Ferdinand von Schirach: Isten; Kárpáti Péter: Szaturnusz gyűrűje / Örkény István Színház

Az Örkény Színház nem először kísérli meg, hogy nálunk még nem bevett, kísérleti formákban beszéljen társadalmilag fontos kérdésekről.

A 2 in1 kritikák visszatérő kérdése a szerző számára, hogy vajon miként kösse össze a két előadásról (jelen esetben az Örkény Színház két bemutatójáról) írtakat. Mi köze lehet Schirach vitadrámájának Kárpáti Péter új darabjához? Ha csak az nem – jöttem ki az utóbbi előadásáról –, hogy mindkettő ugyanarról szól: túl kell, túl lehet-e élni életünk szerelmének elvesztését? Ha igen, hogyan? És ha nem, akkor hogyan? Ez persze durva leegyszerűsítés, hiszen az Isten elsősorban nem a szerelemmel, hanem az eutanázia kérdésével foglalkozik. Történeti magja azonban mégiscsak az, hogy egy 75 éves férfi nem tudja és már nem is akarja túltenni magát társa elvesztésén, ezért próbálkozik a kétes kimenetelű öngyilkossági kísérletek helyett némi nátrium-pentobarbitál legális beszerzésével, vagyis az (aktív) eutanázia engedélyeztetésével.

Isten / Gálffi László, Hámori Gabriella és Bíró Kriszta / Fotók: Horváth Judit / A fotók forrása: Örkény István Színház

Az Örkény Színház nem először kísérli meg (gondoljunk csak a szociális munka hazai helyzetével foglalkozó közösségi színházi előadásra, a Kiváló dolgozókra), hogy nálunk még nem bevett, kísérleti formákban beszéljen társadalmilag fontos kérdésekről. Hogy ne „csak” színház, hanem fórum is legyen. Példamutató és bátor vállalkozások ezek, amelyekre igen nagy szükség van. Ilyen fontos kérdés az eutanázia is. Talán nincs is család, amelyik előbb vagy utóbb ne találkozna a passzív eutanázia dilemmájával. Minél tovább életben tartani szenvedő hozzátartozónkat, a végsőkig erőltetni a kezeléseket, élethosszabbító eljárásokat, vagy elfogadni korábbi, őt a szenvedések egy részétől megkímélő halálát?  

A jogász végzettségű Schirach a tárgyalótermi közegbe helyezett Terror után itt egy kerekasztal-beszélgetést választott „vivőanyagnak” az eutanáziával kapcsolatos vélemények ütköztetéséhez. (Mácsai Pál, a rendező és Varga Zsófia dramaturg a német darabot átdolgozták a magyarországi viszonyokra.) A meghívottak között ott van a halálra vágyó özvegy, az ügyvédje, a háziorvosa, az orvostársadalom és a gyógyszerészek egy-egy képviselője, valamint egy teológus is. Ez a beszélgetés azonban, hangozzanak el bármily fontos érvek, nem tűnik megfelelő színházi formának. Valószínű, hogy a tárgyalás mint keret a maga teatralitásával, sűrített drámaiságával most is jobban funkcionált volna. Igaz, a Hámori Gabriella által megformált ügyvédnő úgy viselkedik, mintha tárgyaláson lenne, többeknek azonban kevés színészi lehetőség adatik arra, hogy húsvér karaktereket formáljanak. Vannak persze kivételek: Gálffi László kevés megszólalásával is meggyőz az özvegy kiüresedett, értelmetlenné vált életéről és halálvágyáról. Csuja Imre is kap egy monológot, amelyben mélységében ér össze az általa játszott karakter a személyes sorssal. És a betegsége miatt videón jelen lévő Kerekes Éva jogász professzorasszonyának meggyőző ereje is áttör a kamerán. Sőt, a képernyős színészi jelenlét egy élő előadásban igazi unikummá válik.

Isten / Kerekes Éva és Vajda Milán

Az este azonban ott ragad valahol középen: nem színház, és nem élő, tétre menő vita. Akkor sem, ha megkapjuk a lehetőséget, hogy mi, nézők a szavazatainkkal döntsük el, hogy egy 75 éves (testileg és mentálisan egészséges) férfi saját döntése alapján kiszállhasson-e az életből. Mindez nem von le a kezdeményezés értékéből és fontosságából. Tudjuk, hogy a halált és a haldoklást nálunk mekkora tabu övezi, kevés az ezzel kapcsolatos nyilvános vita, kevés a hospice ház, nem jut idő, pénz és energia arra, hogy az élet utolsó szakaszát könnyebbé és méltóbbá tegyük, a családok magukra maradnak ezekben az élethelyzetekben. Ha a színház ezen a módon tud terepet biztosítani az erről való gondolkodásnak, az is nagyon fontos. Biztosan lesz igény arra, hogy a közönség felé is kinyissák a beszélgetést, és a honlapon látszik, hogy ezt a színház már meg is tette.

Kárpáti Péter darabjában, amelyet maga állított színpadra, szintén a férfi veszti el a feleségét. Először csak elválnak, de ő hosszú évek múlva sem tudja lélekben elengedni. Aztán az asszony meghal egy balesetben, és a férfi egy hosszú autóúton a maga módján vesz búcsút tőle, hogy – immár más oldalán – tovább tudjon élni.

Az előadás realistának tűnő jelenettel indul, egy félmondatból azonban sejthetjük, hogy már itt sem a darab valóságában vagyunk. Aztán a linearitást megtörő álomjelenetekből, a karakterek és a színészek saját jelenlétének váltogatásából, a színház mint helyszín behozásából egy álom és valóság között lebegő, tudathasadásos, őrült buli kerekedik.  

Szaturnusz gyűrűje / Nagy Zsolt, Józsa Bettina, Láng Annamária és Novkov Máté

Veronika Keresztesová rozsdás (vagy annak tűnő) fémszerkezetei jól illenek ehhez a játékhoz, tükrözik az idő múlását, a pusztulás és a megmaradás kettősségét, tulajdonképpen egy lelki roncstelep térbeli kivetülései.

Hogy ez a kései gyászmunka a nézőnek is izgalmas tud lenni, abban oroszlánrésze van Nagy Zsoltnak. Igen sokféle arcát mutatja meg ennek a (szintén) Zsolt nevű ex zenész, a jelenben kamionos karakternek. Tud ijesztő lenni, mint aki (elég egy neki nem tetsző szó) bármikor robbanhat. Tud némán, a nézésével feszültséget teremteni. Tud nagyon idegesítő lenni (mint a szintén nagyon idegesítő tejfakasztó buli összes résztvevője, bár lehet, hogy ezt a férfi nézők másként élik meg). Néha elkeseredett és elveszett, a végére viszont megszületik a karakterben az önmagához visszatalálás nyugalma. Láng Annamária legfontosabb jelenete egy dal, amely közben mi, nézők a hátát látjuk, hiszen ez az a pillanat, amikor Annamari (mert persze a karaktert is így hívják) és Zsolt végre szembenéznek egymással. Egyszerre érezni azt, hogy ez az orpheuszi és eurüdikéi pillanat (a mítoszra a színlap is utal) nem tartozik ránk, és azt, hogy nagyon is ránk tartozik, ha volt ilyen pillanat az életünkben, azért, ha nem, azért mert elmulasztottuk.

Láng Annamária és Nagy Zsolt

A színészek (a főszereplőkön kívül Novkov Máté, Józsa Bettina, Polgár Csaba, Jéger Zsombor és Ficza István játszik még az előadásban) jól értik Kárpáti Péter színházát, érezhetően most is kerültek a szövegbe saját improvizációk, és a komolyabb regiszterek mellett jól ráéreznek a darab humorára is.

A 46 éves Zsolt a végén élni akar. A 75 éves Kertész Tibor az Istenben meghalni. Zsoltról nem szavazunk, de drukkolunk neki. Tibornak aznap este megszavaztuk a halált.

Ferdinand von Schirach: Isten

Fordította: Nagy Klaudia. Magyar színpadra alkalmazta: Varga Zsófia és Mácsai Pál. Dramaturg: Varga Zsófia. Súgó: Horváth Éva. Ügyelő: Sós Eszter. Asszisztens: Laky Diána. Rendező: Mácsai Pál.

Játsszák: Máthé Zsolt, Gálffi László, Bíró Kriszta, Hámori Gabriella, Vajda Milán, Kerekes Éva, Csákányi Eszter és Csuja Imre.

Örkény Színház, 2023. február 10.

Kárpáti Péter: Szaturnusz gyűrűje

Dramaturg: Varga Zsófia. Látvány: Veronika Keresztesová. Zene, sound design: Szabó Sipos Ágoston. Mozgás: Vadas Zsófia Tamara. Fény: Balogh Csaba Andor. Médiadesign: Herpai Máté. Hangeffektek: Baranyai Illés. Dramaturg-gyakornok: Olteán Márk. Asszisztens-ügyelő: Veres Emőke. Asszisztens-gyakornok: Tajti Boglárka Roberta. Súgó: Kovács Henrietta. Rendező: Kárpáti Péter.

Játsszák: Nagy Zsolt, Láng Annamária / Szandtner Anna, Novkov Máté, Polgár Csaba, Józsa Bettina, Ficza István és Jéger Zsombor.

Örkény Színház, Stúdió, 2023. február 11.