Martin McDonagh: Hóhérok -

A Hóhérok is vet fel érvényes kérdéseket igazságról és igazságszolgáltatásról, látszatról és valóságról, önmeghatározásról és a másik önképének rombolásáról, de az előadásban ezek a kérdések inkább csak gondolatcsírák maradnak, nem artikulálódnak világosan, feloldódnak a komédiázásban.

Van az a mondás, hogy nem jó akasztott ember házában hóhért (vagy kötelet) emlegetni. Ebben az előadásban meg az történik, hogy egy hóhér házában akasztott embert emelgetnek. (És itt az emelgetés nem elírás.) A Magyarországon először játszott, krimiszálat is tartalmazó darab cselekményéből ezen kívül csak annyit árulok el, hogy a hatvanas években járunk, néhány évvel a halálbüntetés 1965-ös, angliai eltörlése után, egy vidéki kocsma bárpultja mögé visszavonult hóhér házában-csehójában.

Jordán Adél és Mészáros Béla / fotók: Dömölky Dániel

Martin McDonagh színműve a londoni Royal Court Theater felkérésére született, és egészen friss: 2015-ben volt az ősbemutatója. Már csak azért is külön helye van az életműben, mert nem Írországban, hanem Angliában játszódik, és nem ír, hanem angol nyelven íródott.
A közeg mégis ismerős a korábbi McDonagh-drámákból: elzárt, vidéki élet elvarázsolt, a poharat gyakran emelgető figurákkal; ahol első látásra senki sem komplett, sokadikra azonban esendő, a nevetésünk és furcsálkodásunk mellett együttérzésünkre is számot tartható ember. (De van egy más helyszín is, a hangulatában erősen elütő első jelenet a hóhérok egyik utolsó munkájáról.)
Ehhez a közeghez igazodik az előadás nyelvezete is. A magyar fordítás Morcsányi Géza munkája. Mint a McDonagh-darabokban általában, itt is sok az ismétlődő kifejezés, szófordulat. Elharapják a szóvégeket, hangokat cserélnek („monfondérozik”), rosszul használják a névelőket – a szereplők többsége rontott, szálkás nyelvet beszél, ezért is nagy a kontraszt, ha valamelyikük másként szólal meg.

Rezes Judit és Tasnádi Bence

Gothár Péter otthon van ebben a világban, hiszen több McDonagh-darabot is rendezett, a Vaknyugatot ma is játsszák az Átriumban. A Hóhérokban azonban még elrajzoltabb a kép, abszurd komédiát látunk, tévelygő, delíriumban botladozó emberekkel. Van, aki az italtól bódult, és van, aki a saját maga és környezete által is fényesnek látott hóhérmúltjába bódult bele, mint Fekete Ernő kocsmárosa. Az időt itt sörcsapolástól sörcsapolásig mérik, és nemcsak a poharak járnak körbe, de a párbeszédek és a sehová nem tartó szereplők is.

Tasnádi Bence, Mészáros Béla, Fekete Ernő, Lestyán Attila

Az előadás érzékletesen megteremti ezt a világot a hozzá rendelt komikus, elrajzolt ábrázolásmóddal, de ahogy telik a játékidő, egyre határozottabb hiányérzetet hagy maga után. Mert nevetünk, az igaz, de közben folyton ott kattog az ember fejében, hogy vajon mire fut ki ez az egész. Ami A kripli, a Leenane szépe vagy a Vaknyugat esetében jóval egyértelműbbnek tűnik. A Hóhérok is vet fel érvényes kérdéseket igazságról és igazságszolgáltatásról, látszatról és valóságról, önmeghatározásról és a másik önképének rombolásáról, de az előadásban ezek a kérdések inkább csak gondolatcsírák maradnak, nem artikulálódnak világosan, feloldódnak a komédiázásban. Nehéz megmondani, hogy ennek a hiányérzetnek mennyiben a darab, és mennyiben a rendezés az oka. A Hóhérok mindenesetre kevésbé sűrű szövésű színdarabnak tetszik, mint a szerző nálunk is ismert munkái. Van egy ütős alapötlete: hogy lehet továbbélni a kispolgári létben azok után, hogy az ember a halál ura volt? De ez egy idő után kifullad, és ezt a krimiszál sem tudja ellensúlyozni, mert a kocsmaélet ábrázolása terjengősre sikeredik.

Máté Gábor és Fekete Ernő

Ám van néhány felszikrázó rész, ezek többnyire Jordán Adélhoz és Tasnádi Bencéhez kötődnek. Jordán Adél egy 15 éves, az értelmi fejlődésben visszamaradt, gátlásos kamaszlányt játszik. Az előadás legszebb jelenete, amikor élete első randevújáról hazatérve szinte repül, és a szülei fejére olvassa, hogyan bénították saját lehetőségei alá azzal, hogy nem hittek benne, hanem folyamatosan a mindenre alkalmatlanság tudatát erősítették. Itt hirtelen felvillan egy másfajta élet lehetősége, és az előadás kilép az elrajzolt komédiázásból. Tasnádi Bence karaktere titokzatosságával, intellektusával és az iróniára, önreflexióra való képességével lóg ki a többiek közül, és a színész mindezt könnyedén és elegánsan jeleníti meg. A többiek pontosan, szépen hozzák az elrajzolt karaktereket: Rezes Judit az életébe belefásult, folyton botladozó anyát és feleséget, aki, amikor alkalom adódik rá, csillogó szemmel hódítani szeretne. (Nem tudom, hogy csinálják, de ebben a jelenetben tényleg mintha csillagszóró repült volna a szemébe.) Fekete Ernő a kis pocakot növesztett, „dicsőséges” múltjára büszke, hiú hóhérveteránt. Máté Gábor a sokáig csak emlegetett főhóhér szerepében maga a megtestesült – és jólfésült –szakmai felsőbbrendűség.

Ötvös András, Fekete Ernő, Mészáros Béla, Rezes Judit, Lestyán Attila, Kocsis Gergely, Bezerédi Zoltán

Tihanyi Ildi jelmezei sokat hozzátesznek a karakterekhez, mint például a hóhérok kötött, kockás, majdnem egyenmellényei, az anya otthoni slampos és kiöltözős ruhái, vagy a lány kitömött harisnyája, boldogságában vett, napsugaras esőköpenye, amin még az árcédula is ott fityeg. Gothár Péter ezúttal is maga tervezte a díszletet, középpontban a kocsmabárpulttal. Van egy fenti régió is, a kocsmárosék lakása. Ha oda felmennek, nem látszik a fejük, csak nyaktól lefelé a testük, mintha – fejükön egy zsákkal – lógnának.
A Katona József Színház repertoárja határozott értékválasztásokat tükröz, és pontosan reagál a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekre. Úgy kondicionáltak bennünket, nézőket, hogy ezzel az elvárással üljünk be a nézőtérre. A Hóhérokban is lehetne ilyen kérdéseket találni (mint például a halálbüntetéshez és az igazságszolgáltatáshoz való viszonyunk), de az előadás ezúttal megmarad fekete komédiának.

Martin McDonagh: Hóhérok

Fordította: Morcsányi Géza. Díszlet: Gothár Péter. Szcenikus: Tóth Kázmér. Jelmez: Tihanyi Ildi. Jelmez-asszisztens: Tóth Norbert. Haj-maszk: Vég Attila. Fény: Pető József. Hang: Pokorny Attila. Videó: Török Marcell. Dramaturg: Radnai Annamária. Súgó: Boncza Anita. A rendező munkatársa: Tóth Judit. Rendező: Gothár Péter.
Játsszák: Fekete Ernő, Rezes Judit, Jordán Adél, Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Vizi Dávid e.h., Bezerédi Zoltán, Mészáros Béla, Lestyán Attila e.h., Kovács Tamás e.h., Máté Gábor.

Katona József Színház, 2017. március 18.