…mindeközben lezajlott egy országos rendszerváltó választás, és a darab alól (ennek örülnünk kell!) kiszaladt a történelem.
Érthetetlen, hogy ha a lány végül mégis megtette, miért nem lépett már ki korábban az életből.
A fesztivál második felében a társművészetek is helyet kaptak, de előbb vissza még a színházhoz!
…a legjobb tényleg sz@rni az egészre, és mindennap beb@szni, mint az atom. Mi a f@sznak kell a színház is? – hogy egy kicsit felvegyem az előadás karaktereinek stílusát.
Morális tartás, felelősségérzet, vagy ezek hiánya, hibák, bűnök és megbocsátás vagy éppen a megbocsátás lehetetlensége állnak a történet
középpontjában.
…olyan előadó-alkotókat láttam-hallottam, akik minden idegszálukkal, figyelmükkel, teljes tehetségükkel kitartóan csakis a művészi anyag megmunkálására fókuszáltak. Kb. a koncert első harmadában hasított belém a felfedezés: itt nincs semmi más, csak zene.
Ha oknyomozó újságíró volnék, azt kérdezném meg Nagy Ervin államtitkártól és illetékes helyettesétől, Popa Gergelytől, hogy ők vajon miért támogatták (intézték el) Leblanc Gergely bizottsági kinevezését.
A szülők leghőbb vágya, hogy egy megvilágított vitrinben mutogassák a csemetéjüket, folyton kudarcot vall, mert Alíz – mindenki bánatára – életjeleket mutat és kikandikál a skatulyából.
Az előadás fiataljai újra meg újra belefutnak az állásinterjúkat és rapid randikat idéző feladatba: pár (jelen esetben két) percben beszélni önmagukról.
A ZA-KO az eltelt évek alatt megteremtette a maga törzsközönségét.
Nagy Péter István kétrészes rendezése egy monumentális és paradox szakrális állítás: égi küldöttek márpedig vannak, még ha senki nem is küldi őket.
Húsz éve várja a zalaegerszegieket és az ide látogatókat a belvárosi Kvártélyház udvarán kialakított szabadtéri színpad. A jubileumi évad előadásait ajánljuk.
…két előadást választottam, amelyekhez annak idején, a célkorosztályhoz tartozva biztosan tudtam volna kapcsolódni, mert engem foglalkoztató kérdéseket vetettek fel.
…végig nem tudtam eldönteni, hogy a cselekmény sok fordulatával, a rám zúdított szörnyűségek tömegével tulajdonképpen mit akar elérni, mondani, üzenni nekem a rendezés.
A transzgenerációs traumák és a múltbéli választások, „bűnök” olyan súllyal nehezednek a női karakterekre, mint az ókori drámákban a jósda „kinyilatkoztatásai” vagy az utódokra is érvényes családi átkok.
…tulajdonképpen Csehov szelleme kísért a színpadon, kallódó, boldogságot kereső, egymás mellett élő, kapcsolódni mégsem tudó emberekkel.
…mivel sem a tizenéveseket, sem a halált nem értjük, egyet fizetve akár kettőt is kaphatunk/kaphatnánk a produkciótól.
…mindegy, milyen szerepet kapunk, a győzelemért, a hatalomért folytatott ádáz harcban bármilyet motiváltan, meggyőződéssel, belülről fakadón, magunkévá tett, felturbózott gyűlölettel, hitelesen el tudunk játszani.
Itt az ember, akit nem a próféciák határoznak meg, aki nem enged utat a félelemnek, hanem – szemben a görög világrenddel – maga dönt. […] Angelica „párosodni kész” nőstény, de Cléante sem a „hősszerelmes” arcát mutatja felénk.