerekek, akik a váróban játszanak. Ráadásul a lehető leghosszabb útvonalon sétálunk el az udvarig, hogy mindent jól megfigyelhessünk, így mondhatni a felfokozott valóság válik az előadás díszletévé, s azzal, hogy az amúgy fiktív történet ebben a közegben kap teret, a dokumentumszerűség erejével kezd el hatni.
A harmadik rész, Városi Ferenc választása, a Semmelweis Egyetem épülete előtt megrendezett diplomaosztó. Itt, a talárba öltözött kórustól övezett térben hangzik el Kemény Zsófi és Horváth Kristóf ünnepi beszéde, amely jól szerkesztett üres frázisokból áll, mint általában a slam poetry. Miközben a szónokok azon elmélkednek, érdemes-e itthon maradni, vagy mindenképpen tanácsos lelépni külföldre, felolvasásuk színvonalas szójátékokra épülő beolvasás a hazának, csak sajnos nem lépnek túl a szokványos sablonok szintjén.

Pogány Judit

A negyedik rész, Városi Ferenc szerelme a legvontatottabb. Talán elég lett volna egy-kettővel kevesebb történet, vagy feszesebbre szerkeszthették volna őket. Másrészt itt a közönség szerepe is kissé problémásnak, megoldatlannak tetszik, mintha erről nem született volna előzetes konszenzus. Schermann Márta minket is egyesével megölelget, ahogy a betegek egymást üdvözlik, de az ülés vezetője, István (Szülek István) vendégekként említ bennünket, tehát mint kívülállókat kezel.

Nem történik azonban ilyen hiba(?) az utolsó rész, Városi Ferenc búcsúztatója kapcsán, amely teljes mértékben komikusra veszi magát a temetést, s amelyen egyébként mindannyian gyászolók szerepébe bújunk, amihez jár virág és kézfogás is. A búcsúztatót a temetkezési vállalkozóvá avanzsált Bezerédi Zoltán vezényli le, a háttérben kivetítőn lobogó tűzzel, s az elhunythoz szóló bugyuta verssel. Jókat röhögünk ezeken a mozzanatokon, akár az előző előadásokból bevágott jeleneteken, melyekből mintegy összefoglalót láthatunk Városi Feri életéről, illetve a kisgyermekeket és szomszédokat megszólaltató videókon. Egyik tréfa követi a másikat, míg az egész az elhunyt özvegyének (Álmosd Phaedra) posztumusz szerelmi vallomásába torkollik, aki érzelmeit a Ti amo című popdal formájába önti.
S még mielőtt a halotti tor megkezdődne, de talán még azt is megelőzően, hogy a végső dal felcsendülne, a közönség soraiban felbukkan az utolsó anagramma. A férfi, akit Városi Ferencnek hívnak. A férfi, aki egy közülünk.

Városi Ferenc élete és halála (Trafó – Kortárs Művészetek Háza)

Zene: Halas Dóra és az Amőba, Helikon Orkestar. Slam poetry: Horváth Kristóf, Kemény Zsófi. Hanginstalláció: Zsilka Zsófi, Cselenák Zsolt.
Koreográfia: Hód Adrienn. Látvány: Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai. Technika: Éltető András. Fotó: Pereszlényi Erika. Videó: Fancsikai Péter. Asszisztens: Záhonyi Enikő. Projekt-koordinátor: Kövécs Luca, Vajda Flóra. Szöveg, dramaturgia: Garai Judit, Hárs Anna. Rendező, koncepció: Schermann Márta.
Szereplők: Álmosd Phaedra, Bezerédi Zoltán, Borbiczki Ferenc, Fancsikai Péter, Hárs Anna, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Molnár Csaba, Pogány Judit, Spolarics Andrea, Szabó Vera, Urbanovits Krisztina, Dr. Ferenczy Attila, Gőbl Gabi, Győrfi Anna, Dr. Hauser Péter, Jordán Péter, Mátraházi Noémi, Orsós Róbert, Szülek István, a Ferencvárosi Tanoda diákjai, a Milestone Intézet diákjai és a környék lakói.

Ferencváros, 2013. szeptember 14-október 20.