Erdélyi Hét a Gyulai Várszínházban

A színpad és a nézőtér közötti tó távolságot teremt, amelyet sok jó ötlettel hidaltak át.

Néhány elszórt budapesti vendégszerepléstől eltekintve sokáig a kisvárdai fesztivál kínálta az egyetlen lehetőséget annak, aki több előadást is szeretett volna megnézni az erdélyi magyar színházak kínálatából. Öt évvel ezelőtt azonban elindult Gyulán az Erdélyi Hét című sorozat, azóta augusztus első hetében hét erdélyi színház kínálatából láthatnak egy-egy előadást az érdeklődők. Helyiek, fürdővendégek és szakmabeli, célirányos utazók alkotják az előadások közönségét, amelyek többsége szabadtéren, a Várszínházban vagy a Tószínpadon látható. Ennek megfelelően a program „népszínházi”: helyet kapnak benne népszerű, nézőcsalogató darabok, musicalek, de klasszikus és kortárs drámák, formabontó rendezések is. Ahogy ezt az alábbi három előadás is reprezentálja.  

A hét nyitánya mindjárt egy kortárs dráma volt. Mika Myllyaho finn szerző a három harmincas férfiról szóló Pánik után – az egyenjogúság nevében – megírta a női változatot, a Káoszt. Mindkettőt játszották már itthon is, előbbit 2009-ben a Nemzeti Színházban Rába Roland rendezte, az utóbbit pedig 2019-ben a Karinthy Színházban Horgas Ádám. Most a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház hozta el a saját változatát Gyulára.

Káosz / Bartha Boróka, Szilágyi Míra, Vajda Gyöngyvér / Fotók: Kiss Zoltán / A fotók forrása: Gyulai Várszínház

A Pániknak az az alcíme, hogy Férfiak az idegösszeomlás szélén. A Káoszra ugyanúgy igaz, hogy mindhárom szereplője ezt a végkimenetelt igyekszik elkerülni, több-kevesebb sikerrel. Andi tanárnő egy iskolában, ahová új igazgató érkezik. Munkahelyi konfliktusok, otthoni problémák sora és anyja feldolgozatlan halála hajszolja látszólag indokolatlan dührohamokba. Eni újságíró, aki a házassági krízise elől menekül a gyógyszerekhez és az italhoz. Testvére, Juli terapeuta, aki szingliként a társadalmi elvárások és a saját kétségei között őrlődve nem tudja eldönteni, hogy mit is kezdjen az életével.

Deli Szófia rendező határozott keretet adott az előadásnak azzal, hogy a jeleneteket élesen elválasztotta egymástól. Minden jelenet elején néhány mondatban kivetítik, hogy mi is következik. A linearitást éppen a felütés billenti ki: az utolsó előtti jelenettel kezdenek, hogy aztán szép sorban végignézhessük, mi vezetett oda. A szereplők narrálják a saját történetüket, hozzánk, nézőkhöz beszélnek, majd eljátsszák az adott történetdarabkát. Ilyenkor a másik két színésznő szerepet vált, jelmezt vesz magára, és erősen karikírozva eljátssza az adott karaktert: igazgatónőt, férjet, pácienst. Sinkó Doró jelmezei sokat segítenek ebben. A Benetton színekbe burkolt színpadhoz és a három főszereplő élénk színű ruháihoz képest ezek a mellékszereplők fekete-fehér, papírmasé benyomást keltő, sokszor vicces ruharátéteket viselnek, mint a gyerekek öltöztetős keménypapírbabái, akikre kis fülekkel kell ráhajtogatni a ruhát.

Az ironikus, humoros hangvételhez illően a színésznők elrajzolt, sarkított jellemábrázolással élnek. Különösen igaz ez a pszichiáternőt játszó Szilágyi Mírára. Lehetne sok, de valahogy mégsem az, talán csak az igazgatónő mimikája tűnik túlzásnak. Figyelemre méltó, ahogy az átlagból kilógó, magas alkatával, szögletes mozdulataival otthon tud lenni a színpadon. Néha kissé hadar, ilyenkor nehezen érthető, de még ezzel együtt is ott ragad a néző emlékezetében. Bartha Boróka szépen ábrázolja a decens, összeszedett tanárnő szétesését, a dührohamok és az otthoni, pongyolás apátia közötti vergődését. Különösen jó, amikor Júlia kettős személyiségű páciensének egyik oldalát, a kisfiús félénket játssza. Vajda Gyöngyvér figyelemmel, érzékenyen egészíti ki a csapatot. Az előadás vége egy profin kivitelezett ABBA-számmal kissé elkönnyíti a lezárást, amely azonban kétségkívül nagy siker.

Káosz / Vajda Gyöngyvér, Szilágyi Míra, Bartha Boróka

A musical műfaját idén a nagyváradi Valahol Európában képviselte. Érdekesség, hogy nem a „nagyszínház”, hanem a Lilliput bábtársulat állította színpadra, Györfi Csaba rendezésében, és a hazai kétéves sikersorozat után Gyulán búcsúztak az előadástól. Fájdalmas, hogy ez a II. világháború végén játszódó, sokáig történelminek látszó darab napjainkban ismét jelen idejűvé vált, a háborúban szüleiket elvesztő, kallódó gyerekek sorsa, a szövegben, dalokban visszaköszönő mai áthallások („Ősi jog, őserő, őstalaj. / Tiszta vér, tiszta szem, tiszta faj” – éneklik például a leventék) más fénytörésben láttatják a történetet, mint akárcsak két évvel ezelőtt, a bemutató idején.

A darab szépsége/nehézsége, hogy sok benne a kisebb-nagyobb gyerekszerep, ehhez kell igazodnia a rendezésnek, koreográfiának. Gyulán ezen kívül még a Tószínpad különleges adottságait is figyelembe kellett venni. A színpad és a nézőtér közötti tó távolságot teremt, amelyet sok jó ötlettel hidaltak át. A hangosítás viszont nem sikerült tökéletesen, így a dalok egy részénél szinte teljesen elsikkadt a szöveg. A gyerek- és a felnőtt szereplők odaadása és a társulati összjáték azonban túllendítette az előadást ezeken a technikai nehézségeken.

Valahol Európában

Jutott klasszikus dráma is a kínálatba. A temesvári színház, a veszprémi Kabóca Bábszínház és az ugyanottani Petőfi Színház (köszönhetően annak is, hogy 2023-ra mindkét város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, és az ezzel járó pályázati lehetőségeket) már a második közös produkciót készítette el, a Rómeó és Júlia után a Bánkot, utóbbit Markó Róbert rendezésében. Már a cím is jelzi, hogy eltértek a klasszikus szövegtől, Szabó Borbála átiratát használták.

Ezúttal magára a Tószínpadra ültették fel a nézőket is. Árvai György indusztriális jellegű, emelvényt, hallgatózásra és bujkálásra kiváló süllyesztőket, nyitható-csukható ajtókat magába foglaló díszletében, karnyújtásnyira tőlünk zajlik a dráma. Feszesen, fojtott indulatokkal és hirtelen robbanásokkal telítetten.

A szereposztás eltér a megszokottól: Melinda (Taba Dorottya Lucia) nagyon fiatal, ahogy a kölyökarcú, lelkében is éretlen kamasznak ábrázolt, szenvedélyeivel nem bíró Ottó (Miller Patrik) is. Hangsúlyos az előadásban a gender-vonal: a békétleneknek itt az idegenségénél is nagyobb baja van a királynéval: hogy Gertrudis (Éder Enikő) nő. Bánkot Sebestyén Hunor megformálásában legalább annyira hajtja a féltékenység és a megsebzett férfiönérzet, mint a hazáját ért sérelmek – ezért nem hallja meg sokáig Tiborcot sem. Tiborcot Tokai Andrea éli meg, katartikusan. Ahogy Az ember tragédiájában Luciferként, most ebben a szerepben bizonyítja különleges képességét a nemtől független emberi (vagy éppen ördögi) lélek érzékletes megjelenítésére. Ez az előadás is jól használja a helyszínt: II. Endre Balázs Attila megformálásában csónakon érkezik.

Bánk / Tokai Andrea, Sebestyén Hunor

Erős a zárlat is, amelyben a király Nádasdy Ádám A hazafiúi hűségről című versét mondja el:

„Hazánkban, fiúk, nem szabad csalódni,
mert olyan az, mint az édesanyánk. (…)
A cipőnket nézhetjük nagy zavarban,
hogy csúnya asszony az édesanyánk.
S ha fényévnyire van már a szobája,
a távolságon hüledezni kár:
a lába közül bújtatok elő,
s a szaga végig ott lesz rajtatok.”

Gyula szemmel láthatóan berendezkedett a turizmusra, igyekszik kedvében járni a vendégeknek gondozott parkokkal, az aszályos nyárban is üdítő, zöld felületekkel, sok virággal, jó éttermekkel, barátságos légkörrel. És színvonalas kulturális kínálattal, amelyben minőségi színház is jut a főszezon szinte valamennyi napjára. Szerencsére erre igény is van: az általam látott előadásokon teltház fogadta a színészeket. Ritka öröm ez manapság.

Erdélyi Hét, Gyulai Várszínház, 2022. augusztus 1–7.