Kutszegi Csaba: Nihilista az első csókig

Ivan Szergejevics Turgenyev – Brian Friel: Apák és fiúk / Katona József Színház -

Ha kellemesen rákényszerülök arra, hogy szembenézzek önmagammal, akkor már nem tartalmatlan az előadás.

Mintha ezen a karácsony előtti hétvégén összedolgozott volna két budapesti színház. Mert miután a Vígszínház pénteki Sirály-premierjén (sokadszorra) megtudhattuk, hogy „Trigorin nem egy Turgenyev”, másnap este a Katona Apák és fiúk-bemutatóján (újra) szembesülhettünk vele, hogy Turgenyev tényleg nagy író. Még úgy is, hogy a darabot Brian Friel írta – a regénye nyomán. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Perczel Enikő fordító és Enyedi Éva dramaturg is dolgozott a szövegen, még inkább nagyra értékelhetjük, hogy Turgenyev (nyelvi) világa a mai magyarra gyúrt szövegből is folyamatosan kikandikál. Azt gondolom, ez aláhúzza az író nagyságát, miközben jelzi a bemutató illetékes alkotóinak finom érzékét és hozzáértését.

A F 017Vizi Dávid és Tasnádi Bence / Fotó: Mészáros Csaba

Nagyon jó, szórakoztató és elgondolkodtató előadás az Ascher Tamás rendezte Apák és fiúk. Jó a tempója, a dramaturgiája, kitűnő színészi alakítások láthatók benne, kapunk hatásos (motivált és kiérlelt) drámai pillanatokat, hogy aztán egy perc múlva jót nevessünk a produkció remek tálalásban előadott igényes humorán. Ez utóbbi sem erőltetett, nem öncélú vidámkodás, hanem bölcs irónia késztette szembenézés önmagunkkal, aminek végeredménye az, hogy tulajdonképpen önmagunkon röhögünk. Várhat-e ember színháztól többet?

Hát, igen…

Apak es fiuk Katona 083 Tasnádi Bence és Jordán Adél / Fotó: Jókúti György

Én nagyon szeretem a fentiekben leírt színházat, az Apák és fiúk előadásán is kifejezetten jól éreztem magam. Ha kellemesen rákényszerülök arra, hogy szembenézzek önmagammal, akkor már nem tartalmatlan az előadás. Ugyanis tartalomként „az örök emberi” örökké jó téma, még akkor is, ha az emberben hiányérzet kezd el fészkelődni, ha nem szembesül a színházban aktuális, szűkebb-tágabb társadalmi-közösségi jelenségekre vonatkozó utalásokkal (is). (Persze az politikaioldal-függetlenül rendkívül visszataszító, amikor ezt a színházban összekacsintós pártpolitikai beszólásokkal vagy politikai bulvár jópofáskodással akarják elérni – ami manapság sajnos egyáltalán nem ritka jelenség.) De vajon hogy lehet ezzel a Turgenyev-sztorival napjaink többeket érintő és érdeklő, releváns kérdéseire a színház nyelvén reagálni? Erre a kérdésre nem találtam választ az előadásban.

A F 020Csoma Judit / Fotó: Mészáros Csaba

Csehovot szokták összehasonlítani Turgenyevvel, és nem csak azért, mert utóbbit emlegetik is a Sirályban. E két irodalmi alkotás azért is kínálja magát összevetésre, mert mindkettőben szülők és gyermekeik generációs ellentétei állnak a fókuszban. Hihetetlen, de az 1861-es regény az 1896-os színdarabtól a tekintetben alig különbözik, hogy a generációk szemlélete, világlátása között mindkettőben áthidalhatatlannak tetszik a mély szakadék, pedig csak húsz-harminc év választja el egymástól az érintetteket. Ennél már csak az hihetetlenebb, hogy ez az éles generációs szembenállás napjainkat is ugyanígy jellemzi, csak (nem is kicsit) tovább bonyolódott a képlet: manapság ugyanis egyre több az önmagát örök lázadónak, korszerűnek és kortársnak (és fiatalnak?) vélelmező és valló szép korú, és velük párhuzamosan rendesen gyarapodik a konzervatív nézeteket hirdető, megállapodottságra vágyó, jól fésült harmincas-negyvenesek tábora is. Vajon a generációs lázadást minden korban az szítja, hogy a lázadók olyan új rendet szeretnének, amelyben ők rendelkezhetnének mindazon eszmei és materiális javakkal, melyekkel éppen akkor azok bírnak, akik ellen lázadnak? Lehet, hogy nem is a megélt évek száma számít a generációs vitákban, hanem az érdek?

A F 034Tasnádi Bence és Kocsis Gergely / Fotó: Mészáros Csaba

A Sirályban szerintem implicite ez a kérdés is felvetődik, és az író válasza rá felemásan tanulságos: Nyina a túlélésért elfogadja a kínálkozó életet a maga várható borzalmas kis „sikereivel” együtt, Trepljov erre képtelen, inkább eldobja magától az életet. Az Apák és fiúk regényben a nagyobbik lázadóra, az elvetemült nihilista Bazarovra szintén halál vár, miután az a szerelem, amelynek létezését tagadta, földhöz vágta egy életre. Szerencsésebb barátja és eszmetársa, Arkagyij Kirszanov viszont elfogadja a korábban megvetett érzést és életmódot: szerelmes lesz, és megnősül. Lehet, Bazarov sem lázadt volna tovább, ha Anna Ogyincovától nem kap kosarat.

Turgenyev regénye és Brian Friel belőle írt darabja között az a helyenként szembetűnő különbség, hogy az előbbiben a szereplők jóval többet filóznak a tradicionális életformák, értékek és a mindent tagadó nihilizmus ordító ellentmondásain, mintha a regényírót valóban mélyen érdekelte volna a generációs lázadás, a radikális szemlélet- és életmódváltás természetrajza. Vele szemben a drámaíró – érthetően: az eltérő műfaji igények okán is – a fordulatos cselekményt, a változatos karaktereket és a romantikát emelte ki az alapműből.

Apak es fiuk Katona 004 Pálmai Anna és Borbély Alexandra / Fotó: Jókúti György

Ascher Tamás rendezése meg-megpróbál igényesen lavírozni a két véglet között, de a bravúrnak azt a fokát nem éri el, hogy az előadással meg tudjon fogalmazni egy újszerű, érdekes, akár felkavaró, egyéni, de releváns véleményt arról, mit jelent, hova kire mire irányulhat napjainkban és régiónkban a lázadás, az újforma-keresés, a régitartalom-tagadás. De nem könnyű a kérdésben még tisztán látni sem, oly korban, amikor a szent hagyományosérték-tisztelet és a felmagasztalt innováció tekintélyes része csak jól bevált klisékkel takargatott érdek-megnyilvánulás.

Apak es fiuk Katona 016 Máté Gábor / Fotó: Jókúti György

Az Apák és fiúkban kiváló a színpadi játéktér (díszlet: Balázs Juli), ízlésesek, jól funkcionálnak a jelmezek (Szakács Györgyi). Vizi Dávid telitalálat Bazarov szerepére, játéka pazar. Tasnádi Bence, Máté Gábor és Fekete Ernő az első pillanattól az utolsóig otthonosan és láthatóan kitörő játékkedvvel lubickol a szerepében. Kocsis Gergely is végig jó, sok arcból és színből építi fel Bazarov apjának karakterét, két rövid jelentben feledhetetlen: amikor elönti az apai büszkeség, mert „megtudja”, hogy a fia zseni, és amikor összetöri a fia halála miatt érzett gyász. Jordán Adél, Borbély Alexandra és Veszelovszki Janka is végig ragyog. Kivétel nélkül mindenki érdekesen, színvonalasan alakít. Tényleg minden nagyon jó, minden nagyon szép… A legvégén például, ahogy Tasnádi Bence a barátja halálát feldolgozni nehezen bíró Arkagyijként feláll, és mégis a többiek után megy a táncmulatságba, az zseniális. Sok mindent elmond rólunk és a világról, amiben élünk.       

Apák és fiúk

Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel. Fordította: Perczel Enikő.

Díszlet: Balázs Juli. Jelmez: Szakács Györgyi. Fény: Bányai Tamás. Dramaturg: Enyedi Éva. Zene: Kovács Márton. Sound design:         Vajdai Vilmos. Súgó: Schaefer Andrea. Ügyelő: Héricz Anna. Asszisztens: Tóth Judit. Rendező: Ascher Tamás.

Szereplők: Vizi Dávid, Tasnádi Bence, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Jordán Adél, Veszelovszki Janka m.v., Csoma Judit m.v., Borbély Alexandra, Pálmai Anna, Szacsvay László, Lengyel Benjámin, Ujlaki Dénes.

Katona József Színház, 2021. december 18.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu