Paul Claudel: Angyali üdvözlet –

Szülei férfitársadalma rutinosan, álszent ideológiákkal takargatja a bűneit.

Szeretem, ahogy Szenteczki Zita viszonyul Paul Claudel nyelvéhez. Nem arra célzok, hogy jó dramaturgiai érzékkel meg lett vágva az eredetileg terjedelmes misztériumdráma (ebben nyilván főszerepet vállalt Bíró Bence dramaturg is), hanem azt a szemléletet, látásmódot és módszert hozsannázom, amellyel egy mai, Y generációs színházcsináló egy több mint százéves, a mai beszéd- és irodalmi stílustól minden ízében és részletében elütő szövegből működő, korszerű színháznyelvet varázsol. Azt gondolom, ez az egyedül üdvözítő módja annak, hogy régebbi remekművek kortárs színpadra kerüljenek.

Pallagi Melitta és Lovas Dániel / Fotók: Doma Petra

A Stúdió K Színház Angyali üdvözlet-előadásában a fenti varázslásnak az a lényege, hogy nem stilisztikai szövegkorszerűsítéssel történik, hanem komplex színházi nyelvezetben manifesztálódó színházfelfogásban nyilvánul meg, azon belül meg elsősorban: a színészi játékmódban. Mara, a fiatalabb lánytestvér – Pallagi Melitta pontos megformálásában – egy tipikus mai fiatal lány, és nemcsak a hipsztersapkája révén az, hanem elsősorban a hanghordozása, nézése, grimaszai, gesztusai, egyszóval a stílusa által. Nem tudom, mennyire tudatos rendezői húzás, de számomra az előadás egyik emblematikus jelenete lett, amikor Mara egy függöny mögött bujkálva, ki-kilesve kihallgatja szülei beszélgetését (amelyből kiderül, hogy a szerelmét a nővérének szánják). Valahogy így szemléli, ilyen viszonyulással értelmezi az előadás is a mélyen hívő Claudel vallási szimbólumokkal megtűzdelt százéves költői nyelvét.

Akár azt is lehetne gondolni, hogy a mából szinte csak gyűlölettel lehet nézni ezt az implicite folytonosan hitre, szenvedésre buzdító, az egyént erkölcsi parancsokkal korlátozó szöveget, ám ne feledjük: a textus átértelmezése, nem ritkán a felszínével kifejezetten ellentétes üzenetű háttér- és többlettartalmának feltárása éppen a zseniális irodalmi mű továbbélését, jelenkori olvashatóságát szolgálja. Hasonló paradoxonok egyébként nem idegenek a színdarab gondolatvilágától (az író életét is visszatérően színezték a bűn és a megtérés motívumai), elég arra gondolnunk, hogy a tiszta lélek másik lány, Violaine – akit Homonnai Katalin alakít igen szép hitelességgel – a jóságáért kapja meg méltó büntetését: megcsókolja a szenvedő, bűnös leprást, akitől a betegség mellett a megbélyegzettséget és a kitaszítottságot is megkapja; igaz viszont, hogy élete és halála a megváltó Jézus Krisztus áldozatához lesz hasonlítható.

Homonnai Katalin, Nyakó Júlia és Pallagi Melitta

A távolságtartás a szövegtől állandó, módszeres, irányított elidegenítéssel valósul meg. Egyes szavakat, mondatokat a színészek elsődleges jelentésükkel ellentétes metakommunikációs jelekkel kísérnek, vagy direkt elhangsúlyozzák őket. Az is rendszeresen előfordul, hogy drámai fordulópontokon franciául énekelni kezdenek könnyű kis dalokat, de a zenei merítésben 20. századi amerikai popsláger is elfér – szintén francia fordításban. Egy Fekete Ruhás Alak – Lovas Dániel játssza nagy kedvvel – szervezi, irányítja, konferálja a történeteket, bejelenti a helyszínt, közli, hányadik felvonásban járunk, néha kellékezik és átrendez, olykor zenei kíséretről is gondoskodik. Ha mindezek ellenére valaki még azt gondolná, hogy normális világ normális történeteit látja, elég ránéznie az eldeformált, torz székekre, amelyekhez megfelelő testtartásban ücsörögnek a szereplők.

Akik között szintén nemigen akad normális. Mara (nővérével ellentétben) egyáltalán nem akarja magát másokért feláldozni, nem is hisz semmiben, istenben sem, gyakorlatias és lukratív az életszemlélete, mindent ő akar megszerezni, férjet is, vagyont is, egyedül gyermeke elvesztése csal elő belőle valódi, emberi fájdalmat. Ám nővérét még gyilkosabb indulattal gyűlöli, miután könyörgésére Violaine feltámasztja a halott gyermeket. A már életében szentként ténykedő nővér mindig még boldogabb lesz, ha valamiről (más javára) le kell mondania, és még többet kell szenvednie. Pedig áldozata hiábavalónak tetszik: senkit nem hat meg, hogy csak a teste leprás, a lelke viszont tiszta, és megváltó ténykedése ellenére környezetében egyre inkább terjed a lelki lepra.

Apjuk, Anne Vercors – Spilák Lajos nagyon eltalálja a figura együgyűségét és ahhoz társuló álszent despotizmusát – Claudelnél még valóban azért zarándokol Jeruzsálembe, hogy „Jézushoz közelebb lehessen”, Szenteczki felfogásában viszont azért hagyja vagyonát és családját a vejére, mert főleg az utóbbit már halálosan unja, és le akar lépni (bukósisakban és motoros dzsekiben el is távozik). Remélhetnénk, hogy a Violaine csókjától meggyógyult leprás, Pierre de Craon, a templomépítő – Nagypál Gábor a darab végére nagyszerűen formál belőle öntelt, törtető karrieristát – csodás gyógyulása után valóban megtisztult lélekké lesz, de hálája helyett inkább hatalmas egójában dédelgetett még nagyobb hübrisze ér fel az egekig. A kezdetben még minden apróságért is hálás leendő vej, Jacques Hury Sipos György megformálásában szintén igencsak ellentmondásos alak. Nem érdekli jegyese lelki tisztasága, a testi leprája miatt azonnal kiadja az útját, és a testileg tiszta, de lelki leprás húgot választja, és mintha a család és vagyon mellé az apa despotizmusát is örökségül kapta volna.

Homonnai Katalin

A darab végén e díszes férfitársaság tagjai – a hazatért, saját nyugalmáért mindenbe, a felesége és leánya halálába is belenyugvó apa, a konjunktúrát élvezettel meglovagló (templom)építési vállalkozó, a jómódú gazdálkodóvá avanzsált, első menyasszonyának a halálos csókért végül kegyesen megbocsátó vej és a mindenkivel cinkosságot vállaló Fekete Ruhás Alak – a deformált székeken torz tartásban ülve, elégedetten sört bontanak. Italozás közben hosszasan ecsetelik is, mennyire elégedettek az életükkel – és önmagukkal. Már csak egy nő él, a testvérgyilkos Mara, akiről tudomást sem vesznek. Pallagi Melitta hosszú perceken át szótlanul, fájdalmas grimaszba rándult arccal néz maga elé, a semmibe. Végül is az ő világnézete, a gyakorlatias, életszerető szemlélet, a testi egészség kultusza győzedelmeskedett a lelkiség, az idealizmus, az áldozatvállalás felett. De Mara magánya ordító. Nem szereti senki. Szülei férfitársadalma rutinosan, álszent ideológiákkal takargatja a bűneit. Mara ebből nem kért sosem. Bűnös, de mindig azt mondta, amit gondolt, ami valójában volt. Így nem illik egyik rendszerbe sem.

Egy szereplőről még nem esett szó, nem véletlenül. Elisabeth-et, az anyát Nyakó Júlia játssza. Finom érzékenységgel testében-lelkében nagyformátumú asszonyt alakít, szépsége és tartása egyaránt nemes, mindezek ellenére tökéletesen észrevehetetlen tud maradni. Mintha ez lenne a dolga, sorsa. Pedig jobb lenne az a világ, amelyben a hozzá hasonló nők rendeznék el az élet lényeges dolgait… És az is, amelyikben sokkal több előadást rendeznének Szenteczki Zitához hasonló rendezők.

Paul Claudel: Angyali üdvözlet

Dramaturg: Bíró Bence. Látvány: Rumi Zsófi. Zene: Tarr Bernadett. Fény: Major Mátyás. Szcenika és kivitelezés: Sipos Katalin és Sisak Péter. Asszisztens: Vajdai Veronika. Rendező: Szenteczki Zita.

Játssza: Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Spilák Lajos, Nyakó Júlia, Nagypál Gábor, Sipos György, Lovas Dániel.

Stúdió K Színház, 2019. február 23.