Dömötör Tamás: Titánia -

…nem is politizál a Stúdió K, hanem a politikai aktualitásainkat kitágítja, és a klasszikus görög irodalom felé mozdítja el a mérleget.

A Stúdió K-ban, nem éppen teltházban nézzük a Titánia című nemzethy népszínmű bemutatóját. Nem olyan rég, valamikor nyáron jártam itt utoljára, a hangulat még mindig ugyanolyan családias, mindenki mindenkit ismer, mindenki mindenkivel szóba elegyedik – mintha valakinek a zártkörű bulijába érkeztem volna. A művészeti vezető és a közönségszervező is a bejárati ajtó előtt cigizik még egy utolsót, aztán megszólal a jelzés, bevonulunk a picike stúdióterembe, sötét van, indulhat a tánc.

Pallagi Melitta / fotók: Puskel Zsolt

Titániában vagyunk, ahogy az előadás szórólapjáról is olvashattuk. Valójában nem is Titániában, hanem Titánia miniszterelnökének lakásán – és végig itt is maradunk. Ez az egyik pozitívuma Dömötör Tamás szövegének: tudatosan a klasszikus görög tragédia dramaturgiáját, a hármas egység szabályát alkalmazza. Vannak benne jól működő részek, de az előadás összességében nem eredményez áttörést.

Engem leginkább a színpadtechnika és az előadásban gyakran használt videó-anyagok minősége zökkent ki. Elvileg Titániában vagyunk, egy fiktív, technikai és orvostudományi szempontból igen fejlett országban, hiszen a százegy éves elnököt mesterségesen életben tartják, az egyetlen alkalmas donor, aki egészséges májával megmenthetné, szintetikus májat kap majd cserébe. Ehhez képest az előadásban használt videó-anyagok (van közöttük mindenféle: híradó, társadalmi célú hirdetés, közlemény stb.) a szocialista Magyarországra emlékeztetnek.

Lovas Dániel

Ambivalens érzéseket kelt bennem a rengeteget „használt” videó-felvétel, de el kell ismerni: a virtuális dimenzió dramaturgiailag nagyon szépen kiegészíti a fizikai valóságot. Az előadást ugyan három színész játssza, de Skype videó-hívásban még négyen-öten elevenednek meg, köztük éppen az egyik kulcsszereplő: Titánia, a miniszter kislánya. Meg a nagyszülők és Anger Zsolt egy rövid beszélgetés erejéig – a miniszter barátjaként (ez utóbbi valószínűleg szándékos színházi-filmes poén). Dömötör Tamás film- és színházi rendezőként jól érzi, hogyan kell a technikát szépen belesimítani a történetbe, és ez a pro-büdzsé dramaturgiai és rendezési módszer valószínűleg egy független színházban anyagi szempontból is jól jön.

Valójában itt van a kutya elásva: sokkal inkább bele tudnám élni magam ebbe a propaganda-kommunikációs irodai miliőbe, sokkal inkább elhinném, hogy az 1-es kaszt (a darabban kasztokra osztják Titánia társadalmát) mindennapi életében vagyunk, és hogy a miniszter tényleg fel fogja áldozni a hatalom érdekében a saját kislányát, tehát hogy egy top-politikusi körben játszódik a sztori – ha mondjuk lenne pénz egy luxusirodát berendezni a színpadon. De mint tudjuk, erre nincs…

Sipos György

Nem akarok politizálni, tényleg, sem szakmázni, sem panaszkodni, és az előadás sem akar, még annak ellenére sem, hogy erősen politikai a közege, és erős utalások vannak benne a jelenlegi kormány migránspolitikájára. A propaganda-videókban az elnököt a huszadik század fasisztáival, kommunistáival helyettesítik, keserédesen nevetünk, amikor felvillan Hitler és Soros is. Tényleg nem akarunk politizálni, és tényleg nem is politizál a Stúdió K, hanem a politikai aktualitásainkat kitágítja, és a klasszikus görög irodalom felé mozdítja el a mérleget.

Sipos György és Lovas Dániel

A hatalmi pozícióból eredő politikai-társadalmi felelősségvállalás kontra magánéleti szerep a görög tragédiák mintájára íródott meg Dömötör Tamás keze alatt. A klasszikus dramaturgiai és irodalomtörténeti utalásai miatt univerzális, humánus a Titánia, jó értelemben politizál. A politikusok emberarcát mutatja meg: ugyanolyan emberi történetek sejlenek fel a szereplők motivációi és pozíciói mögött, mint bárki másé mögött, a különbség az, hogy előbbiekre hatalmas felelősség hárul, mert ők a társadalom Agamemnónjai, az 1-es kaszt tagjai, a birkanyáj vezetői. A miniszter az általa propagált rendszer rákfenéjét a saját bőrén tapasztalja meg: mivel az elnököt mindenáron életben kell tartani, és az új májdonornak bizonyos genetikai adottságokkal kell rendelkeznie, meg sem lepődünk, hogy az egyetlen erre alkalmas állampolgár maga a miniszterelnök hatéves kislánya. A kígyó a farkába harap. Hirtelen már nem is olyan jó felsővezetőnek lenni. A felsővezetőket általában nem kedvelik túlságosan, mert propagandával hülyítik a népet. A Titániában talán átérezzük a tragédiájukat is.

Úgy érzem, az előadás 75 perce nem elég egy görög tragédiát imitáló konfliktus kibontására, talán ezért is tetszik mérsékeltnek a színészek játéka: nincs idő valóban kibontakoztatni a szerepeiket. Cili, aki a miniszter felesége, és ugyanúgy a kormány felsővezetője, az Iphigénia Auliszban Klütaimnésztrájaként szaval, Agamemnón, a miniszter pedig nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy az anyai szeretet mit beszél.

Mint a görög tragédiák, ez a darab is nyitott marad: utolsó képként Titániát látjuk Skype-on keresztül, Cili szüleivel, a nagyszülőkkel, akik az utcákra kivonult tömeggel együtt ünneplik, hogy egy kislány, történetesen az ő unokájuk, „hősi halálával” megmentheti a májra váró százegy éves elnököt. Titánia búcsúzik a hívás végén: „anya, nagyon szeretlek, de az elnököt még jobban szeretem.” A Skype-hívásnak vége, mindenki eldöntheti, hogy a néppel ünnepel, vagy a modern Klütaimnésztra-anyával sír a falhoz kuporodva. Valójában mindegy, mint ahogy az is, hogy ki az elnök éppen, és melyik oldalnak van igaza.

Titánia – nemzethy népszínmű

Írta és rendezte: Dömötör Tamás. Film: Molvai Norbert. Videó: Vella Péter.

Szereplők: Pallagi Melitta, Lovas Dániel, Sipos György.

Stúdió K Színház, 2017. október 13.