Szoboszlai Annamária: Egymásra feszülő testek
Audibles (Hallhatók) – Közép-Európa Táncszínház – Mádi László
… több percnyi ülésből fölpattanva, minden átmenet nélkül ott kell folytatniuk energikus táncukat, ahol abbahagyták.
A test hangzószer, hangszer volta mindenkit megihlet. Kisgyereket, anyukát, kortárs koreográfust egyaránt. Minden szilárd anyagnak van hangja, ha kívülről megütjük, koppintunk rajta, de ez a hang szenvtelen, nem manipulálja magát belülről. Az emberi test azonban különleges. A hátat döngetve, hangos kilélegzés közben például „göcögtetni” lehet, illetve ha a test egészére ilyen vagy olyan hatást gyakorlunk – pl. egy éneklő ember hóna alá nyúlva, a mellkast kissé megemelve vagy rázva –, megváltoztatható a hangzás. Alaposan körbejárta a hangzó test lehetőségeit Szabó Réka legutóbbi koreográfiája, az Afterparty. Különlegessége abból fakadt, hogy kísérleteit remekül szcenírozott önmegismerő/feltáró rítussá alakította, s képes volt egészen érzékletes módon megmutatni a hang és a test igazságát, az emberi önvalót. Mádi László hasonló témát jár körül az Audibles-ben, de alkotói érdeklődése más eredményre vezeti. Így van jól.
Fotó: Mészáros Csaba
Két táncosnő és a két férfitáncos burkolja be testével az ötödik előadót, egy nőt, akinek alakját eleinte csak sejtjük a fölé boruló testek rétegei alatt. Nehéz eldönteni, hogy a csoport az ő szívdobogását hangosítja ki, ezért érintik erőteljesen újra meg újra tenyereikkel, vagy inkább szívmasszázst alkalmaznak, s a kép életre keltést hivatott sugallni. Erőltetettnek, túlzónak érzem a testekből kipréselődő, a hangszórókból visszhangozódó hangokat (utóbbi patetikussá teszi a jelenetet), nincs meg benne az a fajta evidencia, amit Szabó Rékánál a hangzó test igazságának neveztem, mert nem születő, hanem eljátszott a hang.
Amint a testek erőteljesebb, tornagyakorlat és tánc elegyének ható mozgássorba kezdenek, a hang is természetesebbé, magától értetődőbbé válik. Zene híján támpontként is szolgálnak ezek a hangok a szimultán mozgás megteremtésében, vagy éppen a mozdulat többszólamúságának kialakításában, az egymásra figyelés folytán kialakuló érzékeny harmónia fenntartásában. Bár monoton a torna-tánc, megtartja a néző figyelmét a lendületessége. Mintha csak mozgásba lendült volna egy organikus gépezet, és működik, míg helyzeti energiájából futja.
Fotó: Jókúti György
A darab szikársága sérül, mikor megszólal a légzés hangját elnyomó zene, s dallama, ritmusa lesz az új támpont, meg az oldalra vetett röpke pillantások, ellenőrizendő, hogy valójában holt tart a mozgássorban a másik. A légzés hangjából ez akár ki is következtethető, mert „anyagi”, mert a mozgó test sajátja. A zenére ez nem igaz. Steril a test hangjaihoz képest, mert nem áll vele közvetlen ok-okozati kapcsolatban. Micsoda bravúr lenne, ha a Közép-Európa Táncszínház táncosai oldalra nézések nélkül tudnának együtt mozogni, ha a váltásokat, a szünetek közbeiktatását, a szólamba való újbóli belépést egy testként tudnák. (De teljesítményük így is remek.)
Hogy ez a tökéletesség nem valósul meg, igazából nem róható fel hiányként, mert épp az egység és a rész állapotát tematizálja az Audibles. „Hallhatók” – ez a magyar cím, mely mozgásban, testekben fogalmazva arra utal, milyen nehéz meghallani a másikat. S ha meg is halljuk – de nem azonnal, mert előbb még oldalra kell lesnünk – az apró időbeni eltérés sorsfordító lehet. Hirtelen esetleg az ember nem találja magát, vagy nem ott, ahol lennie kellene – esetünkben a táncszőnyegen. (A táncosok ilyen bakit talán csak egyszer követtek el. De lehet, hogy szándékosan?)
Fotó: Mészáros Csaba
A darabot lezáró előtti jelenet több szempontból különös. A három táncosnő (Bozsányi Liliána, Gyevnár Réka, Joó Renáta) a tér meghatározott pontjain, háttal a nézőknek, meditáló pózban leül, és alig-alig mozdul. Egyikük egészen moccanatlan. A fiúk ellenben megfeszített izmokkal lassú mozgásba kezdenek. Bár a tempó sokad részére esik, a befektetendő testi/fizikai munka mégis többszörösére nő. Izzadságcseppek gyöngyöznek mindkét testen, Barna Krisztiánon kicsit kevesebb, Dabóczi Dávidon kicsit több, s orrán végigfutva, a padlóra pöttyennek. A szívük biztosan mindkettőjüknek hevesen ver a mintegy órás intenzív mozgás következményeként.
Míg kettejüket a „lassítással”, a lányokat azzal állítja kihívás elé Mádi, hogy a több percnyi ülésből fölpattanva, minden átmenet nélkül ott kell folytatniuk energikus táncukat, ahol abbahagyták. Ezzel egy pillanatra bevillanhat a Sacre (eredetileg Nyizsinszkij balettje, a Tavaszi áldozat) jelenete: az áldozatnak szánt nő rogyasztott térdekkel, előreejtett fejjel kővé dermedve várakozik, majd egyszer csak hatalmas szökkenésekbe kezd. Csak egy táncos tudhatja, milyen nehéz lehet a „semmiből” előcsalni a dinamikát. Még ezen a ponton sem egészen világos, hogy Mádi László pontosan miféle kifutást szán témájának. Számos felvetéssel élt, így több út is nyitva áll. Végül az est egy „nő – férfi” kontakttal kerekedik le. Akárcsak a darab elején, újra szorosan érintkező, egymásba csomagolódó testeket látunk. A szabályos, tornagyakorlatszerű mozdulatsorok helyét átveszi egy organikus, a társra egészen más módon figyelő mozgás, köztük hatás-ellenhatás törvénye működik.
Fotó: Jókúti György
Kettejük ölelő párviadalának háttereként a három táncos egymás fülét befogva araszol. A középső nő ajakmozgása arra utal, hogy kiált valamit, de tátogó száján hangok nem artikulálódnak. Vajon mit kiált? Nem sikerül a mozgásképből felismerni a szavakat. Mádi László jó ízléssel, a táncosait remekül vezetve halad végig a maga számára kitűzött úton, s a hangzó test élményéből a testek közvetlen egymásnak feszülésének – az érzelmek fizikai szinten történő artikulálódásának – egyértelműségéig jut.
Audibles / Közép-Európa Táncszínház – Mádi László
Táncművészek: Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Joó Renáta.
Fény: Fogarasi Zoltán. Zene, koreográfia: Mádi László.
Bethlen Téri Színház, 2022. február 24.