Kutszegi Csaba: Magyar tájat magyar Dalíval!

Jegyzet a Levy-könyvről

"Kortársunk, Bihari Puhl Levente, azaz Levy, van akkora festő, mint Dalí volt. Előrebocsátom: az állítás igazában nem vagyok teljesen biztos, de hogy Levyben a magyar Dalít világra szóló szenzációként felfedezni csak megfelelő kommunikáció kérdése lenne, arra mérget veszek."



Amikor Salvador Dalí személyesen találkozott az általa igen tisztelt pszichológussal, Sigmund Freuddal, állítólag a professzor egyetlen megjegyzése alapjaiban változtatta meg aktuális művészetfelfogását. Az inkriminált közlés így hangzott: „A klasszikus festményekben a tudatalattit keresem, a szürrealista képekben a tudatosat". Ez az egyszerű, szellemes bonmot-knál jóval mélyebbre hatoló, a meggyőző művészi hitelesség mibenlétét feltárni igyekvő paradoxon Dalí számára a szürrealizmus halálos ítéletét jelentette. Mert mit érhet a klasszikus képek tökéletes formavilága, ha nincsen benne tudatalatti, de ennél még súlyosabb a ma is nagyon aktuális kérdés: művészet-e a szürrealizmus, ha az nem több bizarr lelkiállapot diktálta „automatikus" alkotásnál, ha a szabad és laza asszociációk áramlását képen, költeményben, prózában nem pallérozza értelem és tudatosság.
A szürrealizmus halálát persze nem a tudatosság okozza, hanem a tudatosság eredményeként megszülető rossz (vagy ami még rosszabb: középszerű) teljesítmény – de e tekintetben teljesen mindegy, hogy a produktum mely művészeti stíluskategóriába vagy izmusba soroltatik. Ha az eredmény gyengécske, a tudatosság felvállalása az alkotó részéről önleleplezés (ennyire telik, ha mindent beleadok is), míg az alkotói folyamat misztikus, megmagyarázhatatlan belülről fakadása védelmet nyújt a leminősítő értetlenkedéssel szemben (nem tehetek róla, ha belőlem mindez így jön ki). Úgy tetszik, az elmúlt száz évben a műalkotás értékét egyre inkább nem a tárgyiasult valóságának minősége határozza meg, hanem a róla zajló promotív kommunikáció hatásfoka. Ez nem csak a művészetértelmezésre igaz, hanem általános jelenség az élet valamennyi területén: korunkban mindenről bebizonyítható minden, és annak ellentéte is.
Amúgy teljesen nevetséges gondolat, hogy a képzőművészetben lehetséges volna száműzni, vagy akár csak háttérbe szorítani is a tudatosságot. A festés – még ha különleges, meghökkentő technikával és/vagy módszerrel történik is az anyag felhordása a felületre – nem táncimprovizáció, amelyben a mámorosság magas fokán az ösztön átveheti a ráció irányító szerepét. A festészetben (és a festők körül) évszázadok óta nem buta emberek tevékenykednek. Gondok mindig ott és akkor jelentkeznek, amikor a festő sokkal butábbnak (értsd: túlontúl ösztönösnek, alanyinak) akarja mutatni magát, mint amilyen valójában, és ha az őt körülvevő gépezetet irányítók pedig okosabbnak vélik magukat annál, mint amilyenek a valóságban.
Anélkül, hogy az utóbbi hibába beleesnék, a továbbiakban (és majd a későbbiekben is) megpróbálom kommunikációval bebizonyítani, hogy kortársunk, Bihari Puhl Levente, azaz Levy, van akkora festő, mint Dalí volt. Előrebocsátom: az állítás igazában nem vagyok teljesen biztos, de hogy Levyben a magyar Dalít világra szóló szenzációként felfedezni csak megfelelő kommunikáció kérdése lenne, arra mérget veszek. Tegyük hozzá gyorsan: akárkiben azért nem lehet Dalít felfedezni. Bennem például hiába keresnénk.

levy-könyv


Levyről megjelent egy kismonográfia Levy – Egy autonóm művész portréja címmel, az Underground Kiadó támogatásával. A könyvet Vasvári Zoltán készítette, és ezen a honlapon rendelhető meg: www.undergroundbolt.hu.
A négy fejezetben Vasvári és Bihari Puhl Levente közösen vall Levyről, akinek festészetét közösen három korszakba sorolják: megélhetési festészet, tanulási festészet (vagy artlevy korszak) és Levyntgard, azaz saját művészet. A korszakok, főleg az utolsó kettő, átfedik egymást, s bár már a középsőben is megjelennek figyelemre méltó, öntörvényű, „önmagukat képviselő" festmények, az igazán egyedi, máshoz, így Dalíhoz is csak metódusukban vagy világnézetükben hasonlítható alkotások a Levyntgardban törnek napvilágra. A Levyntgard-műveket a szabad anyagkezelés, a magabiztos, sokféle technikai tudás, valamint a Dalí-féle paranoia-kritikai módszerhez hasonlítható végletes filozofikus asszociálás jellemzi. Így járhatja át a pannontájon otthonos vallási érzületet (csak látszólag nem odaillő) forrongó szexualitás, így lehetnek a templomtornyok szakrális erotika hordozói. Levy a magyar tájat múltjával, jelenével együtt, testestül-lelkestül szereti, kívánja, gyalázza, megszentségteleníti, mint férfi az örökkön-örökké szeretett asszonyt.
A könyv öt Levyntgard-művet mutat be a hozzá tartozó alkotói kommentekkel. A kommentárnál jogosabb itt az újdonatúj internetes kifejezés használata, Levy ugyanis nem kommentálja, hanem kommenteli saját alkotásait, sajátos retroavantgárd stílusában. Az öt közül én a MŰVÉSZETEK VHÖLGYE DEK OLTÁSSAL címűt kedvelem a legjobban.

MŰVÉSZETEK VHÖLGYE_DEK_OLTÁSSALMŰVÉSZETEK VHÖLGYE DEK OLTÁSSAL Olaj, fatábla, gránit, vegyes technika, bükkfa, aranyozott tölgyfakeret. 143x114 cm. 2010. 4699/10.


Részletek az alkotói kommentekből:
„A mű története arra az időre nyúlik vissza, amikor Ágotámat megtámadta az apáti templom tornya.
2005 táján készítettem feleségemről egy fotót, amikor arca teljesen művészi volt: egy franciás hatású festmény hangulatát láttam benne. Az egész mellkép tele volt művészeti asszociációkkal: haja, szeme, kinyílt kardigánja az előtűnő bordó melltartó csipkéivel."
„A nap alkonyi sugarai aranyozták be a völgyet és hegyeket. A csigavonalban elterülő falvak úgy telepedtek meg itt, mint számtalan, színes különlegesség, gondolataink kivetülései, ahogy ebben a misztikusan asszociatív tájban felépültek."
„A templomtornyok számomra szakrális erotikát hordoznak: az égi teremtőcsatorna fallikus antenna képét, ahol a transzcendentális erővonalak a templom belsejében – mint parabolaantenna adóvevőjében – lévő áldozati oltáron koncentrálódnak. Az Isteni teremtés, erő és jelenlét, ami a templomokban összpontosul, az áldozati asztal köré gyúlt hívők jelenlétében, mely a nagy gyűjtőhely: a megtermékenyítő gyülekezet, közösség tárhelye. Az innen – mint ezoterikus, transzcendentális erő – az ima a tornyon át (mint antennán) lövell ki, ill. bele a szakrális anyába, az égbe, ahol megtermékenyülve igazgatja újjászületett életünket."
„A csigavonalban elhelyezkedő falvakból Ágota körül láthatunk párat (balról jobbra: Vigántpetend, Taliándörögd, Kapolcs, Nagyvázsony, Hegyesd). Csigavonalak, csigaházak találkozása a Völgyben. Ez a társítás teszi teljesen összekapcsolódóvá a völgyet a hölggyel, hisz ez a völgy az a szép, erotikus völgy, melyre sok nő olyan büszke."
Mit fűzhetnék hozzá a völgyhöz és a hölgyhöz? Talán egy új, lelkesítő jelszót, amely múltunkra, jelenünkre és európaiságunkra is utal: magyar tájat magyar Dalíval! Legyen ez kezdődő Levy-sorozatunk állandó alcíme.

Levy felhívása

Vasvári Zoltán: Levy – Egy autonóm művész portréja Underground Kiadó, Budapest, 2011

 

© 2016 KútszéliStílus.hu