A zene és a humor minden bizonnyal segíti a befogadást. Ez a megközelítés működni látszott azon a vasárnap délutánon is, amikor zömében középiskolásokkal együtt néztem az előadást.
„Megnyugodnunk azonban sohasem szabad, hol Piroska van, ott farkas is akad” – hangzik el az előadás végén.
…ahogy egy ponton végignéztem a társaimon, azt éreztem, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket, és mennyire szeretek velük dolgozni.
…az alapötlet világos: huszonéves fiatalok keresik a helyüket ebben a városban, akik ráadásul színházcsinálók (színészek, rendezők, dramaturgok).
…indokolatlanul és logikátlanul túlírt szöveg, amelynek tekintélyes részét – legalábbis úgy látszik – még csak meg sem kísérelték színpadi helyzetbe illesztve dramatizálni.
…a motyogás, a szétszórtság, a rosszul fogalmazás, az elkezdett, de be nem fejezett félszavak és félmondatok, az indulattal közölt, érthetetlen utasítások immár korunk nyelvi kultúrájának (vagy inkább: kulturálatlanságának) természetes attribútumai.
Máté Gábor rendezése filmes érzetű melodrámát hántol ki Rand regényéből.
…a jelenünkben még nehezebb elhinni, hogy az a létező legjobb világ, amelyikben éppen élünk (pedig az, mert másmilyen nem létezik).
Udvaros Dorottya egyenesen sziporkázik. Hosszú sörényes, rendkívül energikus karaktere gőzhengerként tör előre, és játékának köszönhetően majdnem el is hisszük, hogy léteznek csodák…
A játékukon keresztül válik megérthetővé és átérezhetővé, hogy mekkora rombolást visz végig az ember életében a hétköznapi hadviselés, az intézményesülni képes iskolai, munkahelyi elnyomórendszer, a verbális és testi erőszak.