Szerb Antal: Utas és holdvilág

…akkor még mindig történhetik valami.

„Aki nyavalyog, azt nem is érdekli, akit meg nem érdekel, ne jöjjön el!” – válaszolta Vajdai Vilmos az Elle Magazinban arra a kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik az ötórás játékidő miatt nyavalyognak. Jelentem, a túlnyomó többség nem nyavalygott, és a Trafó zsúfolásig megtelt nézőteréről alig hiányzott néhány ember a harmadik felvonásra. Pedig az az öt óra a tiszta játékidő, a két szünettel együtt majdnem hatot töltöttünk el a kényelmesnek a legjobb indulattal sem mondható nézőtéri székeken.

Törőcsik Franciska és Laboda Kornél / fotók: Toldy Miklós

Ennyi időbe az egész regény belefér, gondolhatnánk, és így is van meg nem is. Turai Tamás adaptációjában (a dramaturg Bíró Bence volt) szinte a teljes regény benne van az összes szállal és szereplővel, de a jeleneteken belül azért húztak, sűrítettek. Hiába olvastam azonban újra a regényt az előadás előtt, a kihagyásokat az előadás alatt alig érzékeltem, és utólag, a könyvbe újra beleolvasva láttam csak, hogyan hagytak el a színpadi adaptáció szempontjából mellőzhető mondatokat, bekezdéseket. (Mindössze egy következetlenség tűnt fel: az előadásban nem említik, hogy Mihály pénzt kért kölcsön Millicenttől, Ellesley doktor későbbi levelében viszont benne maradt a pénz visszaadására vonatkozó, így a levegőben lógó utalás.)

Törőcsik Franciska és Háda Fruzsina, háttérben a három narrátor: Göndör László, Váradi Gábor és Csányi Dávid

A regényben sok a párbeszéd, de még több a narráció, a leíró, elmélkedő rész. Ezeket szokták kigyomlálni a regényadaptációkból. Itt azonban éppen az volt a cél, hogy az alapmű a maga teljességében szólalhasson meg. Ehhez különleges formát választottak: a playback színházat. A szokatlan műfaji megjelölés azt jelenti, hogy az előadás hanganyagát egy 15 évvel ezelőtti rádiójáték adja, amelyet szintén Vajdai Vilmos rendezett. Vagyis a színészek nem a saját hangjukon szólalnak meg, hanem a hangfelvétel alá „tátognak”, miközben játsszák a szerepüket. Tulajdonképpen szinkronizálás ez is, a szokásos szinkronmunkáknak a fordítottja: ott hangot kell adni a játékhoz és a szájmozgáshoz, itt szájmozgást és játékot a hanghoz. Az alkotóknak fontos lehetett, hogy új életre keltsék, vizualizálják a kiváló szereposztással készült hangjátékot, amelyben olyan, ma már nem élő művészek is részt vettek, mint Halász Péter és Ternyák Zoltán.

Laboda Kornél és Márton András

Az eredmény egy nagy ívű, látványos, az iróniát sem nélkülöző szerelmi vallomás a generációknak alapélményt jelentő regényről, ami éppen azért jelenthet alapélményt, mert képes személyes élettérképpé válni az olvasók fejében (erről itt írtunk). Ezért valószínűleg a regény szerelmeseinél működik majd a legjobban, vagyis egyetérthetünk Vajdai Vilmossal: akit a könyv hidegen hagy vagy bosszant, lehet, hogy tényleg nyavalyogni fog.

És a hívek is megélnek majd némi hullámzást. Az elején például, amikor vagy húsz percen át a vaksötétben hallgathatják Gálffi László, a narrátor hangját. A cél nyilván a lecsendesítés, a ráhangolás, de még miután egy árnyjáték át is vezet bennünket a mélysötétből a már látható tartományba, egy ideig nem látszik egyértelműnek, hogy sikerül-e túllépni az illusztrált hangjátékon.

Törőcsik Franciska

Na de aztán! És főleg a második felvonásban! Pazar jelenetek sorjáznak. A legsikerültebbekben a látvány és a mozgás erősíti, vagy éppen ellenpontozza úgy a szöveget, hogy az előadás felszárnyal, és valóban összművészeti élményt nyújt a nézőknek. Például abban a jelenetben, amely olvasva kifejezetten statikusnak és nehezen színpadra állíthatónak tűnik: amikor Waldheim Rudi vallástörténeti kiselőadást tart az etruszkok halálkultuszáról. Hegymegi Máté koreográfiája, a fénykezelés és Egger Géza remek játéka együttesen felerősíti a szöveg hatását.

A videóhasználat és a vetített képek a színpadon veszélyes fegyverek: gyakran az előadásról leváló függelékek maradnak. Itt azonban nem. Rengeteg ötlet, kreativitás, látványos megoldás követi egymást, és legtöbbször nagyon is megtalálják a maguk helyét, szerepét. Például, hogy Millicent nem jelenik meg színészként a színpadon, szerepét filmbejátszásokkal oldják meg. Vagy emlékezetes a párizsi mulatóban játszódó jelenet is, a színészek mellett megint csak a koreográfiának és a vetített háttérnek köszönhetően.

Hegymegi Máté és Törőcsik Franciska

A harmadik felvonásban aztán egy kicsit elfáradnak a másodikban a nézőt újabb és újabb nahát-élménnyel megajándékozó ötletek. Vagy mi fáradunk. Megváltozik az addig nyitott, áttetsző paravánok tologatásával alakítható színpadkép is, helyette egy zárt falon nyílnak-csukódnak kisebb-nagyobb ajtók-ablakok, mögöttük játszódnak a jelenetek. Itt már néha a kevesebb több lenne: például abban a jelenetben, amelyben Ulpius Éva elmondja Mihálynak, hogyan halt meg Tamás, láthatatlan kezek mindent feketére festenek.

A rendezés felerősíti a regény iróniáját, néha már-már burleszkszerű jelenetek is akadnak. A dadogásra vagy visszhangra emlékeztető szövegismétlődések erősítik ezt az érzetet, ahogy az is, hogy Gálffi László narrációját három színész (Csányi Dávid, Göndör László és Váradi Gábor) „szinkronizálja”, vagy például, hogy Zoltánt Farkas Ádám egy spanyol grand stílusában jeleníti meg. Az a jó azonban, hogy mindez nem könnyíti el, nem teszi súlytalanná az előadást, de segít elkerülni a patetikusságot (talán csak a már említett, Tamás halálát elmesélő jelenetben nem egészen).

A három mesélő és a Mihályt alakító Laboda Kornél

Hegymegi Máté a koreográfia mellett Szepetneki János megformálásával is sokat tett az előadásért. Simabeszédű, kígyószerű lényt formált belőle a saját magára szabott koreográfiával. Törőcsik Franciska érzékeny, finom, de adott esetben bátran karikírozó játéka Erzsi számos arcát meg tudta mutatni, a kislánytól a saját nagyvilágiságába beleszédült, majd attól megrémült nőig. Kálid Artúr perzsája egzotikus, ám a joviálisabb tigrisek közé tartozó ragadozónak tűnik. Háda Fruzsina Erzsi barátnőjének szerepében karakteres, de túlzásoktól mentes játékával kelt figyelmet. A kontúros alakítások mellett Laboda Kornél Mihálya színtelenebb, kevésbé megfogható, és ez még akkor is hiányérzetet kelt, ha a karakter önmaga keresése némileg indokolja ezt a bizonytalanságot.  

A jelmezek a független szférában megszokotthoz képest szintén pazarnak mondhatók, Nagy Fruzsina és munkatársai a színpadhosszan elomló perzsaköntöstől Erzsi kifinomult ruhatáráig remekeltek.

Törőcsik Franciska, Háda Fruzsina és Göndör László

Az alkotók gyűjtést indítottak, hogy közösségi finanszírozásban tovább játszhassák az előadást (erről részleteket itt találnak - a szerk.), így talán van rá remény, hogy még sokan megnézhetik. Ezért nem lövöm le a regény híres utolsó mondatával kapcsolatos poént. (Zárójelben csak annyit, hogy az ötórás szövegfolyamból nekem hiányzott az az egyetlen szótag, ami az utolsó mondatból kimaradt. Lehet, hogy az ikes ragozás már kiment a divatból, mégis úgy gondolom, ebben a mondatban a történhetik többet jelent, mint a történhet.) És nagyon remélem, hogy sikerül majd újrajátszani. Mert ha az ember színházba jár, mindig azzal a reménnyel teszi, hogy ott történhetik valami. Ezen az éjszakába nyúló estén történt.

Szerb Antal: Utas és holdvilág (Táp Színház)     

Játsszák:  Laboda Kornél, Törőcsik Franciska, Kálid Artúr, Hegymegi Máté, Fátyol Hermina, Farkas Ádám, Márton András, Horkay Barnabás, Háda Fruzsina, Egger Géza, Csányi Dávid, Göndör László, Váradi Gábor. 
Hangok: Ónodi Eszter, Bodó Viktor, Gálffi László, Csányi Sándor, Hajdú István, Takátsy Péter, Lukáts Andor, Pokorny Lia, Zsótér Sándor, Kecskés Karina, Halász Péter, Mucsi Zoltán, Ternyák Zoltán, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Marozsán Erika, Szacsvay László. 
Adaptáció: Turai Tamás. Dramaturg: Bíró Bence, Mozgás: Hegymegi Máté. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Jelmeztervező munkatársa: Szabados Luca, továbbá az MKE és a MOME hallgatói: Bartos Letícia, Dávid Luca, Gyimóthy Noémi, Kuti Letícia, Mikes Anna.  Díszlettervező: Horváth Jenny.
Díszlettervező munkatársa: Devich Botond. Fénytervező: Bányai Tamás. Látvány: Juhász András.
Videó: Bartha Máté, Horesnyi Máté, Huszár Dániel, Nagy Gergő, Varga Vince és a MOME Média Intézetének hallgatói: Halák László András, Kovács Dorottya, Lődi Áron, Maruscsák Dávid, Szatmári Bendegúz, Válics Péter. Festő: Kőszeghy Flóra. Film: Pálos György, Papp Bojána. Műszaki munkatárs: Bredán Máté. Rendező munkatársa: Cseh Adrienn. Produkciós vezető: Imely Zoltán. Rendező: Vajdai Vilmos.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2017. szeptember 14.