Kutszegi Csaba: Hozzátok vissza a színvonalat!

Sándor Júlia – Nagy Péter István: Éhség

… a láthatóan nem véletlenül felbukkanó, norvégosított hasonló cím az előadáson Knut Hamsunt azonnal párhuzamba állítja Wass Alberttel.

Ha felszínes és cinikus volnék, Knut Hamsun Éhségének Trafó-béli bemutatója után azt írnám: a feldolgozás kesernyésen szellemes prezentációja annak, hogyan lehet fasiszta író regényéből antifasiszta színházi előadást rendezni.

éhség3Galkó Balázs / Fotók Éder Vera

A Nobel-díjas norvég íróra a fenti jelző kétségtelenül igaz, hiszen kollaborált a náci Németországgal, rajongott Hitlerért, a halott Führert még a II. Világháború után megjelent írásaiban is dicsőítette. De az 1890-ben megjelent Éhség még nem fasiszta remekmű – ha egyáltalán lehet értelmesen használni eme igencsak furcsa jelzős szerkezetet –, ezért is (írója nagy pechére) az utókor bármilyen kontextusba belehelyezheti a regényt, még olyanba is, mely az író szellemiségével homlokegyenest ellenkező. Jelen esetben a regényből készült színházi előadáson a világnézeti előjel-változás kifejezetten üdvözlendő, de mindemellett utal a furcsa, „könnyűnek találtatott” jelenünkre is, amelyben általában is valamennyi dolgaink eredete és jelentősége annyira súlytalanná kezd válni, hogy bármivel (és bárkivel) bármi bármikor megtehető. Egyébként szerintem ez a művészetnek nem árt. Viszont igen undorító a közbeszédben, a politikában, a hatalmi harcokban, mindenfajta érvényesülésért folytatott silány és kegyetlen küzdelemben.

A regény korszakos remekmű, mert Hamsun (eredeti nevén Knut Pedersen) a korában egyéninek, sőt egészen különlegesnek számító írói módszerrel él benne: szabadjára engedi főhőse éhezés okozta, irrealitásba csapongó vízióit, és közben ugyanazzal az elbeszélő énnel könyörtelen precizitással regisztráltatja környezete legapróbb részleteit. Engem szabályosan lenyűgözött a több mint száz éves regény mában is korszerű írói szemlélete, feszes formája, szikár nyelvezete, szövegvibrálása. (2009-ben találkoztam vele, amikor a Katona József Színház Kamrájában a Forgách András készítette színpadi változatot Ascher Tamás rendezésében mutatták be.) Ijesztő, ha az ember kiemelkedő, komoly szellemi teljesítményre képes világnézeti tévelygővel találja szembe magát (értsd: pl. Hamsunnal), de legalább megérezhető vele kapcsolatban a kérdések és válaszok valódi súlya. Ezzel szemben a mában jellemzően szellemi „vihar a biliben” fighterek csapnak össze „Zs” kategóriás akciófilmekben is szánalmasan színvonaltalan (szellemi) fegyverzetükkel – eme általános ócskaság artisztikus korképe Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező friss feldolgozásában is felsejlik a Trafóban.

éhség1Domokos Zsolt és Pallag Márton, a háttérben Pálya Pompónia és Dunai Csenge

A még egyetemista rendező és a nemrég végzett dramaturg már többször bizonyítottak együtt, elég, ha a celldömölki Szentivánéjit vagy a színművészetis vizsgaelőadás Bakkhánsnőket és Octopus, avagy Szent György és a Sárkányt említem. Az Éhségük (is) a legnagyobb elismerésemet éppen a komoly szellemi teljesítményével váltja ki. Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, hogy születhet olyan Éhség-előadás, mely nálam a Forgách – Ascher feldolgozással konkurálni tud, hisz az meghatározó színházi élményem volt. A most látott előadás szorosan beáll mellé, különösen élvezetes számomra, hogy bő tíz év elmúltával az általános, mondhatni örökérvényű (konkrétan: nietzschei) gondolatmenet megjelenítése mellett játékos formai és tartalmi megoldásokkal ugyan, de határozottan a mi jelenünkhöz szól. Ám ez nem trendi beszólások, színházilag divatos akciózások jópofa szintjén mutatkozik meg, hanem mélyen szántó, felelős gondolkodás és művésziforma-keresés révén valósul meg.

Nem könnyű napjainkban Magyarországon egy előadást úgy elkezdeni, hogy a témát szolgáltató regény írójának alakját megidéző színész (Galkó Balázs) az író valóban publikált, Hitler dicséretét zengő sorait mondja fel meggyőződéssel. Aki ilyen A-t mond, annak válaszul – megfelelő helyen, módon és időben – megfelelő B-t is mondania kell. És ebben a legnehezebb éppen az, hogy a válasz a kérdés súlyához adekvát mélység bejárásával fogalmazódjék meg, és ne kedélyesen összekacsintós, elit értelmiség által érthető kacagtató poénok nézői elvárásnak megfelelő, értő elhelyezésével legyen letudva. (Kb. 2010 óta, de már korábban is azt tapasztalom, hogy a kitűnő pesti művészszínházak és független társulatok bemutatóin a közönség elvárásait kielégítendő, a szövegekbe szakmányban kerülnek szalonellenzéki aktuális-humoros célzások, és sok esetben nem is szól semmi másról a jobb sorsra érdemes darab vagy téma friss, amúgy színvonalas feldolgozása.)

éhség2Dunai Csenge és Domokos Zsolt

Sándor – Nagy előadásán az író, akinek a felütésben a nézeteit megismerhettük, éhezik, mert nem talál munkát, és mert büszkesége nem engedi, hogy lekezelőnek vélt segítséget fogadjon el másoktól. Közben a Nagy Műre készül, mely elméletben az erkölcsöt, gyakorlatban pedig a világ folyását is megváltoztatja majd, és amelyet ő hivatott létrehozni. Az írás és mindkét színpadi feldolgozás az Übermensch és a felsőbbrendű emberfajta elméletét határozottan körberepkedi, és igen tanulságos, hogy melyik alkotásban milyen a zárlat, milyen végkifejlet jut osztályrészül az éhező, tisztességére igen kényes, ám önmagának az életben különleges jogokat vindikáló írónak. A regényben a főhős Én – miután minden tőle telhetőt megtett az életben maradásért – tudomásul véve átmeneti (!) kudarcát, felkérezkedik egy hajóra, és „egyelőre elbúcsúzik a fénylő ablaksorokkal tündöklő Kristianiától” (a mai Oslótól). A Forgách–Ascher-féle színpadi változat főszereplője egyszer csak eltűnik, köddé válik, felszívódik, ahogy a megformálója, a kitűnő Hajduk Károly fogalmazott egy interjúban: (a sok éhezés után) egyszerűen elfogy. Sándor Júlia és Nagy Péter István színpadán is mutatkozik az előadás végén lehetőség a fel- és megoldásra, Pedersen gyakorlati és szimbolikus révbe érésére: jól fizetett, MMA-ösztöndíjas bértollnok lesz a helyi lapnál. Hogy jön ide az MMA? Ugyanúgy, ahogy az egykori Kristianiában játszódó előadást végigkísérő, a mozgó-forgó díszletépítmény különböző felületeire projektált real time vetítésbe a mai Budapest csöndes, nem hivalkodó (mozgó)képei. A szövegben még ennyi direkt aktualizálás sincs. Egyszer bújik el egy mondatban a három hangzó (m, m, a), egyszer pedig az elbeszélő lázálmában egy papírlapra felírt árulkodó cím tűnik fel: Adjátok vissza a kikötőinket!

éhség4Pálya Pompónia, Dunai Csenge és Domokos Zsolt

Ilyen címen irodalmi alkotást nem ismerek, de a Google sem talál a világhálón. Viszont – a keresőprogram saját kis módosításával – elsőre bejön Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye. Ez a láthatóan nem véletlenül felbukkanó, norvégosított hasonló cím az előadáson Knut Hamsunt azonnal párhuzamba állítja Wass Alberttel. Van is alapja. Anélkül, hogy egy picit is belefolynék az évtizedek óta zajló Wass Albert-vitába, annyit megjegyzek: az erdélyi író közvetett megidézése erősíti az előadás részemről feltételezett egyik fő üzenetét, hogy tudniillik nálunk egy jó ideje minden téren dühöng az általános színvonalesés, az ócskává válás mindent megfertőző járványa. A norvégok legalább egy világirodalmi rangú, kiemelkedően tehetséges fasiszta íróval büszkélkedhetnek, nálunk meg egy olyan Wass Albertet helyeznek (éppen most is) irodalmi piedesztálra, aki még igazán fasisztának vagy nácinak sem nevezhető (ha egyáltalán lehet értelmesen használni eme igencsak furcsa jelzős szerkezetet).

éhség5Domokos Zsolt és Pálya Pompónia

Az Éhség új előadása kitűnő csapatmunka. Domokos Zsolt a főszerepben ritkán látható formátumos, nagy alakítást nyújt. A többiek több karaktert is visznek. Pálya Pompónia mesterien vált finom polgárasszonyból közönséges prostituáltba, Dunai Csenge finoman, érzékenyen jeleníti meg Ylajali kisasszony, „a koplaló költő életén átsuhanó leányka” összetett, ellentmondásos karakterét. Nagy Norberttől a legemlékezetesebb figura a (végén a pikszisből kieső) cinikus bértollnok, Pallag Márton hentesnek, lapszerkesztőnek, rendőrnek egyaránt kiváló. Öröm látni, hogy a más generációt képviselő Galkó Balázs milyen tökéletesen illeszkedik a fiatalok játékstílusába, az öreg hamsuni alak mellett érdekesen adja a szerkesztőség titokzatos „fura urát”, és otthonosan-hitelesen a kitaszított éhező munkanélkülit.     

Sándor Júlia – Nagy Péter István: Éhség (Trafó Kortárs Művészetek Háza – Vörösmarty Színház)

Knut Hamsun azonos című regénye nyomán, Pap Vera-Ágnes fordításának felhasználásával készült. Dramaturg: Sándor Júlia. Látványtervező: Devich Botond e.h. Zene: Dargay Marcell. Sound design: Csizmás András. Operatőr: Vincze Alina. Videó: Virág Balázs. A látványtervező munkatársa: Pestalits Benjámin. Kameraasszisztens: Tóth Artúr. Produkciós vezető: Trifonov Dóra. Rendező: Nagy Péter István e.h.

Szereplők: Domokos Zsolt, Dunai Csenge, Galkó Balázs, Nagy Norbert, Pallag Márton, Pálya Pompónia.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. március 5.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu