Pilinszky – Stork – Zsótér: A nagy kapituláció -

A rendező és színésze az előbbi lakásán próbál. A készülő előadás monodráma, amely a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című Pilinszky-esszéregény betét sztorijára épül.

Micsoda monológok, mondja Zsótér Sándor Rába Roland egykori Jago-alakítását ecsetelve. Nem tervez előre, ott és abban a pillanatban gondolja el a végzetes tervét, amelyet a későbbiekben hidegvérrel hajt végre. Zsótér megmutatja, hogy mit akart az intuitív színésze, és hogy mire kapott engedélyt. Például elindulhattak a neurotikus kezek, hogy a nyughatatlan, mérgezett lélek tükreként a csípő körül kényszeresen matassanak.

Több mindenre megkapta a zöld jelzést a színész, „csak” arra nem, hogy Rába összehúzott szemű, csúnya tekintetű, természetellenes mély hangon megszólaló intrikus legyen. A színpadi patetikusságtól rendezőként és színészként egyaránt irtózó Zsótér laza mozdulattal a fotelbe ereszkedik. Néhány keresetlen szóval adja tudtára az előtte, a szőnyegen nyújtózó Stork Natasának, hogyan fogja pletykába keverni, majd manipulálni. Elvégre nemcsak az Othello világában, manapság sem kell sok egy ember tönkretételéhez. Meggyőzően játékos, amint a darab világában a Rendező néhány pillanat vált át Színésszé.

Zsótér Sándor és Stork Natasa / Fotók: Ofner Gergely / A fotók forrása: trafo.hu

Zsótér mesél a Miskolcon történt rendezői pályakezdéséről. Gyümölcsöző munkakapcsolatok jöttek létre Molnár Erikával, Kuna Károllyal és Szegedi Dezsővel. Többször említi egykori élettársát, Gaál Erzsébetet, aki egy színháztörténeti jelentőségű Woyzeckben játszotta Marie szerepét. A megalkuvást nem ismerő Gaál rendezőként később a József Attila Színház anno Aluljárónak hívott kamarájában izgalmas, a publikumot erősen megosztó előadásokat hozott létre. Akkoriban oda azok a nézők jártak, akik a színház nagyszínpadi előadásait nem látogatták.

„Kamaszéveit apácák között töltötte. Vidéken még sohasem vállalt munkát” – a független szféra előadásaiból ismert Stork Natasa jóval kevesebbet mesél. Emlékezetes pillanataiban nem beszél. Az első sorban ülő nézőt megkéri, hogy érintse meg őt a legdurvábban. Miután a partnere erősebben meglöki a bal vállát, válaszként az ő keze a rendesnél körülbelül ötször lassabban jut el a másik ingéhez, hogy végül éppen csak az ujja hegyével simítsa – a szövetet. Valóban ez a legszörnyűbb érintés, ami elképzelhető. Máskor lassan négykézlábra ereszkedve, törleszkedő macskaként közelít Zsótérhoz, aki tartózkodón, félrefordított fejjel várakozik. A javakorabeli férfi és a csinos nő kölcsönös vonzalma, és főleg a mester és a tanítvány kapcsolat szépsége benne foglaltatik a szituációban.

Stork Natasa

A Trafóban bemutatott A nagy kapituláció című produkció két színésze önmagát, valamint Sheryl Suttont és Pilinszky Jánost is alakítja. A rendező és színésze az előbbi lakásán próbál. A készülő előadás monodráma, amely a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című Pilinszky-esszéregény betét sztorijára épül. „New York magában égő gyertyaszál.” Ez George Allen életének titokzatosan lebegő, mert a klasszikus elbeszélés sémáit szinte teljesen felfüggesztő története. A főhős New York parancsnokaként kapitulál az általa vezetett polgárok élén, hogy a csendbe és a nem elmagyarázhatóba emelkedjék.

A regényekért nem rajongó, és álszerénységgel igazán nem vádolható Friedrich Nietzsche szerint a saját könyveit úgy kell(ene) olvasnunk, ahogy a tehén kérődzik. A német filozófus némely mondatai valóban többféle értelmezést kínálnak, de egyszerű paradoxonnak sem mondhatók, mert annál jobban elbizonytalanítanak, és minduntalan megtorpanásra ösztönöznek. Jó visszatérni az egyes szakaszokra, hogy aztán újult erővel folytatódjon az olvasás szokott ritmusa, mígnem újra jön „a” mondat, amely így egyszerre válik a folytatás gátjává és mégis motiváló erejévé.

Pilinszky János rendhagyó, párbeszédes formában írt regénye, a Beszélgetések Sheryl Suttonnal hasonló esztétikai élményt kínál. Kísérletező kedvű könyv ez a szépségről és az életről. A közhiedelemmel ellentétben Pilinszky a Robert Wilson rendezte A süket pillantásában főszerepet játszó Sherylben nem a saját belső mását találta meg. hanem a Másik szemét, amely úgy érzékel akár a költőé: nem tükröz, de még csak nem is mutat, mert magába zárul. A kijelentések után ott a szépséges csend. A beszélgetésekben még a nyelv kudarca is felemelő. A nekirugaszkodás eufóriáját a zuhanás nyugalma váltja.

Zsótér Sándor és Stork Natasa

A könyv gyakran idézett gondolata, hogy a nagy művek unalmon túliak. A Stork–Zsótér kettős jól eltalált pillanatai ellenére A nagy kapituláció többször az unalmon innen marad, mert Kárpáti Péter rendezőt és Zsigó Anna dramaturgot olykor cserbenhagyja a ritmusérzéke. Így indokolatlanul elnyúlik ez a 110 perc. A felvezetésben az önnarrációk hosszúak, a verbalitás a hangsúlyos. Folyton történik valami. A szavaktól a hallgatásig tartana az irány, de a csend sajnálatosan átmenet marad.

Talán paradox, hogy a néző a némaságot a zene által tapasztalja meg. A férfi fekszik, a nő a lépcsőn ül. A háttérben Csizmás András játszik. Az eleinte halk ipari zene a környezet, az utca elmosódó zajának motívumaiból áll össze. A mind hangosabb és repetitív elektronikus muzsika alatt nem történik semmi. Mégis a két színész nagyon jelen van, ahogy a közönség is.

A nagy kapituláció

Zene, hangtechnika: Csizmás András. Látvány: Veronika Keresztesová. Fény: Dézsi Kata. Dramaturg: Zsigó Anna. Munkatárs: Magasi Dalma. Produkciós vezető: Trifonov Dóra. Rendező: Kárpáti Péter.

Színészek: Stork Natasa és Zsótér Sándor.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2020. október 7.