Arthur Schnitzler: Ismeretlen táj; Alan Ayckbourn: Igazából komédia / Vígszínház /

A magyar színpadi szövegekre és/vagy magyar változatokra általában is jellemző a törekvés, hogy tragédia közben is rendszeresen jöjjön rá a nézőre nevethetnék, illetve nevetés közben meghatódjon, esetleg kicsit sírjon is.

Mikulás hétvégéjén a Vígszínház két premierrel is megajándékozta a közönségét. Arthur Schnitzler 1911-ben készült tragikomédiáját (Das weite Land) Ismeretlen táj címmel mutatták be a Vígben, Alan Ayckbourn Igazából komédia című (eredetileg: Comic Potential) robotikáját pedig a Pesti Színházban tűzték műsorra. A két előadásról csak a közeli bemutatójuk miatt írok egy cikkben, mivel egyéb közük nincs egymáshoz. Ha a 2 in 1 megoldás mellett hasonlósági alapon kellene döntenem, az Ismeretlen táj mellé ezt tenném: Az ember, aki elvesztette az időt; az Igazából komédia mellé pedig @LL3t4rgIA #éretlen komédia című éretlen komédiát.

Ismeretlen táj / Kovács Patrícia és Wunderlich József / Fotó: Mészáros Csaba

Az ember, aki elvesztette az időt története „messze északon, egy távoli, világtól elzárt helyen” játszódik, jellemzője, hogy sok benne „az ellentmondás, a váratlan csavar, a félbehagyott történetszál és az elfelejtett karakter”. Az Ismeretlen táj cselekménye „hegyek között, egy eldugott alpesi szállodában” bonyolódik, ahol „bár mindenki pihenni jött, de senki nem talál nyugalmat”. Továbbá: mindkét helyen relatíve igen hideg van, és „szerelem, harag, féltékenység, bűntudat, árulás és hűtlenség keveredik” – hogy ez utóbbi idézet melyik darab ajánlójában szerepel, azt feladnám találós kérdésként, és értékes ajándékokat sorsolnék ki azok között, akik – puskázás nélkül – helyesen megfejtik. De maradjunk a frissebb élménynél, Arthur Schnitzler darabjánál, a másik, norvég illetőségű író, bizonyos Jonas Petter Aronsen kilétét úgyis vastag, fekete hófelhő takarja, bár nem kutattam utána, de jelenleg is számomra biztosnak csak az tetszik, hogy Kovács Krisztina és Róbert Júlia dramaturgok kitűnő írói munkát végeztek.

Ismeretlen táj / Fotó: Mészáros Csaba 

Márpedig a bonyolult, szövevényes és fordulatos cselekményű, összetett karaktereket szerepeltető színdarabok esetében kardinális kérdés, hogy mennyire jól vannak megírva, avagy… Az Ismeretlen táj előadásán egészen kb. a második felvonás közepéig a színészek príma játéka és a szépséges, izgalmas, színes, sőt, színe-játszó látványvilág mellett kifejezetten élveztem a Lőrinczy Attila fordítása alapján, Kovács Krisztina dramaturg és Valló Péter rendező által készített vígszínházi szövegváltozatot (is), amelyben ott csillogott-villogott Schnitzler bravúros írni-tudása, különleges színműírói érzéke, tehetsége, amit – hasonló módon – a Körtánc Kornis Mihály-átiratából már korábban (a Vígszínházban is) megtapasztalhattunk. Az előadáson aztán, kb. másfél felvonás után minden megváltozik. A második felvonásban a tragikomédiából a komédia eltűnik, ahogy a színpadi szövegből is a lendület, a változatosság, a dialógusok elegáns egymásra épülése, illeszkedésük. A cselekmény egy szálra, a tragikus végű párbaj felé fókuszálódik, az előadás innen sokat veszít az erejéből, nem jut el tanulságos, felemelő, katartikus végig, sőt: kurtán-furcsán befejeződik.

Hiányérzet nyilván azért is alakult ki bennem, mert előzőleg el voltam kényeztetve bonyolult karakterekkel, talányos fordulatokkal, termékeny kétértelműséggel, és talán, ami esetünkben a legfontosabb: nevetésre ingerlő humorral is. A magyar színpadi szövegekre és/vagy magyar változatokra általában is jellemző a törekvés, hogy tragédia közben is rendszeresen jöjjön rá a nézőre nevethetnék, illetve nevetés közben meghatódjon, esetleg kicsit sírjon is. De ha ez hideg-meleg, édes-keserű állapot egyszer megszületik egy előadáson, onnan már nincs visszaút: az olcsó poénok többé már nem fognak ülni, az egyszerűen tragikus tragédia unalmas lesz. Ilyenkor szoktak (főleg a már jogdíjmentes klasszikusok esetében) a darabhoz hozzáírni, rátenni néhány újabb fordulatot, nézőpontot, értelmezést. Az Ismeretlen tájban ezúttal ez elmarad.

 Ismeretlen táj / Szász Júlia és Ötvös András / Fotó: Mészáros Csaba

Ezzel szemben az Igazából komédia cselekményében az utolsó pillanatokig burjánzanak a fordulatok, közben mindig van min röhögni, és újabb és újabb továbbgondolási irányok, lehetőségek birizgálják a néző folyamatos éberségre felrázott intellektusát. Az igen termékeny Sir Alan Ayckbourn 1998-ban írta a Comic Potential című romantikus sci-fi komédiáját, a dátum nekünk most leginkább azért fontos, mert akkortájt még nem volt AI, legalábbis nem tudtunk róla, sőt: a robotika tudománya a maihoz képest szinte gyerekcipőben járt. Igen, a @LL3t4rgIA #éretlen komédia című éretlen komédia (egyszerűbben: a Letargia) egyebek mellett azért is társítható evidensen az Igazából komédiához, mert mindkét előadáson főszereplő az AI, továbbá kütyük irányítják, határozzák meg a szereplők egy részének életét. (Mennyivel egyszerűbb, szimpatikusabb volt az ókori görögöknél a jó öreg Sors.)

A két előadás közti másik lényeges kapcsolódást úgy tudnám megfogalmazni, hogy a Letargiában Márkus Luca (Léna) és Medveczky Balázs (Leonce) keze közül elgurult, az ország irányításának birtoklását jelképező labdát az Igazából komédiában Varga-Járó Sára (Jacie Triplethree) kapja fel. Utóbbi, a szappanoperák szerepeinek eljátszására gyártott életszerű humanoid robot (a darabban: aktoid) ugyanis az előadás végén elfogadja a tulajdonos felkérését, és átveszi a kereskedelmitévé-stúdió irányítását, ami akkor és ott egy országlással felérő nagy tett.

Igazából komédia / Fotó: Gordon Eszter

A Comic Potential eredetileg egy habkönnyű komédia, ám a Pesti színházi változatában én több, magasztos és mögöttes gondolatot sejtek benne (amit egyébként a magyarosított komédiáktól el is várok, másért miért is lenne érdemes előkapni az alapanyagot). Jókat lehet nevetni a történet számos jelenetén, amelyekben végtelen variációi tűnnek fel annak, hogyan viselkedhet egy emberi érzésekkel bíró, ugyanakkor végtelen memóriával, tudással és még noch dazu rendkívül gyors tanulási készséggel megáldott aktoid, aki-ami nem mellesleg egy igen csinos, érzékeny, szerethető ifjú hölgy. Bele is szeret Adam Trainsmith, a tehetséges fiatal író (Kovács Tamás adja humorral, szimpatikus hitelességgel), meg is szökteti, menekülés közben hihetetlen kalandokat élnek át, miközben Jacie egyre inkább kezd emberré vagy emberivé válni, annak minden örömével és nyűgével-nyilaival.

Az aktoid hölgy például eredetileg nem tudott olvasni, de Adam a szállodai Bibliából betűnként összeolvassa neki Mózes I. könyve 1. fejezetének legelső szavát: K-e-z-d-e-t-b-e-n… És mire a betűk jelentését megmagyarázza, Jacie már folyékonyan tud olvasni, aztán nagyon rövid idő alatt végez is az egész Bibliával. Ennél a résznél azonban rettenetesen kiakad, félni, szorongani kezd: „…igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat, és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.” Ha belegondolunk, ilyen paraméterekkel miért is a legnagyobb cél embernek lenni minden körülményben?

Igazából komédia / Kovács Tamás és Varga-Járó Sára / Fotó: Dömölky Dániel

Varga-Járó Sára általában is csak egy kicsit viselkedik robotszerűen, mindig éppen annyira, amennyire akkor és ott kell, a fenti résznél inkább egy beparázott mai tini lány, aki a felnőtté válás küszöbén (jogosan) elborzad a jövőjén. Varga-Járó játékából értettem meg, hogy (legalábbis Szabó Máté rendezésében) Jacie Triplethree nem csupán egy jópofa robotlány, hanem a sokat kritizált Z generáció jelképe. Végig teljesen olyan, mint a mai, igenis jóra való, értékes Zoomerek többsége, vagy: elsősorban külsőségeiben olyan, mint amilyennek mi, Boomerek gondoljuk őket. Jacie is eleinte gépiesen hozza a szerepet, amelyet elvárnak tőle, illeszkedik a neki jutott, szappanopera-színtű életéhez, rendszeresen téveszt ugyan, még az is lehet, hogy született gyári hibás, ám olyankor érthetetlen, és egyeseket felháborító módon nagyokat röhög. Varga-Járó Sára számára hatalmas lehetőség ez a szerep, amellyel imponáló magabiztossággal, lenyűgöző tehetséggel él is. Énekel, a karakterében maradva sokszínűen játszik, különböző technikás stílusokban bravúrosan táncol – ez utóbbiban nyilván jelentős szerepet játszik, hogy a produkcióban a kitűnő balettművész és Show Tánc Világbajnok, Kováts Gergely Csanád volt a koreográfusa.

Mindkét darabban rengeteg a nagyszerű alakítás, az Ismeretlen tájban a hosszas felsorolás helyett ezúttal néhány nem abszolút főszereplőt említek meg: nekem nagyon bejött Balázsovits Edit (Frau von Wahl) és Szász Júlia (Erna, a lánya), valamint Albertus Rhon író szerepében Gyöngyösi Zoltán. Az Igazából komédiában is e téren folyamatosan a bőség zavarával kell küzdeni, de a két fő főszereplő mellett feltétlenül említést érdemel a mindig különleges Petrik Andrea (Carla Pepperbloom), az ezúttal tőle szokatlan karaktert hozó nagyszerű Waskovics Andrea (Prim Spring) és a fejenként három, illetve négy pompás szerepben is lubickoló Radnay Csilla és Telekes Péter.

Soha szegényebb Mikulást!

Arthur Schnitzler: Ismeretlen táj

Lőrinczy Attila fordítása alapján a vígszínházi változatot készítette: Kovács Krisztina és Valló Péter. Díszlettervező: Valló Péter, Garai Gréta. Jelmeztervező: Kálmán Eszter. Dramaturg: Kovács Krisztina. Világítástervező: Csontos Balázs. Zenei szerkesztő: Hajdu Gábor. Dramaturg-gyakornok: Orosz-Bogdán Noémi. Ügyelő: Terjék Attila, Varga Miklós. Súgó: Gál Tünde. Rendezőasszisztens: Efstratiadu Zoé. Rendező: Valló Péter.

Játsszák: Ötvös András, Kovács Patrícia, Wunderlich József, Sághy Tamás, Hegyi Barbara, Steenhuis Raul e.h., Orosz Ákos, Virágh Panna m.v., Balázsovits Edit, Szász Júlia, Ertl Zsombor, Bölkény Balázs, Gyöngyösi Zoltán, László Rebeka e.h., Laczkó Bálint e.h., Rigó Mária e.h. további Pap Jeromos, Magyar Lili Anna, Tóth Klaudia.

Vígszínház, 2025. december 5.

 

Alan Ayckbourn: Igazából komédia

Zöldi Gergely fordítása alapján a pesti színházi változatot készítette: Hársing Hilda, Szabó Máté. Díszlettervező: Pater Sparrow. Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Dramaturg: Hársing Hilda. Zeneszerző: Cser Ádám. Mozgás: Kováts Gergely Csanád. Világítástervező: Ágoston András. Díszlettervező-asszisztens: Huszár Musu. Jelmeztervező-asszisztens: Darvay Botond. Animációtervező: Czeglédi Zsombor, Tóth Norbert. Ügyelő: Báhner Péter. Súgó: Vajdai Veronika. Rendezőasszisztens: Szládek Kata. Rendező: Szabó Máté.

Játsszák: Varga-Járó Sára, Kovács Tamás, Méhes László, Petrik Andrea, Lukács Sándor, Waskovics Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde, Szántó Balázs, továbbá Guido Di Vona, Mezei Ábel.

Vígszínház, Pesti Színház, 2025. december 6.