Nem félünk a farkastól / Feketeszárú cseresznye –

Erős társulat, jó rendezők, tudatos építkezés és értő, a színházát szerető közönség…

Mindig jóleső várakozással készülök a miskolci színházba, és az utóbbi néhány évből nem is emlékszem olyan útra, ahonnan csalódással kellett volna hazatérnem. Erős társulat, jó rendezők, tudatos építkezés és értő, a színházát szerető közönség van ott, mindez biztosíték arra, hogy még a kevésbé kiugró előadásokban is minőségi munkát láthatunk, amelyet érdemes megnézni. A január első hétvégéjén látott két előadás azonban a kiugrók közé tartozik, amelyekért érdemes elutazni (és semmiképpen sem le- sőt, földrajzi és színházi értelemben is felutazni) Miskolcra, ahogy ezt az a budapesti, színházrajongó ismerősöm tette, aki nem is tudta összeszámolni pontosan, hogy ötödszörre vagy hatodszorra nézi meg a Feketeszárú cseresznyét.

Nem félünk a farkastól / Görög László, Czakó Julianna, Nádasy Erika és Papp Endre / Fotók: Éder Vera

Ezúttal két előadást láttam. Edward Albee ismert, sokat játszott darabját, a Nem félünk a farkastólt lehet szeretni és nem szeretni, a négy színész és Székely Kriszta rendező azonban egy olyan, új hangsúlyokkal bíró, éles és pontos előadást hozott létre, amely a kétkedőket is meggyőzi: igen, ma is lehet érvényes színpadi olvasata. A nézők két oldalról ülik körbe a vívópástra vagy boksz ringre emlékeztető teret. Nádasy Erika (Martha) és Görög László (George) velünk várják az előadás kezdetét, közülünk, nézői pozícióból lépnek be a játéktérbe. (Igaz, ezt a nézői pozíciót egy Görög László mellett ülő hölgy leleplezi, amikor megszólítja a színészt, és elmondja neki, mennyire szereti a színészetét, és hogy miatta nézi meg ezt az előadást is.) Az előadás végén viszont levetik a házaspár szerepét, és színészként indulnak el a büfébe. Közben néhány kinézéssel, kiszólással jelzik, hogy fenntartják ezt a kint is, bent is játékot. Ez a megoldás, különösen a zárójelenet színházba fordítása lehántja a zárlat drámaiságát, erősíti az előadásban addig is fel-felcsillanó iróniát.

Görög László és Nádasy Erika

Székely Kriszta megközelítése emlékeztet tavalyi Platonov-rendezésére (Katona József Színház): minden karakter látható része mögé odatette a hátországot, a víz alatti jéghegyet. Az előadás meglepetése Honey, akinek a története itt éppen olyan fontos, éppen annyira kibontották, mint a többiekét. Egyedisége a másik három szereplőhöz képest abban áll, hogy ő az, aki a leginkább elszenvedője (nem pedig alakítója vagy éppen elrontója) a sorsának. Mindezt Czakó Julianna egy mozgásra és mimikára épülő, különlegesen elrajzolt játékstílussal érzékelteti. Először meglepő ez a természetellenes beszabályozottság, de az előadás megindokolja, és annál nagyobbat üt az a táncjelenet, amelyben rövid időre felszabadul a nyomás alól. Papp Endre a karrierje érdekében megfelelni vágyó, sima modorából időről időre kizökkenő Nicket rajzol, apró gesztusokkal teremti meg a nagyon ismerős, törekvés helyett inkább már törtető, a humán értelmiséget mélyen megvető fiatalembert.

Görög László és Nádasy Erika párosa hol sakkórához hasonlatos dinamikát mutat: az egyik bénultan áll, amíg a másik beviszi a legfájóbb ütéseket (George-nak az elégetett regény fáj a legjobban, azt hiszem); hol szinte egyszerre robbannak az egymáshoz vagdosott kézigránátok. (Az előadás utáni közönségtalálkozón Nádasy Erika szelíd, kedves arcát nézve nem is nagyon tudtam fejben összerakni a negyedórája látott Martha elvakult és néha elvadult vonásaival.) A sötét átkötésekkel snittekre vágott „jelenetek két házasságból” a feszültséget végig fenntartó, feszes előadás, négy nagyszerű színész remek adok-kapokja.

Feketeszárú cseresznye / Bodoky Márk és Czvikker Lilla

A feketeszárú cseresznye viszont évad-meghatározó előadás. Válasz arra a kérdésre, hogy láttál-e valami kiemelkedőt ebben az évben. (Persze, még csak az évad közepén járunk, így reméljünk még hasonló előadásokat.)

Hunyady Sándor darabját ritkán adják színházaink. Éppen száz éve játszódik, Bácskában, az első világháborúban, illetve közvetlenül a trianoni szerződés után, amikor meghúzzák az új határokat, így a darabbeli falu Szerbiához kerül. Van benne egy erős szerelmi háromszögtörténet, abból a fajtából, amikor három jó, egymást becsülő ember kerül önhibáján kívül ebbe a helyzetbe, és amelyből senki sem jöhet ki jól, azok sem, akik a szerelmükkel egymásnak maradnak. A darabhoz képest az előadás nem is bízik a szerelmesek jövőbeni boldogságában, sötét árnyékként odaveti nekik és nekünk a férj sejtetett öngyilkosságát.

Lajos András és Bodoky Márk

Szőcs Artur rendező (ahogy azt a közönségtalálkozón megtudtuk) felerősítette a Hunyady Sándor szövegében eredetileg is benne lévő Ti és Mi (a darabban nemzetiségi) szembenállásra utaló részeket, katonaleveleket illesztett bele, sőt, a részletekre ügyelve még azt is kérte, hogy a BABRA együttes női nagybőgősére tekintettel Simon Zoltán egy külön szerelmi szálat is szőjön a történetbe. Kerültek a szövegbe szerbnyelvű részek, magyar és szerb dalok.

És aztán szövegből, zenéből, táncból, a színészek egymást erősítő játékából összeállt valami telt, áradó és elementáris játék, amitől tényleg azt érzi az ember, hogy ezt legalább még egyszer látni kell.

A szerelmi háromszög három sarka egyformán erős. Czvikker Lilla tavaly végzett Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályában. Mintha erre a szerepre termett volna, alkatában is az a feketeszárú cseresznye, akit Hunyady Sándor a darab keletkezéséről szólva leírt: magas, karcsú alkat sötét színekkel, tartással. Úgy formálja meg ezt a férje és a szerelme között őrlődő fiatalasszonyt, hogy abban semmi túlzás nincsen, de benne van az érzelmeknek való kiszolgáltatottság fájdalma és tehetetlensége, ahogy a dalaiban is. Lajos Andrást eddig nem nagyon láthattuk ilyen nagy szerepben, de aki most látta, az biztosan megjegyzi a nevét. Hármuk közül neki kell bejárnia a legnagyobb ívet, és az ő karaktere veszít a legtöbbet: barátot és szerelmet egyszerre. A (nem teljesen) boldog gyanútlanságtól a gyanú felébredésén át az innen nincs tovább felismeréséig jut el. Közben táncjelenetekbe (Fűzi Attila koreográfiáját dicsérik) és különleges, a szarvasbikák párharcához hasonlatos párbajba öntik az érzelmeiket Bodoky Márkkal, a háromszög harmadik szögével. Aki elegáns játékmódjával, pillantásokba, finom gesztusokba rejtett érzelmekkel rajzolja meg a szerelmes főszolgabírót.

Fandl Ferenc

A népes szereplőgárda szép egységéből nem maradhat külön említés nélkül Fandl Ferenc pópája és Szegedi Dezső éneke.

Megkapó a háborúban elesettek, az ország vagy a saját összeomlásuk miatt öngyilkosok túlvilági megjelenítése.

Jó három óra múltán úgy állhatunk fel, hogy ebben az előadásban minden a helyén van, minden felépül, minden és mindenki kiforogja magát ezen a történelmi és érzelmi forgószínpadon.

Edward Albee: Nem félünk a farkastól

Játsszák: Nádasy Erika, Görög László, Czakó Julianna, Papp Endre.

Díszlet és jelmez: Pallós Nelli. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Súgó: Bíró Klára. Ügyelő, rendezőasszisztens: Perényi Luca. Rendező: Székely Kriszta.

Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín, 2020. január 3.

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Játsszák: Bodoky Márk, Lajos András, Czvikker Lilla, Szirbik Bernadett, Horváth Alexandra, Fandl Ferenc, Simon Zoltán, Somhegyi György, Koller Krisztián, Kokics Péter, Feczesin Kristóf, Keresztes Sándor, Kincses Károly, Szegedi Dezső, Kerekes Valéria, Molnár Anna, Galambos Péter, Márton B. András.

Közreműködik: BABRA együttes, Várady Zoltán, Fagyi-Zoo növendékek, Vanyó Levente, Rimán Mária Kiara, Volyák Benjámin.

Díszlet: Árvai György. Jelmez: Szűcs Edit. Koreográfia: Fűzi Attila. Korrepetitor: Nagy Nándor. Ügyelő: Budai Réka. Súgó: Márton B. András. Rendezőasszisztens: Szalay Petra. Rendező: Szűcs Artur.

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraterem, 2020. január 4.