… a darabot pedig nagy valószínűséggel azért választották, mert a Hevesinek van egy Pap Lujzája – életkorban és tehetségben ehhez az emblematikus szerephez illő tagja.
…a „Jöttök velem a vadászkiállításra!” mondatot például én improvizáltam, aztán benne maradt.
Az Örkény változatának igazából ez a lényege: az előadók extra teljesítménye.
…a színház kifejezetten az utóbbi két-három év történéseire reflektáló darab megírására kérte fel Grecsó Krisztiánt, ő pedig éppen ezt tette.
…a legjobb egyszerűen csak hagyni, hogy az élet úgy megtörténjen az emberrel.
Láthattunk előadást kisgyerekes anyákról, tanárokról, roma nők szülészeti ellátásáról és arról, hogy alkotott egy csapat debreceni lány és asszony egy történetet közös és magánszorongásainkból kiindulva.
Az erőszak bekövetkeztét az erőszaktevő ügyefogyottsága hiúsítja meg.
Ha azt mondjuk, hogy ezekben a novellákban nincsenek szerethető nőalakok, az azért is van, mert nincsenek szerethető férfiak sem.
Mindig is vonzott a tatabányai közeg, azonban bele se mertem gondolni, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok majd pályakezdőként.
Widder Kristóf nyugtalan, mozgalmas, sőt, kissé túlmozgásos Sirálya nekünk szól, utat vesztett fiataljaiba nem nehéz belelátni a mai huszonévesek elbizonytalanodását.
…mert jó együtt lenni. Talán ez a legfontosabb.
Itt nem kell azzal foglalkozni, hogy ennek a rendőrnek miért van az egyenruhája alatt latex alsónadrág, miért van a körme pirosra kifestve, miért jelenik meg aztán parókában és női ruhában, miért lesz bedrogozva…
Valló Péter rendezéséből ugyanis a legkevésbé sem derül ki, miért is tűzték műsorra ezt a darabot.
… koreográfia, sokféle, állandó mozgás, rengeteg poén, a szövegben egy sereg beleírt beszólás van, mindezek egy groteszk show felé tolják el a történetet.
Hogy valójában létezett-e Cili vagy sem, az teljesen mindegy, mert Cili van. A regényben és az előadásban is…
… ahogy összeálltak a felvonások, azt vettem észre, hogy zsigerileg megmozgat, ami a színpadon történik, az összes félelmemet, fájdalmamat, kérdésemet megrezgeti.
Kicsit olyan, mintha tanulmányi célból megfigyelnénk egy emberjelenséget. Nem ráz meg, mert ezt a Heddát nehéz lenne sajnálni.
Egyébként gyanítom (ez most egy álnaiv attitűd részemről), hogy nekünk nem a sztálini diktatúrával van (vagy nincs) különleges bajunk, hanem általában a múltunkkal.
… a rendező épp a darabépítésbe avatódik be, a szerkezetet, a formát kutatja, vizsgálja, miközben rákérdez saját szerepére is: ki ő itt ebben a történetben?