Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben / Örkény István Színház -

Egy író lemond a nyelvről? Vagy kísérletezik?

Bizonytalan, vagy egészen sziluettjeiket vesztett alakok: emberszerűek, bikaszerűek, csőrösek, tehát madárszerűek, szarvukat ég felé hegyezve ördögszerűek. Kékek, mert kék a golyóstoll a kézben, mely firkál, szemet, orrot, szájat, bánatos púpot rajzol. Kusza vonalak sűrűsödéseiből és ritkulásaiból születő valamik, vannak és nincsenek, létükbe és nem-létükbe egyformán belesülő történethordozók.

A Hat medúza egy tepsiben karakterét elővázoló plakát leírása szükségszerű – nekem. Ezzel a rögzített, változatlan látvánnyal/világgal kapcsolom magam össze akkor is – jelen van a játéktérben mint jelzőtábla vagy megállító-tábla –, mikor elmerülök a Fekete Ádám nevű szövegóceánban, melynek cseppjeit hiába is csepegtetem pipettával és rakom mikroszkóp alá, nem jutok közelebb a megértéshez, s kénytelen vagyok ideiglenesen megbékélni a váratlanul bekövetkezett rövidlátásommal. A távolba nézek inkább, s – persze csak képletesen – hol egy hajó, hol egy bálna (biztosan a Moby Dick) böhöm testének árnyalakja sejlik át a roppant víztömeg sűrű oszloprendjein. Egyébként nincs meg ebben a darabban a tengerélmény, maximum a ropogósra sült, tepsiformában nyújtózkodó medúza szó-képének tálalásában.

Nagy Zsolt, Csehi Rebeka és Borsi-Balogh Máté / Fotók: Horváth Judit

Rebeka. Az első medúza Csehi Rebeka. „Mákony / a Föld elsötétült írisze.” Az emberi lélek sötétségeit magába nyelte fekete lepelruhája, az ekképp átszűrt és megtisztított mosolyt szórja maga köré az előadás első pillanatától az utolsóig. Talán ő a még meg nem született, de már jelenlévő gyermek.

Máté. Második medúza Barsi-Balogh Máté. „Gerincferdült influenszer és héraklészimitátor (sic!).” Párnázott, gömbölyödő test-torony, aki ferdült gerincét mint kéken csillámló háti batyut hordozza. Többször is átöltözik az előadás alatt, de púpja marad, ahogy az alkoholista apukája is. Utóbbiról megtudjuk, hogy megpróbált eltávolodni az italtól, de nem tett jót neki. Máté bérlő egy apartmanban, szerelmes a barátja nőjébe, és úgy tűnik, hamarosan maga is apai örömök elé néz.

Zsolt. Nagy Zsolt. „Máté volt katonatársa / Kiadóvezér, Árnyék”. Oly módon van jelen a színpadon, mintha bármely pillanatban ki tudna lépni ebből az egyébként átszakíthatatlan álomszövettel körbeszőtt világból, és lehuppanhatna egy székre a nézőtéren.

Jéger Zsombor, Bajomi Nagy György és Nagy Zsolt

György. Bajomi Nagy György. „Fényes pap / Egy vándorló test.” Ő valójában orákulum, tar feje Napként világít. Ha egyszer is megjött volna Godot hozzánk, bizonyosan ilyen lenne, így jönne, életen és halálon túlról, pórázon vezetett kutyájával.

Zsombor. Jéger Zsombor, a kutya. „György ebe (Szív) / Üzér.” Éber, éles kutya-intelligenciát tükröző tekintete mindenre rezzen. Akár Mefisztó négylábú kísérője is lehetne.

Tünde. Kókai Tünde. „Apácakomika.” Ő a Nő, a Kedves, aki lenyűgöző kimonószerű mintás kabátjában és őszes parókájával hermeneutikailag végképp elbizonytalanít.

Bár néha összeállni látszik egy „történet” Fekete Ádám saját szövegéből, de a rendező fragmentumokkal dolgozik. A Hat medúza össze-sülését és összesülését megakadályozza a nyelvhez-tapadás, a szavak medúzakar-sokasága és gabalyodása, a gorgófő bénító ereje, mely olvasva – vagy a Taigetosz-show Ádámjának szájából hallva – meg-megadja magát értelmünknek, de a színpadon egy idő után álomszerűvé váló hangszövet lesz belőle, mely elvárja/feltételezi (vagy nem várja el és nem feltételezi?) a néző részéről az idomulást. Miután a dadaista szemüveggel kudarcot vallok, megpróbálkozom a puszta nézéssel, a testek színpadon elfoglalt helyzetének, egymáshoz való viszonyainak az értelmezésével, és eltekintek attól, hogy mit jelentenek a szavak. Hamarosan attól is, hogy egyáltalán tudok magyarul. Test mivoltukban át/felértékelődnek a színészek, képként válnak hangsúlyossá. Egy író lemond a nyelvről? Vagy kísérletezik?

Borsi-Balogh Máté és Kókai Tünde

A szatírpassiónak és gasztrohorrornak egyaránt aposztrofált előadás témája a kedvezőtlen testi adottságokkal való megbékélés lehetetlensége, illetve a lehetőség feltételeinek és nehézségeinek számbavétele. Nézőként nem tudtam nem Fekete Ádám egyes szám első személyű vallomásaként, dramatizált gondolatfolyamaként nézni a Hat medúza egy tepsiben-t, s ez a kibeszélő jelleg egyszerre vonz és taszít. Szemérmetlenül az arcunkba tolja az egyébként is láthatót, de indiszkrét önmagával szemben is. Fekete Ádám testi adottságai miatt olyankor is szerepben van, amikor nincs körülötte „helyzet”, mikor nem áll színpadon. A teste maga színpad. Ezt csak mellé gondolom, mert a rendező nem jelenik meg színészként, de ott van a Hat medúza álomszerű rétegeiben, szétfejthetetlenül összeöltve a jelentésüktől megfosztott, vagy jelentésükben módosított szavakból építkező szöveggel. Úgy gondolom, jó pár előadásra van még szükség, hogy a színészek hajlékony játékszerré tegyék ezt az egyeduralkodásra törekvő nyelvet.

Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben

Rendező: Fekete Ádám. Dramaturg, álmodótárs: Bódi Zsófia. Díszlet: Molnár Anna. Jelmez: Szabados Luca. Zenefelelős és ipari alpinista: Fekete Ádám. Asszisztens-ügyelő: Kovács Henrietta. Súgó: Kanizsay Zita. Világítás: Balogh Csaba Andor. Gyakornok: Molnár Dóra, Döbrente Zsófi.

Játssza:

Borsi-Balogh Mátl, Nagy Zsolt, Kókai Tünde, Bajomi Nagy György, Jéger Zsombor, Csehi Rebeka m.v.

Örkény István Színház, Stúdió, 2023. április 20.