VII. Fux Feszt, Nagyvárad /

„Megnyugodnunk azonban sohasem szabad, hol Piroska van, ott farkas is akad” – hangzik el az előadás végén.

Hetedszerre rendezte meg a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata a Fux Pál képzőművészről, díszlet- és bábtervezőről elnevezett Fux Fesztet, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját. A kétévente megtartott, egyhetes fesztivál átfogó képet ad az erdélyi bábszínjátszás helyzetéről, persze csak annak, aki végig tudja nézni a programot. Ezúttal két napot tudtam ott tölteni, így csak az általam látott négy előadásról számolhatok be, azonban így is jó volt újra megtapasztalni, hogy a bábos szakma mennyire egy közösséget alkot, milyen szoros szálakkal kapcsolódik egymáshoz, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán élnek.

A szoros kapcsolatot az is bizonyítja, hogy a négy előadásból hármat magyarországi rendező rendezett, kettő pedig egy-egy nálunk már bemutatott előadás remake-je. Ennek praktikus okai is vannak: a határon túli színházaknak kiírt pályázatokból tudják kifizetni a rendezőket, és vannak olyan pályázatok is, amelyeken határon innenről és onnanról közösen lehet próbálkozni. És az sem mindegy, hogy csak egyszer kell legyártani a díszletet és a bábokat.

Piroska és a farkas / Fotók: Vígh László Miklós

Jó példa erre az együttműködésre a Piroska és a farkas, amely három színház, a veszprémi, a zalaegerszegi és a temesvári közös pályázata alapján született. Veszprémben és Zalaegerszegen már (részben azonos szereposztással) bemutatták, legutóbb pedig Temesváron rendezte meg az előző két előadást is jegyző Bartal Kiss Rita. A három előadást az abban játszó színészek habitusán, játékmódján kívül az különbözteti meg egymástól, hogy a temesváriban nincs fregoliszerep, így három helyett négy színész játssza. A mesét Szabó Attila írta át, Rab Viki zeneszerzővel közösen hozták létre ezt a különleges operillát, amiben alig van prózában elmondott szöveg, Pintér Béla énekbeszédes darabjaira hajazva a színészek túlnyomórészt énekelnek. Az ihletett, piros - zöld látványvilág Rofusz Kinga munkája. Ez a Piroska kicsit ironikus és nem kicsit humoros, a színészek időnként kilépnek a szerepből, és úgy néznek rá a történésekre. Így sikerül az a mutatvány, hogy a mese nem félelmetes, mégsem tesz úgy, mintha a gonosz nem létezne. „Megnyugodnink azonban sohasem szabad, ahol Piroska van, ott farkas is akad” – hangzik el az előadás végén. Rab Viki zenéje igényes, és az előadóknak egyáltalán nem könnyű falat, hallgatóként azonban könnyű vele menni. A mesét éppen annyira modernizálták, hogy a nagymama-sztereotípiákat a modern nagymamák eszköztárával egészítik ki, az anyát a gondoskodó szigorúság és az elfoglalt dolgozó nő kényszerű engedékenysége között lebegtetik. A nyelvi poénok sorjáznak, a nézők pedig életkorra tekintet nélkül nevetnek, persze, nem mindig ugyanott. Harmadszor láttam az előadást, három különböző színházban, harmadszorra is igazi kortárs meseopera született, amelyet azok sem fognak unni, akiknek a könyökükön jön ki az eredeti mese. Ez persze nagyban köszönhető a négy színésznek, Vincze Erikának, Vass Richárdnak, Becsey-Imreh Noéminek és Lukács György Szilárdnak is.

Gyermekkorom

Két vizsgaelőadás is érkezett a fesztiválra. A kolozsvári, ott is játszódó és Polcz Alaine műveiből készült Gyermekkorom egyszemélyes tárgyjáték, monodráma, amelyet Csüdöm Henrietta ad elő, rendezője Palocsay Kisó Kata. Az előadás a szerző egy másik arcát mutatja meg, nem azt, amelyet az Asszony a fronton-ból vagy a halállal, hospice-mozgalommal kapcsolatos műveiből ismerünk. Igaz, az az életöröm és játékosság, amely Csüdöm Henrietta játékából sugárzik, nagyon is sajátja volt Polcz Alaine-nek. Az előadás során használt sok-sok játék, baba, csészécske és más eszköz pedig eszünkbe juttathatja az általa kidolgozott, és pszichológusi munkájában használt világjátékot is, amelynek során a gyerekekkel hasonló tárgyakkal rendeztette be a teret, hogy ezen a módon kivetíthessék belső világukat, támpontokat adva a kezeléshez-gyógyításhoz.

A színésznő, kezében játékokkal, mosolyogva fogadja a terembe belépőket, mindenkivel kontaktust keres, legalább egy pillantás vagy egy integetés erejéig. Már itt megmutatkozik az a keresetlen természetesség, ahogy ezt a kislányt meg tudja jeleníteni. Ez a belső, örömteli sugárzás, az életet minden ellentmondásával együtt elfogadó alapállás kitart egészen az előadás végéig. A játék során a felnőtt szemszögéből néz rá a gyermekkor emlékeire, ezt egy-két kilépés, kiszólás jelzi, az előadás túlnyomó részében azonban a gyermeket látjuk. A játék fontos része a mozgás, ennek egy része megmarad puszta illusztrációnak, máskor túl tud lépni ezen, és hozzá tud tenni a szöveghez. Használnak árnyjátékot, színek és fények lakják be a színpadot, a kicsomagolt tárgyak lassan megtöltik a teret. A Gyermekkorom jó bemutatkozás, amely túllép egy „sima” vizsgaelőadáson, továbbjátszásra kínálja magát.

Csongor és Tünde

Marosvásárhelyről hozta el a végzős színészosztály a Csongor és Tündét Sramó Gábor rendezésében, aki azt már megrendezte Pécsett, a díszlet és a bábok is onnan érkeztek. A szakmai beszélgetésen megtudtuk, hogy – a szöveggel való ismerkedés után – a próbafolyamat mindössze két és fél hetes volt, nem csoda, hogy a nemrégiben bemutatott előadás nem tűnik teljesen késznek. A drámát 70 percesre húzták, így azonban annyira sűrű lett, hogy még annak is akadhatnak homályos pontok, aki ismeri az eredetit, de nem frissében olvasta. Az élő játékot és bábjátékot vegyítő rendezésben a főszerepeket (a címszereplőkön kívül Mirigyet és az Éjt) élő játékkal, a többieket bábjátékkal jelenítik meg. Az egyszerű, letisztult színpadkép a hármas úttal és a háttérben a vetítéssel változó almafával jól szolgálná a játékot, itt azonban az eredeti játszóhelyénél szűkebb helyre kellett beszorítani, ami okozott nehézséget. Az egyetemisták játéka azonban számos szép pillanattal ajándékozta meg a nézőket, amelyek közül kitűntek az ördögfiókák jelenetei.

A hazaiak előadásai közül a Ha lúd, legyen kövér címűt tudtam megnézni, amelyet Halasi Dániel rendezett. Az a különlegessége, hogy komoly témájára ellenére (egy depresszióban szenvedő, élete elvetését fontolgató lúd a főszereplője) tele van játékos kedvvel és életörömmel. Marta Gusniowska meséjét Szabó Attila írta át színpadra, a rá jellemző szövegpoénokkal jól megtűzdelve. Stéfán Bodor Mária igen jól eltalált, a karaktert szinte megteremtő hangon beszélteti a mélabús libát, a finom, szépen kidolgozott mozgatásnak hála a báb valóban életre kel, és nagyon jó párost alkot a Hanyecz Debelka Róbert által mozgatott rókával. Tomos Tünde kedves bábjai, Csepei Róbert zenéje és a társulati összjáték (szinte az egész társulatot látjuk) is megemeli az előadást.

Ha lúd, legyen kövér

A fesztivál mindig kiegészül egy többnapos workshoppal is. Ezúttal a váradi színházból az Örkény István Színház marketingvezetői posztjára került Bíró Árpád tért haza, hogy Akarsz-e látszani? címmel tartott tréningjével segítse láthatóvá tenni az erdélyi magyar bábszínházakat.

Romániában sem egyszerű fesztiválokra pályázni. Ezért meglehetősen későn derült ki, hogy mégiscsak érkezik támogatás, meg tudják tartani az idei fesztivált. Talán e megkésettség is közrejátszott abban, hogy Magyarországról csak néhányan érkeztek, és a játszó társulatok sem tudtak a már betáblázott előadások miatt tovább maradni. De így is alkalom nyílt találkozásokra, közös és privát szakmai beszélgetésekre. Olyan békés, nyugodt hangulatban, amiről mi itthon manapság csak álmodozunk.  

Fux Feszt, Szigligeti Színház Lilliput Társulat, Nagyvárad, 2025. november 27-28.