…végig nem tudtam eldönteni, hogy a cselekmény sok fordulatával, a rám zúdított szörnyűségek tömegével tulajdonképpen mit akar elérni, mondani, üzenni nekem a rendezés.
A transzgenerációs traumák és a múltbéli választások, „bűnök” olyan súllyal nehezednek a női karakterekre, mint az ókori drámákban a jósda „kinyilatkoztatásai” vagy az utódokra is érvényes családi átkok.
…tulajdonképpen Csehov szelleme kísért a színpadon, kallódó, boldogságot kereső, egymás mellett élő, kapcsolódni mégsem tudó emberekkel.
…mivel sem a tizenéveseket, sem a halált nem értjük, egyet fizetve akár kettőt is kaphatunk/kaphatnánk a produkciótól.
…mindegy, milyen szerepet kapunk, a győzelemért, a hatalomért folytatott ádáz harcban bármilyet motiváltan, meggyőződéssel, belülről fakadón, magunkévá tett, felturbózott gyűlölettel, hitelesen el tudunk játszani.
Itt az ember, akit nem a próféciák határoznak meg, aki nem enged utat a félelemnek, hanem – szemben a görög világrenddel – maga dönt. […] Angelica „párosodni kész” nőstény, de Cléante sem a „hősszerelmes” arcát mutatja felénk.
A trió szimbolizálhatná az autokrata vezetői kört, melyben a hatalom tulajdonosának segítői egyben a kihívó felek is.
…itt mindent hófehérre festettek, mintha gazdáikkal együtt a tárgyak is megőszültek volna.
Jó dolog, és a MITEM-nek köszönhető, hogy mindezért nem kellett repülőjegyet vennünk, és részemről nem bánom, ha az államkasszát megjárt (adó)forintjaimat végül ilyesmire költik.
Mert a Teremtmény nem kérte, hogy keltsék életre, csakis Frankenstein becsvágya és megszállottsága miatt jöhetett világra.