Závada Pál: Egy piaci nap -

…nem egy élvezetes előadás, annál sokkal több.

Színházi közhely, hogy Mohácsi István és Mohácsi János sajátos előadásaikkal stílust teremtettek. Ezen a stíluson belül helyrajzilag, a színpadra vitt darabok tekintetében, és néha az előadások hangulatában is sokfelé kalandoznak. Fő csapásként szilaj alkotókedvvel vetik magukat népszerű vagy éppen feledés közeli népszínművekre, komédiákra, bohózatokra és operettekre (egyre általában nem is egyszer), és hoznak létre ki- és beszólásokkal teli, mozgalmas színpadi kavalkádot.

Elöl: Gazsó György, Pál András, Schneider Zoltán és Radnay Csilla; a hátsó sorban Józsa Bettina, Konfár Erik és Kovács Márton látszik / Fotók: Mészáros Csaba

Az úgynevezett mohácsis stílus főbb jellemzői a társulati összmunka, néha jól eltalált, néha zsibbasztó humorfaktor, elrajzoltság, mozgalmasság, a kacagtató harsányság és a drámai csendesség hullámzása. Nem véletlen, hogy a szimpla szórakoztatáson túllátó vidéki színházak előszeretettel hívják Mohácsi Istvánt átírni, Mohácsi Jánost átírni és rendezni. Az ő esetükben a minőségi szórakoztatás valóban minőséget jelent, és nem a befektetett alkotói és befogadói munka megúszását. Képesek szinte bármilyen darabba szellemet és vért pumpálni.

Ezek az előadások inkább alapvető embertípusokat és viselkedési formákat pofoznak fel, és legfeljebb finoman oldalba rúgják a nézőtéren ülők kisstílűségbe és gyűlölködésbe szunnyadt, megúszásra játszó honi öntudatát. Van azonban egy egészen máshonnan kiinduló és ennél jelentősen nagyobbra törő vonulata is a mohácsis előadásoknak, amelyet például a cigányokról írt Csak egy szög, az 56-os eseményeket feldolgozó 5606 / őrült lélek, vert hadak, a szovjethatalom aláhajló magyar igazságszolgáltatást felmutató Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe vagy a Kamenyec-Podolszkijba toloncolt, és ott kivégzett húszezernyi magyar (persze hogy zsidó) történetét feldolgozó e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY képvisel.

Ezek a magyar történelem olyan eseményei, amelyekhez hasonlók a világ minden táján előfordulhatnak, ám a boldogabb vidékeken ezeket nem engedik elfelejteni. Joggal merül fel a kérdés, hogyan lehetne már boldogabb az a nép, amelyiket folyamatosan emlékeztetik szégyellni való múltjára (is). Nos, erre épp nem a színháznak kell választ adnia. A Mohácsi testvérek saját történelmünk elhallgatott eseményeivel szembesítő előadásai nem csupán elénk terítik a trágyát, de azt is jelzik, hogy azt már nem lehet visszalapátolni az eredeti helyére.

Első sor: Schneider Zoltán, László Zsolt, Martinovics Dorina, Porogi Ádám; hátul: Sodró Eliza és Lovas Rozi

Mohácsi János bárminemű rendezéseiben (talán egyedül a Dohány utcai seriff kivételével) egyfajta harsányság keveredik Monty Python-os abszurd humorral, gyakran szürreális képzetekkel és az előadás zenei anyagával is felszorozva, sűrítve a történéseket. Ideillő példa az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY, amely hasonlóan az Egy piaci naphoz, a magyar zsidóság ellen elkövetett (nem is olyan régen idegenrendészeti eljárásnak minősített) állami bűntettet terítette elénk az Örkény István Színházban ugyanezen a felturbózott módon. Noha az előadás olyan volt, mint egy légkalapács, ami újra meg újra végigver rajtunk, éppen a formája, a maximálisra járatott színház volta miatt el lehetett hajolni előle. Nem könnyen, de mégis meg lehetett úszni. Tudtuk, hogy a történéseknek van köze hozzánk, ám a megdöbbenésekkel tarkított kikacagás önmagában kielégíthetett, és saját érzékenységünk folyamatos megélése elégedettséggel tölthetett el minket. Egyszerűen szólva kegyetlenül élvezetes előadás volt. Az Egy piaci nap egyáltalán nem ilyen.

Az előadás megtörtént esetekből indul ki, Kunmadarason és Miskolcon 1946-ban egy pogrom során összevertek és megöltek több magyar zsidó embert, akik nem sokkal korábban jöttek vissza a náci haláltáborokból, és akik igyekeztek visszakapni az időközben belakott házaikat és széthordott értékeiket. A kunmadarasi események annyiban elgondolkodtatóbbak, hogy ekkor már nem működött a korábbi antiszemita kormánypropaganda, és semmiféle politikai erő nem állt a történtek mögött. Hétköznapi emberek önszerveződő akciója volt a falubelijeik ellen. (Miskolcon a pogromot az akkor izmosodó kommunista párt szervezte.) Závada Pál korabeli dokumentumok alapján írt regényt az eseményekről, ezt adaptálta színpadra Mohácsi János és Mohácsi István.

A tőlük megszokott érzelmi, érzéki hullámlovaglásnak nyoma sincs az előadásban, a történések hol mozgalmasabbak, hol csendesebbek, a két és fél óra mégis egyenletes középhangon pereg végig. A játszók és a zenészek mindvégig jelen vannak az előadás nagy részében egyenletes fénnyel megvilágított térben, amelyet kopottas fém- és fa-miegymások határolnak. Mivel a levegőben függnek ezek az elemek, így félrelökve őket bármikor könnyedén ki lehet(ne) menni, ám érzéki élményként baljós zártságot teremtenek.

Martinovics Dorina, Porogi Ádám és Radnay Csilla

A Radnóti Színház előadásában a történtek két kunvadasi barátnő (Martinovics Dorina és Radnay Csilla) visszaemlékezéseként jelennek meg. Ők az egyetlenek, akik a beszélgetéseik során valódi karaktereket játszanak, a többiek (és adott esetben ők maguk is) a jelenetekben rövid átrendeződés után egy-egy jellegzetes típusba helyezkednek. Közülük többen két-három figurát is megelevenítenek, az egyik pillanatban megvert vagy megölt zsidók, a következőben elkövetők vagy éppen uszítók. Ezek a cserék, az átfordíthatóság nem igényel különösebb magyarázatot.

A Radnóti színészei ismét kitesznek magukért. Nehéz lenne bárkit is kiemelni, Martinovics Dorinán és Radnay Csillán kívül a legemlékezetesebbek talán Sodró Eliza kapás-kaszás remeklése, Schneider Zoltán magával ragadó ellenszenvessége a község legaljasabb embereként és Pál András, aki hazafias tanítóként házi macsómamlaszsága mellett igyekszik karbantartani falusi renoméját.

Itt a humor nem abszurd, és nem kap rivaldafényt, néha alig hallani ki a tömegjelenetekből. Nem is annyira az előadás elviselhetőségét célozza, mint a történések résztvevőinek egyszerű ember voltát jelzi. Éppen úgy élcelődnek és zsidóznak, ahogy mi poénkodunk, zsidózunk, migránsozunk, cigányozunk, sorosozunk, libsizünk, fasisztázunk… Mi még egyelőre jobbára üresben. A zene sem az érzelmi-érzéki crescendót szolgálja, sokkal inkább zörejatmoszférát ad, néha központoz, de leginkább tovább dúsítja az előadás egynemű zakatolását. Amibe az emelkedettebb pillanatok is szépen belesimulnak. Az Egy piaci nap nem egy élvezetes előadás, annál sokkal több.

Porogi Ádám

A Martinovics Dorina és Radnay Csilla által alakított barátnők nem csak tanúi, de részesei is voltak a történéseknek. Egyikük zsidó, és időközben tehetőssé vált, a városba költözött, másikjuk most is (nem tudni, mennyivel a történtek után) a képzeletbeli Kunvadason éli kitörési lehetőségek nélküli életét. Nem öltek, nem uszítottak, inkább békíteni próbáltak, korábban persze acsarkodtak egymással, és alapvetően ők is megbuktak. A körülmények ezt dobták nekik, ahogy most a körülmények (pontosabban a férjeik) hatására nem találkozhatnak többé egymással. A ki nem mondott személyes sérelmeik végig ott vannak a „jó barátnős”, egymást és önmagukat mentő mondataikban. Nem jó emlékezni – ebben maradnak, és nem találkoznak többé. Mert ilyenek ezek a körülmények.

A játszók az előadás vége felé már nem a színpadi alakjaikban ülnek vissza, hanem a Radnóti Színház színészeiként. Szép lassan civilek lesznek, mint mi, a nézők. Velünk együtt találkoztak ezekkel a történetekkel, és velünk együtt élnek Magyarországon. Ez volt, ez van, de mi lesz? – nézzük egymást. Az előadás visszatérő mondata: „Erre nagyon rá fogunk baszni!” Ez most csak úgy beugrott.

Egy piaci nap

Závada Pál regényét színpadra alkalmazta Mohácsi István és Mohácsi János. Dramaturg: Mohácsi István. Jelmeztervező: Remete Kriszta. Díszlettervező: Khell Zsolt. Világítás: Baumgartner Sándor. Zene: Kovács Márton. Ügyelő: Kónya József. Súgó: Farkas Erzsébet. A rendező munkatársa: Ari Zsófi. Rendező: Mohácsi János.

Szereplők: Martinovics Dorina, Radnay Csilla, Pál András, Porogi Ádám,

Lovas Rozi, Sodró Eliza, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Róbert Gábor, Józsa Bettina e. h., Konfár Erik e. h.,

Némedi Árpád. Közreműködik: Kovács Márton (hegedű), Gyulai Csaba (ütő/gadulka), Móser Ádám (tangóharmonika), Némedi Árpád (cimbalom).

Radnóti Színház, 2018. május 31.