Dézsi Fruzsina: Vid napja / TÁP Színház -

Rendezőknek kifejezetten inspiráló lehet ez a szabadversszerű, sok lehetőséget magában rejtő, fájdalmasan aktuális dráma.

A nemrégiben befejeződött TESZT Fesztiválra a volt Jugoszlávia utódállamaiból is érkeztek társulatok. Láthattunk bosnyák, macedón, horvát előadásokat, amelyeket az fűzött egybe, hogy valamennyiben ott kísértettek a délszláv háború okozta traumák. Amelyeket most, az orosz-ukrán háború árnyékában egészen másként nézünk, mint tettük volna akár egy évvel ezelőtt.

Dézsi Fruzsina azonban jóval korábban, még a 2018-as Nyílt Fórum pályázatra jelentkezett a Vid napjával, bekerült a drámafejlesztő programba, és 2019-ben felolvasó-színházi formában be is mutatták a darabot. Akkor még meglepőnek tűnhetett a témaválasztása: miért is érdekel egy 1995-ben született magyarországi szerzőt annyira a délszláv háború? A magyarázat talán abban keresendő, hogy a szerző a szerb határ mellett nőtt fel.

Nyakó Júlia, Takács Géza, Nagy-Bakonyi Boglárka, Pásztor Dániel, Homonnai Katalin és Sipos György / Fotók: Juhász Éva

Vid napja (június 28.) a szerbek fontos ünnepe, ekkor emlékeznek meg a rigómezei csatáról, de több fontos történelmi esemény is kötődik ehhez a naphoz, amely egyben a háborúk áldozatainak emléknapja is. És innen már nagyon is érthető a címválasztás: a darab és az előadás fókusza éppen az, hogyan hullanak szét családok, emberi kapcsolatok, hogyan lesz a fronton és a hátországban élőkből is áldozat, hogyan veszik el a reménye is annak, hogy a következő generáció normális életet tudjon élni. Így lesz az előadás végén a fiatal lány vetélése nemcsak személyes veszteség, de az elveszett nemzedékek jelképe is: „két generációnak meg kell itt halnia, hogy újra emberek szülessenek” – ahogy a frontról szökött katona mondja a darabban.

De ne szaladjunk ennyire előre! A dráma apró jelenetekből, etűdökből épül fel, amelyekből nem rakható össze egyetlen történet. Inkább olyan érzetet kelt, mintha egy, a háború által sújtott falu vagy kisváros lakóinak életébe pillantanánk be: házakba, a kocsmába, a hadikórházba. Egyetlen jelenet játszódik közvetlenül a fronton vagy annak közelében, amelyben egy riporter igyekszik felvenni egy hősiesen hazug haditudósítást. A többi a hátország széthullásáról ad képet. A jelenetek közötti összekötő kapocs a zene: az elsőben egy lakodalomba csöppenünk, zeneszóra vonulunk be a Stúdió K színháztermébe, az utolsó szöveges jelenet után pedig zeneszóval zárul az előadás. (A két zenész, Vörös Ákos és Arif Erdem Ocak egyébként is végig részese a játéknak, van olyan jelenet is, amelyben mint sebesülteket, egy talicskában őket is kitolják a színről.) Mintha egy háborús-lakodalmas haláltánc fűzné egybe az etűdöket. Keretet jelent az is, hogy az első jelenetben a menyasszony gyermeket vár, akárcsak az utolsó jelenet szereplője.

Takács Géza és Sipos György

A szereplők horvátok, szerbek és magyarok, szomszédok és szerelmesek, egy kocsmában összesodródó idegenek, akikről kiderül, hogy kölcsönösen részesek a másik tragédiáiban. A darab és Varga Bence rendezésének nagy erénye, hogy abszurd humorral tud beszélni a háborúról. Például abban a jelenetben, amelyben két szomszédasszony (Homonnai Katalin és Nyakó Júlia) beszélget vitriolba oltott kedéllyel arról, hogy az egyiket megerőszakolták a katonák (hiszen „a női test mégiscsak a legterheltebb háborús terület” – ahogy egy másik jelenetben halljuk), ellenben ő elárulta a horvátoknak, hogy a másik félig szerb, így jobb lesz, ha azonnal elmenekül. Mindezt olyan külsőségek között mondják el, mintha egy kabaréjelenetet látnánk egy alánevetős sitcomból. Vagy amikor a közkatona (Takács Géza) a hősi tetteit firtató riporteri kérdésekre arról beszél, hogy ők csak szimplán túlélni próbálnak a háborús káoszban. A szöveg nem tobzódik a háborús kegyetlenkedések leírásában, sokszor inkább körülírja azokat, ezért is hat sokkolóan az egyetlen olyan jelenet, amelyben direkten fogalmaz.

Homonnai Katalin és Nyakó Júlia

A díszletet egy hámló fal, és azon egy óriási, sötét lyuk uralja – éppen ilyen kiégett, csupasz falakat, házakat látunk nap mint nap a híradókban. Ezen kívül néhány egyszerű bútordarabot, tárgyat használnak sokféleképpen a folyton változó helyszínek jelzésére.

A színészeknek különböző szerepeikben folyamatosan váltaniuk kell a groteszk humor és a realista stílushoz közelebb álló játékmód között, mindezt úgy, hogy az előadás egysége megmaradjon. Túlzásoktól mentes, pontos játékuk meg is teremti ezt az egységet. Jó látni a Stúdió K-s évtizedek alatt egymáshoz szokott, remek kolléganői mellett a pályakezdő Nagy-Bakonyi Boglárkát, titokzatos szerbként Sipos Györgyöt és főleg az összjátékot. A szövegbiztonságon néha egy kicsit még érződik, hogy csak a harmadik előadásnál tartanak, de remélhetőleg lesz lehetőségük arra, hogy többet játsszák. Dézsi Fruzsina drámájának ugyanis, ahogy mondani szokták, sajnos aláment az idő. Nem csoda, hogy a TÁP színházas bemutató után alig egy-két héttel már a győri RÉV Színház is színpadra állította. Rendezőknek kifejezetten inspiráló lehet ez a szabadversszerű, sok lehetőséget magában rejtő, fájdalmasan aktuális dráma.

Dézsi Fruzsina: Vid napja (TÁP Színház)

Játsszák: Homonnai Katalin, Nagy-Bakonyi Boglárka, Nyakó Júlia, Pásztor Dániel, Sipos György, Takács Géza.

Dramaturg: Selmeczi Bea. Zene: Vörös Ákos, Arif Erdem Ocak. Látvány: Huszár Kató. Plakát: Varga Vince. Rendezőasszisztens: Fenyvesi Bálint, Csonka Laura. Rendező: Varga Bence.

Stúdió K Színház, 2022. május 30.