…mindezek a meg nem értett, meg nem értő, kívülről nézve valahol mégiscsak szerethető figurák – mi vagyunk. Más kérdés, hogy jobb lenne, ha nem mi volnánk.
A kiugró egyéni teljesítmények mellett a társulati összjáték teszi emlékezetessé az előadást.
…mindannyian, ha pl. egy fordulat lehetővé teszi, bármilyen szerepbe beleállunk, és hamar azonosulunk is vele, legyen az rendszerkedvelt politikai haszonélvező vagy kívülálló kritikus.
Abban a képben a tragikum abszurd módon ráépül a humor maradványára.
… a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon.
Hazugság, álszentség, elfojtott indulatok, eltitkolt vágyak dolgoznak az elegáns, jómódú európai felszín alatt.
Igaz is, miért ne lehetne hinni benne és forrón szeretni azt az istent is, akit mi teremtettünk magunknak?
Villámlik, mennydörög, zongorát kapnak szét és szerelnek össze, a szereplők más és más alakban térnek vissza, létrán és kosárpalánkon lógnak, tombolnak, vér folyik és labdák szállnak. Az Örkény társulata pedig remekel.
Egy tipikus mai, partidrogos éjszakán a nyomorult, kéjenc Ottó (nem mellesleg Gertrudis öccse) ősi magyar szürke marha fejét magára öltve, a szent korona árnyékában teszi magáévá a sunyin bedrogozott, öntudatlan Melindát, a nagyúr hitvesét.
…nem szimplán arra kell ma rádöbbenjünk, hogy a politikusok hülyének néz(het)ik az embert, hanem hogy a rendezők is.