Franz Kafka: A kastély / Vígszínház

… koreográfia, sokféle, állandó mozgás, rengeteg poén, a szövegben egy sereg beleírt beszólás van, mindezek egy groteszk show felé tolják el a történetet.

Lőcsei Jenő évtizedeken át a Magyar Állami Operaház és Európa több, jelentős balett-társulatának vezető balettművész szólistája volt. Aktív táncos pályafutása után a Budapesti Operettszínház balettigazgatójaként temérdek zenés színházi előadás létrehozásában vett részt – koreográfus alkotótársként. Nemrég elcsaltuk a Vígszínházba, mert: „Elhatároztuk, hogy lapunkon meghonosítjuk az interjúkritika műfaját. Egyre több felől halljuk ugyanis, hogy leáldozóban van a művészetkritika régi módszere, mely szerint a kritikus megnézi az alkotást, majd hazamegy, és megírja a kritikát. Ez olyan, állítják sokan, mint amikor a bíró kihirdeti az ítéletet. Ezért kritikai beszélgetéseket szervezünk…” (ez új, kísérleti rovatunk mottója).

INTERJÚKRITIKA LŐCSEI JENŐVEL. A TÉMA: A KASTÉLY.

Franz Kafka világáról mindenkiben él valamilyen kép. Elég hozzá A kastélyt vagy egy-két rövidebb írását elolvasni, avagy találkozni a filmes vagy színházi feldolgozásukkal. Mennyire jellemzi „kafkai világ” ezt a mostani, legújabb A kastély-bemutatót?

Cifrább dolgokat produkál már manapság az élet, mint amit Kafka hajdanán el tudott képzelni – ez volt az első gondolatom az előadás kapcsán. A második pedig az, hogy Kafkáról egyfajta nyomasztó világra asszociálunk, de amit láttunk, az inkább egy show-jellegű produkció volt. Bodó Viktor rendező egészen másfajta látószögből dolgozta fel a történetet, koreográfia, sokféle, állandó mozgás, rengeteg poén, a szövegben egy sereg beleírt beszólás van az előadásban, mindezek egy groteszk show felé tolják el a történetet. Először ambivalens érzésekkel fogadtam ezt a vicces világot a sok kifigurázással, úgy tűnt, itt nem a szorongás, a rémes történetek lesznek fókuszban, hanem a produkció inkább egy karikatúraszerű pamflet, amely a nézőt könnyedebb hangulatba viszi el. A díszlet is ezt sugallja – bármelyik sikeres nagymusicalt el lehetne játszani benne.

Fotók: Mészáros Csaba

Viccesebb, könnyedebb hangvételű, show-szerű a produkció, de azt is üzeni, hogy cifrább dolgokat produkál manapság az élet, mint Kafka korában. Milyen ez a mai világ, amelyre az előadás utal?

Ingerlő. Talán ez a legjobb szó arra, amit éreztem. Izgatja, helyenként idegesíti az embert, az idegesítő helyzetekre keressük a megoldást, de rögtön látszik, hogy egyszerűen nincs megoldás. Folyamatosan piszkálva vagyok mint néző, mindig, újra és újra várnám a kiutat az abszurd helyzetekből, közben tudom, hogy nincs kiút. A cifrább helyett azt is mondhatnám, hogy alapvetően megváltozott a világ. A médiából zúdul az emberre a sok fake news, még ha az összeesküvés-elméletektől el is tekintünk, olyan virtuális világ alakult ki körülöttünk, hogy eleve kérdéses: az, amit valóságnak gondolunk, tényleg a valóság-e, vagy egy manipulált világ, amelyből már nem juthatunk ki. Az ember azt szeretné, ha legalább be tudná azonosítani, meg tudná személyesíteni ezt a világot, mint a Kafka-regényben Westwest grófot, akié a kastély és a környék.

Lehet-e az előadásból mai konkrétumokra, eseményekre, személyekre asszociálni?

Nem akarok pártpolitizálni, de nekem az építkezésről a hatvanpusztai majorság építése jutott az eszembe, az is ilyen egyszerű emberek elől elzárt világ.

Kétségtelen, hogy a regényben nincs szó építkezésről, hanem arról, hogy a kastély és a környékbeli falvak a grófé, az előadásnak viszont alcíme is az, hogy „építkezés egy részben”. És ez jelentéses. Van-e még egyéb utalás mai aktualitásra?

Szerintem az iskolai jelenet a tanárok mai helyzetére utal, a túlterheltségükről, a megbecsülésük hiányáról szól.

Nekem nem tiszta ott a képlet. Elvégre Méhes László, a Tanító vegzálja az iskolaszolgának elszegődött Josef K-t, akit ifj. Vidnyánszky Attila játszik…

De Méhes ott Tanítóként – abszurd humorral, maró iróniával – a tanfelügyeletet, a központot jeleníti meg, ifj. Vidnyánszky meg a végletekig kizsigerelt tanárokat. Amiket felsorolnak, hogy mi minden dolga van egy „iskolaszolgának”, szinte ugyanazok a tüntetéseken is elhangoznak, hogy miket kell megcsinálniuk a tanároknak.

Egyébként szerintem ez az előadás egyik minőségi csúcspontja, a jelenet minden ízében remekül ki van dolgozva, a mozgás, a koreográfia, a hátul menetelő kórus… Itt a szöveg, a látvány, a történés a maga abszurd, groteszk módján, közérthetően együtt is működik, összecseng, tényleg olyan, mint egy színvonalas show-jelenet, ütős, felfokozott, lehengerlő – és még tartalmas is. Ez az előadás legjobb képe, de rögtön utána lenyomja a színvonalat egy tipikusan öncélú, erőltetett, hatásvadász rész, a villanyszekrénnyel történő vacakolásra gondolok, amely nem viszi semerre sem tovább a darabot. Te hogy látod ezt, illetve téged is zavar, ha egy jelenet vagy szám nincs, mondjuk, dramaturgiailag megalapozva, beleillesztve a menetbe? Egyáltalán: nem sok ez az állandó hatásvadász akciózás?

Hogy hatásvadász-e az állandó akciózás, mozgás? A díszlet, ez a mindig mozgó labirintus, és maga az alapkoncepció hívja életre, igényli a folytonos mozgást, az akciókat. Minden díszleten zajló haladás, helyváltoztatás pontosan meg van koreografálva, muszáj is, mert a közlekedés ott tele van életveszélyes helyzetekkel. Ez szerintem jól működik, mert végig érezzük annak a feszültségét, hogy megy a viccelődés, poénkodás, de közben minden nagyon precízen ki van találva, a színészeknek rettenetesen kell figyelniük, mert egy tévesztésből vagy rossz mozdulatból könnyen baj lehet. Ez baromi nagy munka volt, én látom, és virtuóz az eredménye. Úgyhogy Duda Éva koreográfus előtt le a kalappal. Nagyon fontos, hogy ez ilyen színvonalon zajlik, és hogy rengeteg a belefektetett munka, mert nekem ezért nem tűnik soknak az öncélúnak látszó akciózás, bár kétségtelen, hogy van az előadásban ilyesmi. Például tényleg ilyen az a kapcsolótáblás jelenet, amit említettél…

Ifj. Vidnyánszky Attila

De bármilyen artisztikus és bravúros a sok kamu leesés, fej-beverés, mellé lépés, egy idő után már unalmas, idegesítő…

Igen, igen, sok egy kicsit… De másik szempontból nézve, ez és ezek fokozása abból a szándékból került az előadásba, hogy érezd át az állandó kiszolgáltatottságot, reménytelenséget, megoldhatatlanságot. Ez az alapkoncepció, ettől aktuális ez a Kafka-előadás. Az elejétől a végéig érződik, hogy ez a mi világunk, ebben élünk, itt rólunk szól minden. Hogy visszatérjek az egyik kezdő gondolatunkhoz, ebben a virtuális, manipulált világunkban már nem tudhatjuk, hogy ki az az ember vagy hatalom, aki legfelül ül, ahova próbál eljutni K. Lehet, hogy azt is, aki odafent ül, valaki sakkban tartja, zsarolja vagy manipulálja. Ez az alapmegfelelés a mai világunkkal a legfőbb lényege és értéke az előadásnak, emellett eltörpül az a kérdés, hogy melyik akció, jelenet milyen aktuális konkrétumokra utal.

A regény Josef K-járól körülbelül tudhatjuk, hogy mit akart. Bár homályos, hogyan került abba a faluba, egyes elemzések szerint még az sem biztos, hogy földmérő, lehet, csak improvizálja a kilétét firtató kérdésre a választ, de az biztos, hogy szeretné tisztázni és törvényessé tenni a helyzetét, és elvégezni tisztességesen a munkáját (leélni az életét). Mit akar a mi világunk „kisembere”?

A történet maga lényegében ugyanaz. Belekerül az ember egy rendszerbe, amelyet megfélemlített, szorongó emberek működtetnek, és – bár ők is az áldozatai – védik is azt, például az idegentől. Az idegen viszont nem adja fel, mindenáron végig akar menni a rendszeren, fel akar jutni a csúcsára. Egyébként szerintem ilyen figurák ma már nincsenek. Nem adja fel, pedig kilátástalan a helyzete. Brutális az előadáson, ahogy odafent közlik vele a lehetőségeit.

Előtte még az elveit is feladja, hogy feljuthasson, és ott kiderül: cinikusan rászedték. Az Elöljáró a kulcsokkal és a lakatokkal teljesen ellehetetleníti, K ott megsemmisül, szimbolikusan/konkrétan meghal. Az előadás befejezi a maga színházi módján (nagyon látványosan és hatásosan) a történetet, Kafka még szerette volna majd ott folytatni, hogy K nem adja fel… A száz évvel ezelőtti kisemberről még tudjuk, hogy mit akart. Attól tartok, a mai kisemberről vagy európai átlagpolgárról gondolkodva, fogalmunk nincs róla, hogy a fogyasztáson és a jóléten kívül mit akarhat. A kérdésre te sem válaszoltál, de az előadás sem. Bennem van is hiányérzet emiatt, bár éppen most ismertem el, hogy tulajdonképpen nem lehet a kérdésre választ találni. Lehet, ezt is akarja sugallni az előadás? Magamban, kicsit gonoszkodva úgy fogalmazom meg az előadás tanulságát, hogy korunk Kafka-kastélya egy jól megcsinált horrorfilm-helyszín, ahol jól lehet szórakozni a főhős (felfelé) menekülésén, akinek végül nem sikerül fel-, illetve kijutnia. Nem történik semmi különös, csak a rémes lények tőrbe csalják, és megölik. A következő hétvégén majd egy másik ilyenre váltunk jegyet… Mindezek mellett és ellenére én szerettem és élveztem ezt az előadást, mert szeretem a kísérletezést, és én is nagyra értékelem a kiemelkedő rendezői, koreográfusi, előadói teljesítményt, mindegyikben volt részünk, de a színészek munkája is tényleg csak felsőfokon említhető. Még azt is elfogadom, hogy nem kaptam választ arra, ki korunk K-ja, amiatt viszont morfondírozom magamban, hogy egy kicsit úgy érzem, Kafka Kastélya leginkább csak jó ürügyül szolgált az említett komplex virtuozitások bemutatására. Te hogy érezted magadat az előadáson?

Szerintem a kafkai világ ilyen megidézése egyszerűen kifejezetten aktuális. Egyre kafkaibb világban élünk, szinte percről percre überoljuk azt. Az igaz, hogy abban nem hű Kafkához az előadás, hogy a nyomasztó jeleneteket általában show-szerű, gyakran röhögtető részek, akciók követik, így ki is zökkentik a nézőt a kafkai világból, és ettől valahogy súlyát is veszti az alkotás. De másfajta élményt kap a néző, azon aztán el lehet gondolkodni, hogy ennek vajon azért kell-e ma így lennie, mert cirkusz kell a népnek, vagy… Összességében én nagyon jól éreztem magam, szórakoztató, tanulságos este volt, bár a 2 óra 15 perc szünet nélkül nekem már hosszú, bármennyire is a darab lényegéből fakadjon ez a megoldás.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

Franz Kafka: A kastély – építkezés egy részben  

Díszlettervező: Schnábel Zita. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina, Pattantyus Dóra. Koreográfus: Duda Éva. Koreográfusasszisztens: Vitárius Orsolya. Zene: Klaus Von Heydenaber. Dramaturg: Veress Anna, Kovács Krisztina. Intim koordinátor: Egyed Bea. Videótervezés: Varga Vince. Hangtervező: Keresztes Gábor. Világítástervező: Csontos Balázs. Ügyelő: Mucsi Zoltán, Wiesmeyer Erik. Súgó: Zewde Eszter. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő. Hospitáns: Muhi Zsófia e.h. Rendező: Bodó Viktor.

Szerepők:

K: ifj. Vidnyánszky Attila. Elöljáró / Erlanger: Hegedűs D. Géza. Schwartzer / Tanító / Oswald: Méhes László. Művezető / Titkár: Orosz Ákos. Munkás / Barnabas / Momus: Bölkény Balázs. Kocsmárosné / Bürgel: Radnay Csilla. Olga / Mizzi, az Elöljáró felesége: Kovács Patrícia. Frida: Bach Kata. Pepi: Varga-Járó Sára e.h. Artur: Zoltán Áron. Jeremias: Karácsonyi Zoltán. Takarító / Liftkezelő: Borbiczki Ferenc. Sordini: Szentváry-Lukács Vajk / Máté Áron.

Hullaszállítók: Gazdik Márk, Patkós Gergő.

Vígszínház, 2022. október 8.