Kutszegi Csaba: Felháborít, ha nem vesznek észre
Forte Társulat: Sápadt emberek és történetek / Szkéné Színház /
Az ugyanis egy (nem is könnyű) filozófiai kérdés, hogy észre vehető-e a létezésem. És ha amúgy igen, akkor végül is miért nem?
Az ugyanis egy (nem is könnyű) filozófiai kérdés, hogy észre vehető-e a létezésem. És ha amúgy igen, akkor végül is miért nem?
…a kórus egyben hű képe a szatmári társulat egységének és erejének is, amelyben az egyes generációk kiegyensúlyozottan vannak jelen.
Előfordult, hogy 5-10 perccel hosszabbra nyúlt az előadás, mert a nézők annyira nevettek, hogy várnunk kellett, amíg abbahagyják, különben elszalasztották volna a következő 2-3 poént.
Akad igencsak konkrét aktualizálás is az előadáson, például egyszer a „hogy utazott?” kérdésre elcsattan a „gondolom, nem gyalog” válasz.
…nemcsak, hogy bírják hanggal és tánccal, de ehhez olyan színészi teljesítményeket párosítanak, amilyeneket musicalszínpadokon nem gyakran láthatunk.
A magyar színpadi szövegekre és/vagy magyar változatokra általában is jellemző a törekvés, hogy tragédia közben is rendszeresen jöjjön rá a nézőre nevethetnék, illetve nevetés közben meghatódjon, esetleg kicsit sírjon is.
A zene és a humor minden bizonnyal segíti a befogadást. Ez a megközelítés működni látszott azon a vasárnap délutánon is, amikor zömében középiskolásokkal együtt néztem az előadást.
„Megnyugodnunk azonban sohasem szabad, hol Piroska van, ott farkas is akad” – hangzik el az előadás végén.
…ahogy egy ponton végignéztem a társaimon, azt éreztem, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket, és mennyire szeretek velük dolgozni.
…az alapötlet világos: huszonéves fiatalok keresik a helyüket ebben a városban, akik ráadásul színházcsinálók (színészek, rendezők, dramaturgok).