Turbuly Lilla: Láthatóvá tenni a láthatatlant

Színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia a közösségi színházról / Csokonai Színház

Láthattunk előadást kisgyerekes anyákról, tanárokról, roma nők szülészeti ellátásáról és arról, hogy alkotott egy csapat debreceni lány és asszony egy történetet közös és magánszorongásainkból kiindulva.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház CSIP csapata (a rövidítés a Csokonai Ifjúsági Programot rejti) másodjára rendezett színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciát. Tavaly online tudták csak megtartani a rendezvényt, ebből következett, hogy a program fókuszában is a terület „online-osításának” lehetőségei álltak. Idén, már élőben, a közösségi színházat választották fókusznak.

Hogy mi a közösségi színház, arról a terület szakmai platformján, a szinhazineveles.hu-n következő olvasható:

Nem egy önálló műfaj, hanem sokféle színházi kísérlet összefoglaló neve. A közösségi színházi előadások / akciók jellegzetes vonása, hogy igyekeznek a – sokszor valamely marginális csoport tagjainak számító – résztvevőket közösségi élményhez juttatni, amelynek eredménye, hogy a résztvevők közösségi identitásukban és egyéni önazonosságukban megerősödve térnek vissza a mindennapokba. A színházi tevékenység társadalmi célokat szolgál, mint például közösségépítés, társadalmi párbeszéd elősegítése, a közösségben felmerülő konfliktusok megoldása, a közösség kulturális és társadalmi életének szervezése.”

debr7A fotók forrása: Csokonai Színház

A szakmai részletekben nem annyira járatos, de a színház különböző formái iránt érdeklődő közönség a közelmúltban több ilyen előadást is láthatott. Csak két példa: Szélesebb közönséghez is eljutott az Örkény Színház Kiváló dolgozók című előadása, amelyben a segítő, gondoskodó szakmák képviselői vallottak a munkájukról és önmagukról. És ilyen volt a hajléktalansággal foglalkozó Cím nélkül is (mindkettőt Boross Martin rendezte, utóbbi a Mentőcsónakegység és a STEREO Akt előadása).

A debreceni konferencia négy közösségi színházi előadás példáján keresztül mutatta meg azt a sokszínűséget, amelyet a fenti ernyőfogalom is jelez. Láthattunk előadást kisgyerekes anyákról, tanárokról, roma nők szülészeti ellátásáról és arról, hogy alkotott egy csapat debreceni lány és asszony egy történetet közös és magánszorongásainkból kiindulva.

Ez utóbbi előadás, a vendéglátóktól élőben látott Ábrahám (r.: Madák Zsuzsanna) éppen abban különbözött a többitől, hogy míg azok főleg a résztvevők személyes élményeiből és emlékeiből merítettek, és ennek megfelelően nem egyetlen, koherens történetet adtak ki, inkább mozaikosan építkeztek, itt a közösség tagjai egy demokratikus (éppen ezért hosszadalmas) folyamat során közösen alakították a fiktív történetet – miközben azért személyes monológok is bekerültek az előadásba.

Fontos különbség lehet az is, hogy a résztvevőket úgy „toborozzák” (felhívással, intézmények közvetítésével stb.), ezért kezdetben nem is ismerik egymást, „csak” közös élethelyzetük vagy érdeklődésük köti össze őket. De előfordul, hogy egy már létező közösséget szólítanak meg. Utóbbira példa a borsodi Szomolyán élő roma nők szüléstörténeteit feldolgozó Megeshetne másképp… című előadás (SzívHang Társulat, r.: Romankovits Edit), amely már nem az első közös munkájuk. Az ismeretlen világok találkozása azonban itt sem maradt el, a szereplőknek ugyanis van egy másik csoportja, a szomolyaiak mellett budapesti szülészeti aktivisták, egészségügyi dolgozók és más, a fővárosi, középosztálybeli értelmiséget képviselők is szerepelnek az előadásban.

debr3SzívHang Társulat: Megeshetne másként...

A Baby Bumm – kitettségi hatások (MU Színház, r.: Sebők Bori) című előadásban egy adott életszakasz és családi helyzet, a Káva Aziskoláját! (r.: Sereglei András) című projektjében pedig a közös foglalkozás, a tanári pálya adta a résztvevők körét és az előadás témáját. (Mindkettőt felvételről láttuk.)

A rendszeresen színházba járók közül is nagyon kevesen találkoztak eddigi nézői pályafutásuk alatt közösségi színházzal. De ezen kevesek is csak a jéghegy csúcsát, a megszületett előadást látták. Ez a konferencia azonban körbejárta és megmutatta, hogyan születnek ezek az előadások. És ez azért érdekes, mert esetükben legalább olyan fontos az előadásig vezető út, mint maga a színpadi megmutatkozás. Sőt, az is előfordul, hogy a munkafolyamat végén nem születik előadás, vagy ha születik is, az nem kerül közönség elé.

A kerekasztal-beszélgetések a folyamat valamennyi szereplőjére kitértek: a csoportra, amelyik részt vesz az alkotási folyamatban; a tágabb közösségre, amely állhat a játszók hozzátartozóiból, az előadás nézőiből, vagy szélesebb értelemben véve mindazokból, akikre az előadás közvetve vagy közvetlenül hathat; a csoporttal dolgozó színházi alkotókra és a közösségi színházat befogadó társulatra.

Kaptunk egy körképet arról, hogy hol és milyen keretek között (független színházban, budapesti művészszínházban, vidéki kőszínházban) léteznek ma Magyarországon ilyen programok. Közös pont, hogy mindenhol folyamatos építkezéssel, a színházi nevelés talajából kiindulva, viszonylag hosszú idő alatt jutottak el a közösségi színházig. A vidéki kőszínházak között úttörőnek számít a debreceni színház, ahol 2014-től működik színházi nevelési program, és itt is ez a „kapudrog” vezetett el a közösségi színházig. Nem hallgatták el, hogy meg kell küzdeniük azzal, hogy a színház bejáratott rendszerébe a némileg kakukktojásnak számító közösségi színházat beillesszék, és ez számtalan gyakorlati megoldanivalóval jár.

debr5

Kirajzolódtak olyan csomópontok, visszatérő kérdések is, amelyek a legtöbb közösségi színházi munkafolyamatban felmerülnek. A teljesség igénye nélkül néhány ezek közül. Ez egy időigényes műfaj, amelyben a professzionális alkotóknak nagy felelősségük van a civil résztvevőkkel szemben. Olyan biztonságos teret kell teremteni számukra, ahol nyíltan beszélhetnek az őket feszítő problémákról. Hiszen éppen az a cél, hogy ezeket az általában takargatott, láthatatlan problémákat láthatóvá tegyék. Emellett a professzionális alkotónak olyan kalauznak is kell lennie, aki a nem ehhez szokott résztvevőket bevezeti a színpadi létezés világába, majd a közös munka lezárultával bizonyos értelemben ki is vezeti onnan. Figyelembe kell venni az érzelmi kötődéseket, és elviselni azt a bizonytalanságot, hogy a civil alkotó bármikor (akár közvetlenül az előadás előtt is) kiléphet a folyamatból. Mindez másfajta rendezőszerepet kíván, mint ami egy professzionális színháznál megszokott, és erős módszertudatosságra van szükség. Nem szabad elfelejteni, hogy a színház itt eszköz, és az, hogy minőségi előadás jöjjön létre, csak másodlagos szempont az alkotási folyamat egészében.

Zárójelben: ez a fajta színház a kritikusok részéről is másfajta megközelítést kíván, amelyhez még nem nagyon vannak szempontjaink, eszközeink. Nem beszélve arról, hogy kevés kritikus néz ilyen előadásokat. Akik azonban igen, azok közül néhányan be is kapcsolódtak az alkotói folyamatba, ki konzulensként (Herczog Noémi – Baby Bumm), ki rendezőasszisztensként és játszóként (Proics Lilla – Megeshetne másképp). Mindenesetre míg egy klasszikus előadásnál általában az a kritikus álláspontja, hogy neki csak a végeredménnyel, a kész előadással kell foglalkoznia, az oda vezető munkafolyamattal, nehézségekkel nem, ez a megközelítés itt nem tartható.

debr6Chris Cooper workshopja

Sok szó esett arról is, hogyan lehet a potenciális résztvevőket, majd pedig az adott előadás közönségét megtalálni. A színházba járók nemek szerinti összetételét ismerve nem meglepő a tapasztalat, hogy nálunk egyelőre a közösségi színház résztvevői kevés kivétellel nők.

Az első két nap előadásai és kerekasztal-beszélgetései után, a zárónapon Chris Cooper angol drámaíró, rendező, színházi nevelési szakember workshopján gyakorlati példák, kreatív feladatok segítségével ismerkedhettek a résztvevők a közösségi alkotás módszertanával.    

Nem mellesleg ezen a jól szervezett, oldott hangulatú konferencián rövid idő után a résztvevők maguk is úgy érezhették, hogy szakmai és nézői közösséggé válva beszélhetnek erről a műfajról.

Fókuszban a közösségi színház – II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia

Debrecen, Csokonai Színház, 2022. december 9-11.  

 

© 2016 KútszéliStílus.hu