Beszélgetés Grisnik Petrával és Inoka Péterrel

Henitől jött az ötlet, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Swappis Ruhaforgóval. Ez egy ruhacsereberélő vállalkozás, csodálatosan környezettudatosak, a ruha nem a szemétben végzi, hanem olyan ember polcán, aki éppen arra a darabra vágyott.

A Wándör Wumen és Szupermen a HöKöm Project és a Líra és Logika Kulturális Alapítvány legújabb bemutatója. A szöveget Kutszegi Csaba írta, a darabot Kovács Heni rendezte. A premier előtti napokban a szereplőkkel, Grisnik Petrával és Inoka Péterrel beszélgettünk. A díjnyertes darabot azóta a Füsziben – nagy sikerrel – bemutatták, a második előadásra még válthatók jegyek a Tixán, itt.

Szuperhősök vagytok. Szuperhősük vagytok?

Petra: Nálam ez naponta háromszázszor változik. Szoktam annak érezni magam, különösen olyankor, mikor visszatekintve magam is csodálkozom, hogy éltem túl minden különösebb megrázkódtatás nélkül ezt vagy azt a helyzetet. Ilyenkor mintha egy nem e világi erő éledne fel bennem, és nehezen fogadom el, hogy a siker az én érdemem. Azt hiszem, gyakorolnom kell, hogyan legyek büszke magamra.

Grisnik Petra és Inoka Péter / Fotó: Jókúti György

Péter: Én bizonyos helyzeteket másoktól egészen különböző módon oldok meg, ilyenkor érzem magam szupernek.

Petra: Például?

Péter: Az erkölcsi tartásom például példázatos! Végül is, igen… Inkább nem mondanék most több példát, de vannak pillanatok, amikor tényleg meglepődöm magamon, hogy micsoda Jedi lovag lakik bennem. Bár a Jedi lovag az nem szuperhős.

Petra: Ha Peti nem, akkor majd én mondok példát. Szerintem Petiben szuperhős-tulajdonság, hogy ha valaki segítséget kér tőle, akkor nem mérlegel, hanem azonnal jön. Pont, mint Batman: föllövöd a jelet, és biztos lehetsz benne, hogy pár pillanat múlva meg is érkezik.

Péter: Zavarban vagyok…

Petra: Pedig így van.

Hogy történt a kiválasztás?

Péter: Mi alapvetően kiválasztottak vagyunk…

Petra: A HöKöm köre eléggé kicsi, én ráadásul körön kívülinek számítok, de dolgoztunk már együtt ebben az összetételben a MásSzínházban, sőt, előtte a Belvárosi Színházban is egy Orlai-produkcióban. Kiszaglott, hogy mi jól működünk együtt. Kutszegi Csaba darabja kétszereplős, egy nő és egy férfi kell bele. A kezdeti stádiumban több lehetőség fölmerült, kipróbálódott és tárgyalódott, de amikor a felolvasó-színházi esten együtt ültünk és játszottunk, egyértelművé vált, hogy miénk a szerep. Heninek borzasztón jó szeme van ilyen dolgokra (is), meglátja, hogy milyen két ember között a kémia. Mi szeretünk együtt lenni, jó hatással vagyunk egymásra, nincs egymás előtt megfelelési kényszerünk meg szeméremérzetünk, ezért teljesen ön-azonosak tudunk lenni. Egy olyan előadásban, ahol végig csak két embert nézel másfél órán keresztül, ez nagyon fontos.

Grisnik Petra és Inoka Péter / Fotó: Jókúti György

Péter: Ezen eddig nem gondolkodtam! Előtted tényleg nincsen szégyenérzetem. Mindenki más előtt lenne.

Van kedvenc részetek a darabban?

Péter: Főleg az autós jelenetek, azokat nagyon szerettük.

Petra: Van négy, autóban játszódó jelenet. Ezek baromi jól vannak megírva, másrészt ezek azok, melyekben színészileg maximálisan kiélhetjük magunkat.

Péter: Illetve számomra most a történetet körülölelő keretjelenetek váltak kiemelkedővé, meghatározóvá, mivel lehetővé teszik, hogy kicsit többet megtudjunk a visszatérő szereplők élethelyzetéről.

Petra: Ezen kívül mindkettőnknek van olyan jelenete, ahol csak az egyikünk beszél – monológot mond –, de közben a másik ember is jelen van. Én nagyon szeretem, amikor színészileg olyan helyzetbe vagyok hozva, hogy nincs más dolgom, mint hogy figyeljem a másik embert: reagáljak rá, gyönyörködjem benne, elborzadjak tőle. Ezt nagyon élvezem. Szeretem Petit nézni abban a jelenetben és a saját monológomat is szeretem, mert olyan élethelyzetben lévő karaktert játszom, amilyen helyzetben én sosem voltam, amit sosem tapasztaltam meg, de minden nap látom, mindig ott van körülöttem, és a húsomba vág. Az a fajta karakter, akit kikerülsz a villamoson, meg átléped az aluljáróban, mert taszít, vagy félsz tőle, vagy egyszerűen csak nem akarod, hogy bármi közöd legyen hozzá. Hirtelen, mikor ilyen figurát kell játszani, a vele való azonosulás megkönnyíti, hogy az életben is másképp tekints ezekre az emberekre.

Van olyan jelenet, melyet kifejezetten nehéznek, megoldhatatlannak éltek meg?

Petra: Nem igazán, mert Csaba rugalmas volt abban, hogy a szöveget a szánkra igazítsuk, vagy a történetfűzést a saját ötleteinkkel befolyásoljuk. Másrészt az általunk játszott alakok nagyon különfélék és nagyon másféle világokat idéznek meg, de minél távolabb állnak tőlünk, annál érdekesebb őket életre kelteni. Egyes jelenetek a próbafolyamat során organikusan kihullottak. Elbúcsúztunk tőlük. Működött egyfajta természetes evolúció.

Péter: Arra figyeltünk, hogy amit játszunk, a sajátunkká formálódjon.

Petra: Mind a ketten 10-10, különböző társadalmi szinten illetve szociális helyzetben lévő karaktert formálunk meg, mindegyiknek megvan a saját beszédmódja, stílusa. Szórakoztató és humoros, ha ezek a karakterek ugyanazt a szöveget mondják, csak éppen más jelentéssel felruházva. Csaba szereti az ismétlésben rejlő nyelvi játékot, de az ismétlést pokolian nehéz színészileg megoldani. Ahhoz, hogy üssön a komikuma, jó ritmusérzék és pontosság kell, de közben lerágod az agyadat, hogy ez most hányadik „miért nem mentél le”, „miért nem mentél föl”, „honnan tudod”… – és társai. Ez is egy olyan kihívás, amit ha megoldasz, szuperhérónak érzed magad.

Grisnik Petra és Inoka Péter / Fotó: Jókúti György

Péter: Egyébként egészen hétköznapi mondatokat mondunk, de a hétköznapi szövegek megírása a legnehezebb, mert könnyen kilóg a lóláb, és az egész átmegy szlengbe.

A felolvasó-színházi előadásról azt a képet őrzöm rólatok, ahogy ültök egymás mellett, pörögnek a dialógusok, és kavarog előre egy különös, sokszereplős történet…

Petra: A Wándör Wumen és Szupermen műfaji sajátossága, hogy sketch-darab. Kicsi, zárt jelenetekből építkezik, látszólag egyiknek semmi köze a másikhoz. Arra törekedtünk, hogy a jelenetek, melyeket Csaba kitalált, maradjanak önállóak, de azért a vékony, közös vezérszálat föl tudd fedezni, hogy fölvillanjon a jelentéslámpa, az üzenet: azoknak az embereknek, akik egy városban élnek, közük van egymáshoz. És azoknak, akik ugyanabban az időpillanatban élnek öt különböző bolygón, azoknak is így vagy úgy, de közük lesz egymáshoz. Ezt a vékony szálat megpróbáltuk fölerősíteni, de úgy, hogy közben szabad maradjon az egész sztori, s mikor jön egy váratlan, abszurd fordulat, az megtekerje az ember fejét, hogy most akkor voltaképpen ki kicsoda és mit csinál itt?!

Péter: Szerettük volna azt az érzést kelteni, mintha egy drónnal mennénk Budapest fölött, és bekukucskálunk mások életébe.

Szerintetek melyik korosztály fogja leginkább érteni/élvezni az előadást?

Péter: A négyévestől a tizenkettőig mindenki…

Petra: Dehogy! Az biztos, hogy kell legyen egyfajta nyitottság az emberben befogadni egy olyan történetet, amely nem a megszokott lineáris mederben halad előre, hanem azt várja, hogy a néző dobja el az agyát velünk együtt. Ez nem korosztályfüggő. Vannak benne olyan témák, olyan nyelvi fordulatok, melyek miatt 14 pluszosnak mondanám, de egyébiránt bárki tud ehhez kapcsolódni.

Szeretnék elmondani két fontos dolgot. Nekem lélekemelő volt, ahogy ez az előadás nagy-nagy akarásból és szeretetből és nagyon kevés pénzből létrejött. Ez utóbbi – a pénzhiány – egészen hétköznapi dolog a független színházi világban, nem szalad föl tőle a szemöldökünk. És akkor mi van? Majd megoldjuk… De az, hogy Kovács Dorka megfeszített munkával remek videókat készített, az szerintem szenzáció. A másik, hogy a 12 jelenetben fejenként 10 különböző embert játszunk el. Ez olyan jelmezmennyiség, amit megvásárolni pokol. Nem tudtuk, hogy fogjuk megoldani, mígnem Henitől jött az ötlet, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Swappis Ruhaforgóval. Ez egy ruhacsereberélő vállalkozás, csodálatosan környezettudatosak, a ruha nem a szemétben végzi, hanem olyan ember polcán, aki éppen arra a darabra vágyott. Nagyon jó érzés volt az ő lelkesedésük, azt mondták, gyertek, vigyétek, használjátok! Elképesztő! Meg tudtuk oldani úgy, hogy nyugodt lehet a zöldséges lelkiismeretünk: nem termeltünk több szemetet.

Egyszóval, fontosnak tartottam, hogy ez elhangozzék, mert ebben az egész reménytelenkedésben, amit mi, függetlenek művelünk, nagyon fontos jelzés, hogy lehet emberekhez fordulni, akik a saját erőforrásaikból adnak, és az ő közreműködésükkel lehetővé válik az alkotás. Ez lehet a jövője a független szcénának.

Péter: És említsük meg Kékszakállt is! (Pál János Endre festőművész, aki a mozgatható díszletelemeket megfestette – a szerk. megj.) Mikor felmerült, hogy szükségünk lenne valamilyen díszletre – noha ezt az előadást valószínűleg le tudnánk mi ketten játszani két darab széken is –, ő festett nekünk egy 2 méterszer 4,5 méteres gellérthegyi Budapest-látképet…

Petra: Kézzel!

Péter: Igen, kézzel. És még azt szeretném elmondani – mert a beszélgetés elején zavarban voltam –, hogy Grisnik Petra csodálatos ember…

2023. november 9.

Az interjút Szoboszlai Annamária készítette.