Turbuly Lilla: Dühös angyal

VAT Színház: Angyal, angyal, vigyél az égbe

Ha valaki azt hinné (én is ez a valaki voltam), hogy jó két óráig egy börtöncellában játszódó, kétszereplős észt drámát nézni filmen, eredeti nyelven, szinte felér egy ízelítővel az életfogytiglanból – az téved.

A Magyarországi Észt Intézet 2012 óta tartó sorozatában jelentős színházi műhelyekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szeptember 24-én a tallinni VAT Színház került sorra. Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész bevezetője után az 1987 óta működő, első észtországi független színház egyik, 2009-es előadását nézhettük meg filmről, magyar feliratozással. (A színházról az érdeklődők bővebben is olvashatnak itt: http://www.esztorszag.hu/cikk/fokuszban-a-vat-szinhaz2)
Az Angyal, angyal, vigyél az égbe (Ingel, Ingel, vii mind taeva) egy kortárs észt szerző, Andrus Kivirähk (1970) drámája. A közelmúlt észt történelméről a magyar nagyközönség a nálunk is népszerű finn-észt író, Sofi Oksanen regényeiben (Tisztogatás, Sztálin tehenei) olvashat, sőt, a Tisztogatás drámaváltozatát 2011-ben két hazai színház is bemutatta: a kaposvári Valló Péter, a Budapesti Kamaraszínház pedig Sopsits Árpád rendezésében.

Marko Matvere és Katariina Lauk

Az Angyal, angyal, vigyél az égbe alapszituációjában szintén az észt közel múlt történelméhez kötődik, de kötődhetne a magyarhoz és még nagyon sok másik nemzetéhez is. Börtönben játszódik ugyanis, egy politikai okokból elítélt fiatal lány cellájában. A lány hithű kommunista, akit éppen egy polgári rezsim zárt börtönbe, de a felállás lehetne akár fordított is. A darab nem annyira konkrét történelmi, inkább időtlen, filozófiai kérdéseket tesz fel belső és külső szabadságról, eszmékről, elvhűségről és a mindennapi élet megéléséről.

Katariina Lauk

Azt a bevezetőből megtudtuk, hogy a szerző a darabot kifejezetten az abban játszó színésznőnek, Katariina Lauknak írta. Az általa alakított Maria húszévesen kerül börtönbe, azzal a tudattal, hogy életfogytiglanra ítélték. Végül tizennégy évet tölt le az amnesztiáig. A darab hét jelenetben villantja fel ennek a tizennégy évnek egy-egy pillanatát. A másik szereplő – ki is lehetne más – a börtönőr, Marko Matvere alakításában. Az előadást Aare Toikka rendezte.
Ha valaki azt hinné (én is ez a valaki voltam), hogy jó két óráig egy börtöncellában játszódó, kétszereplős észt drámát nézni filmen, eredeti nyelven, szinte felér egy ízelítővel az életfogytiglanból – az téved. A két színész ki tudja tölteni és izgalmassá tudja tenni a minimalista, időtlen díszletek közé helyezett játékot. Két, nagyon eltérő karakterről van szó. Marko Matvere börtönőre jóindulatú, egyszerű észjárású ember, az a fajta tisztes családapa, aki a börtönőrséget is olyan munkának tartja, mint a többit, és akinek az a meggyőződése, hogy ha az ember dolgozik, gondoskodik a családjáról és nem ugrál sokat, nagyobb baj nem érheti. Karaktere alapvetően nem változik, de a lány iránti kíváncsisága, majd szerelme valamennyire kinyitja. Katariina Lauk jóval nagyobb utat kell hogy bejárjon, a fiatal, gyerekdühvel lázadó lánytól a kétségbeesésen, apátián, alkalmazkodáson keresztül az újabb, már felnőtt személyiség megmutatásáig, de mindezt úgy, hogy alapvetően sem a személyisége, sem az elhivatottsága nem változik.
A színészekre koncentráló előadást a rendező időnként játékos, a steril fehér tértől és a lélektani realista játékmódtól elütő animációval egészítette ki. Amikor pedig a két szereplő érzelmi közeledése kerül előtérbe, orgona lila fénybe vonja őket. (Az orgonának egyébként van szerepe a darabban). Ezek a momentumok annyira kiütnek az előadásból, hogy inkább ironikus gesztusnak értékelhetők. Ahogy egyébként a humor is megjelenik időnként, és oldja a játékot.
A magyar fordítás és a feliratozás jól sikerült, így még arra is lehetett figyelni, hogy milyen dallamos az észt nyelv. Amit magyar füllel nem lehet megítélni (legalábbis nekem nem sikerült), hogy ebben a dallamosságban mekkora része van a színpadi dikciónak, és mekkora magának a nyelvnek.
Kár, hogy a közönség (két) sorában nem láttam dramaturgokat vagy rendezőket, mert biztos vagyok benne, hogy a darab nálunk is színpadra kívánkozna. És hiába írták a főszerepet Katariina Laukra, akadna rá alkalmas magyar színésznő, nem is egy.

Magyarországi Észt Intézet, 2014. szeptember 24.