Dollár Papa Gyermekei – Denis Diderot: Az apáca

Értékekkel bíró, de felemás előadás született.

Mennyire fontos és érdekes téma 2017-ben egy apácazárda belső élete? Diderot 1760-ban írt levélregényét újraolvasva többek között ez a kérdés is felmerült bennem, miközben mai szemmel magát a regényt és szereplőit sem éreztem frissnek és átütőnek. De tény, hogy más, általánosabb kérdésekhez is adhat ötletet, kiindulópontot, mint amilyen a bezárkózó közösségek patológiája, a női életlehetőségek, vagy még tágabban, a szabadság kérdése. (Minderről részletesebben itt írtam.)

A Dollár Papa Gyermekei előadása nem űzte el e kétségeket. Értékekkel bíró, de felemás előadás született.

Hód Adrienn, Kiss-Végh Emőke, Urbanovits Krisztina és Szalontay Tünde / Fotók: Véner Orsolya

Az alapanyagot nagy szabadsággal kezelték az alkotók, a regény mondatai ritkán hangzanak el egy az egyben a színpadon. Megőrizték azonban a történet két fő helyszínét, az első zárdát, ahol az erőszak, és a másodikat, ahol a vágy uralkodik. A két fő fejezeten belül felirattal és korabeli képek kivetítésével választják el egymástól az egyes jeleneteket. Ezek a képek egyébként szinte kivétel nélkül erotikusak, és jóval többet sejtetnek a regényben vagy a színpadon megjelenő testiségnél.

Megőrizték a keretet is, igaz, kissé módosított formában. A címszerepet játszó Kiss-Végh Emőke az előadás elején a függöny előtt, néhány mondatban foglalja össze, hogy került zárdába, szülei története itt éppen csak megemlíttetik. Két órával később pedig, a némileg már elcsigázott nézőket egy „harmadik fejezet” felirat ijesztheti, de ez tulajdonképpen csak egy mondat: Zsuzsanna nővér és/vagy Kiss-Végh Emőke itt már az apácaöltözetből kivetkőzve, mai, mindennapi ruhában jelenik meg, és azt mondja, lehetetlen elmondani, ami vele történt, amivel egyben kudarcnak ítéli az egész közlési-átadási kísérletet.

Cuhorka Emese

(Zárójelben: mindez 2017 októberében, amikor a színházi közeget legjobban a Sárosdi Lilla kiállásával elindított lavina, a szexuális zaklatások ügye foglalkoztatja, különös áthallással bír, hiszen egy olyan előadást látunk, amelyben szintén elszenvedett erőszakról és zaklatásról kell vallani. Igaz, a próbafolyamat kezdetén erről a konkrét áthallásról az alkotóknak nem lehetett tudomásuk.)

Ördög Tamást és alkotótársait a regényből úgy tűnik, a mikroközösségek működése, a zárdán belüli erőviszonyok, a torzító hierarchia és mindezen belül az egyén lehetősége, lehetséges szabadságfoka érdekelte leginkább.

A könyvben a főszereplő mai szemmel elképzelhetetlenül naiv és ártatlan, ugyanakkor végig ott munkál benne a szabadságvágy, fáradhatatlanul keresi a kitörés lehetőségét. Ma már a komikum veszélye nélkül nem lehet ennyire tudatlanul naiv a karakter, Kiss-Végh Emőke alakításában nem is az. Nem hiányzik belőle a jóhiszeműség, de van benne erő és szabadságvágy is.

Stork Natasa, Hód Adrienn, Kiss-Végh Emőke, Urbanovits Krisztina, Szalontay Tünde, (háttal) Cuhorka Emese

És ha már komikum. Az előadás gyakran megnevettet, amikor talán nem is kellene nevetni, és ezért néha túl könnyeddé válik. Szalontay Tünde és Urbanovits Krisztina zárdafőnökpárja például. Öröm nézni/hallgatni őket, a szemüvegvillanásokat, az apró, árulkodó mozdulatokat, az iróniájukat. De azzal, hogy a rendezés ilyen komikusra hangolja alakjukat, elveszik a Zsuzsanna nővér ellen elkövetettek súlya. Mert hogy lehet komolyan venni két ilyen fontoskodó, korlátolt főnénit? Ezért aztán, amikor Zsuzsanna nővér darócruhában a szenvedéseit sorolja, ez a jelenet is veszít az erejéből.

A színészek mellett szerepel az előadásban két táncos is, Cuhorka Emese és Hód Adrienn. Előbbi Zsuzsanna nővér barátnőjét alakítja, és az első részben is folyamatosan játékban van. Hallottuk már színpadon beszélni, többek között az emlékezetes Sóvirágban. (Ottani partnere, a tizedik évtizedében járó Fahidi Éva most ott ült a nézőtéren, a második sorban. Nekem ott kezdődött az este, hogy már az előadás előtt láttam az előtérben üldögélni, valami nagyon ritkán megtapasztalható időtlen szépségben és nyugalomban.) Hód Adrienn azonban az első részben alig látható. Ő az egyetlen, aki nem szólal meg, és mindig úgy fordul, hogy az arca sem látszik. Aztán a második részben ő lesz a főszereplő, az új zárda főnöknője. A beszédmódján – ahogy Cuhorka Emese esetében is – azonnal hallatszik, hogy nem színésznő. Szerepeltetésük egyenetlenné teszi a színészi teljesítményeket, mégis van hozadéka. Hód Adrienn színpadi ereje, vonzása új lendületet ad az addigra meglangyosodott, lelassuló előadásnak. Jó partnere ebben a részben Stork Natasa szerelmes-elszánt-kétségbeesett Teréz nővére.

Szalontay Tünde, Hód Adrienn és Kiss-Végh Emőke

Ez a zárda az előző után olyan, mint egy mézesbödön: édeskés, ragacsos belterjesség a buta, rideg bigottság után. Itt egy jelenet erejéig a realitástól is elszakad az előadás. A lendület azonban nem tart ki végig, és ezzel párhuzamosan újra felmerül a kérdés, hogy vajon elég érdekes tud-e lenni ez a belvilág a mai nézőnek.

A Dollár Papa Gyermekei korábbi előadásai kisebb térben, jó drámai alapanyaggal többnyire jól működtek. Nem gondolom, hogy ezúttal a Trafó nagyterme jelentené a problémát. Inkább az, hogy az átírt alapanyag nem elég erős. A szereplők közötti viszonyok megmaradnak a felszínen, és maguk a karakterek is inkább típusokat képviselnek. Így hiába az odaadó színészi munka, mi, nézők, valahogy tényleg úgy járunk, ahogy Zsuzsanna nővér mondja a végén: nem érezzük, hogy sikerült volna maradéktalanul átadni a vele történteket. Így az minden húsbavágó mai áthallása ellenére a zárdában marad.

Dollár Papa Gyermekei – Dennis Diderot: Az apáca

Játsszák: Kiss-Végh Emőke, Cuhorka Emese, Urbanovits Krisztina, Szalontay Tünde, Stork Natasa, Hód Adrienn. Mónika nővér hangja: Pogány Judit.

Jelmez: Je Suis Belle – Dévényi Dalma és Kiss Tibor. Zeneszerző: Dargay Marcell. Vizuális dramaturgia: Balogh Balázs. A rendező munkatársa: Székely Rozi. Rendező: Ördög Tamás.

Trafó – Kortárs művészetek háza, 2017. október 18.