A dokumentumválogatás bőséges és sokszínű. Színészek, rendezők, írók visszaemlékezései, önéletrajzi írásai, a velük készült interjúk mellett újságcikkek, kritikák, ügynöki jelentések, hivatalos- és magánlevelek, ítéletek, műsorrendek, plakátok, előadásfotók sorjáznak 450 oldalon.
…döbbenten megfogalmazom magamban: ezek itt nem politikával foglalkoznak (még implicite, áttételesen sem), hanem művészettel.
…impozáns luxuskocsi csodás karosszériával, amelynek motorjába nem kerül porszem.
Ketten együtt egy érme két oldalát egyszerre mutatják: az ereje teljében lévő nőt, aki a gyerekeiért a hegyeket is elmozgatná és az anyává válás lehetőségéről lassan lemondani kényszerülőt.
…sem a főszereplőt, és ami az igazi probléma, minket sem érint meg a történetek sora.
A müncheni Oktoberfest helyett egy budapesti karaoke-partin vagyunk.
Érthetetlen, hogy ha a lány végül mégis megtette, miért nem lépett már ki korábban az életből.
…a legjobb tényleg sz@rni az egészre, és mindennap beb@szni, mint az atom. Mi a f@sznak kell a színház is? – hogy egy kicsit felvegyem az előadás karaktereinek stílusát.
Morális tartás, felelősségérzet, vagy ezek hiánya, hibák, bűnök és megbocsátás vagy éppen a megbocsátás lehetetlensége állnak a történet
középpontjában.
A szülők leghőbb vágya, hogy egy megvilágított vitrinben mutogassák a csemetéjüket, folyton kudarcot vall, mert Alíz – mindenki bánatára – életjeleket mutat és kikandikál a skatulyából.