…az alapötlet világos: huszonéves fiatalok keresik a helyüket ebben a városban, akik ráadásul színházcsinálók (színészek, rendezők, dramaturgok).
…indokolatlanul és logikátlanul túlírt szöveg, amelynek tekintélyes részét – legalábbis úgy látszik – még csak meg sem kísérelték színpadi helyzetbe illesztve dramatizálni.
Az előadás ötvözi a monodrámát a többszereplős színművel: rövid jeleneteket látunk a két múltbeli idősíkból, Eszter gyermek- és felnőttkorából.
…az egymásba áttűnő, együttesükben egységes tömböt alkotó nőalakok kavargó sokszínűsége…
Lám, nehéz olyan előadásról kritikát írni, amelyen a bíráló szándék nemigen találhat fogást – viszont sokkal jobb nézni!
A gondolatisága elképeszt és megrémít, a benne látható emberi helytállás büszkeséggel tölt el, és lelkesít.
Ezek az alkalmak igen jók arra, hogy tájékozódjunk a részt vevő színházak friss előadásairól és jelenlegi helyzetéről, hiszen általában nem is csak egy, hanem két-három előadással vannak jelen…
Mivel a 26 előadásból a Szatmárban töltött 4 nap alatt mindössze 8-at láttam, átfogó elemzés helyett csak töredékes tapasztalataimat oszthatom meg az olvasókkal.
A szakmai zsűri nem a legjobb előadás, hanem a legjobb digitális adaptáció díját adja ki a színészi díjak és a látványtervező díja mellett.
Az is kiderül az előadáson, hogy a Z generáció hangja, stílusa akkor is alkalmas hiteles színjátszásra, ha előzetesen műgonddal megírják a nem-autobiográfikus színdarabot.