Szekeres Szabolcs: Homok és hamu
Természetes Vészek Kollektíva: Lét-paradoxon / Trafó //
Nincs kiszállás az emberfeletti játékból, de a kikerülhetetlen elmúlás inkább vigasztaló most, semmint rémítő.
A Trafó nagytermében a színpad a színpadon fogad bennünket. A játéktér közepére, körülbelül térdünkig érő, négyzetalakú emelvényre különböző méretű fémgolyókat és oldalukra fordított mozsarakat helyeztek az alkotók. Ez a megtapasztalható, gyakran mozduló anyagi világ. Azt sugallja az elrendezése, hogy a golyók akár legurulhatnak a miniszínpadról, ám a mozsarak mindezt talán gátolhatják. A véletlen aláhúzza az előbbieket, hiszen az egyik golyó a későbbiekben a földre esik, amit az egyik készséges néző tesz vissza a helyére.
A szokatlan színpadnak bőségesen akadnak nézői. A levegőben, a térben szétszórva több tucat hártyavékony anyagból készített, női felsőruházatra emlékeztető kellék lóg, alattuk a padlón homok és hamu. Az elhaltak lélekruháival népesíti be a teret Árvai György és Szűcs Edit látványtervező. Az organikus test már a múltba vész. Nyugtalanítóan fenséges röntgenképek között bolyongunk.
A játékidő közel egy órája alatt alapvetően sötét van. Mindössze a miniszínpadot és a plafonra erősített öltözeteket világítják meg fények. Ha a szokottnál erősebb fény esik némelyik hártyakölteményre, előre rögzített monológot hallunk hangszóróból. Ezen a játéktéren sétál a néző egyik helytől a másikig, egyik állomástól a másikig. A stációk érzéseket és hangulatokat villantanak fel, és állítanak egymás mellé. Mindez a Trafó játékterén zajlik, közben a nézőtéren szorgos és szakavatott kezek készítik a következő lélekruhát.
A fotók forrása a trafo.hu
A történetek általában az élet metafizikai megtapasztalásáról szólnak, de nem kellő erővel ahhoz, hogy intenzitással egészítsék ki a vizuális ingereket. Kivétel ez alól a szintén felvételről hallható, Pető Kata által mondott monológ. Ennek mindennapisága és a családi élet meghittségét is hangsúlyozó témája jól ellenpontozza az időtlenségében megkapó látványvilágot.
Mindig egy lépéssel előttünk járnak az installáció készítői. A körkörösség és a folytonosság tudata sodor minket mindig tovább. Hamarosan az anyagi világtól búcsúzók egyike leszünk. Nincs kiszállás az emberfeletti játékból, de a kikerülhetetlen elmúlás inkább vigasztaló most, semmint rémítő. Előbb-utóbb belőlünk sem marad egyéb, mint a birtoklásra vágyó ujjak között gyorsan pergő homok. Beállunk majd a hosszú sorba, hogy áttetsző lélekruhánk magasan a föld felett lebegjen örök időkig. Erre utal a nézőtéren folyamatosan készülő modell.
A két közreműködő (Gergye Krisztián és Simkó Beatrix Trisha) által a padlóra szűrt, máskor egyszerűen a padlóra szórt homok mintha kijelölné a határokat. Gyűlnek, és szünet nélkül alakulnak a szépen elrendezett kupacok a lélekruhák alatt. De ez sem több csalóka látszatnál. Mindeközben a miniszínpadra vetített mozgóképek is a változékony, örökké formálható homokot mutatják. Hiába simítja ki a tudásra vágyó az előzőleg összegyűrt papírt, a betűk nem fontosak többé. Már jelek sem íródnak a homokba, a hamuba. Nincs mit elmosnia a víznek.
Az élet örök körforgásával és végtelen múlandóságával szembesít a Lét-paradoxon című interaktív performatív installáció a Trafóban. Átlátszó, törékeny és porózus a létezés minden dimenziója. Semmi nem biztos, még kevésbé kézzelfogható és különösen nem magyarázható. Impresszionista és laza asszociációkat működtet ötletesen a Természetes Vészek Kollektíva színpadi kísérlete. A lélekruhában történő újjászületések kihúzzák a lábunk alól a talajt, hiszen a látottak alapján már alig valami köt bennünket a megtapasztalható világhoz.
Lét-paradoxon (Természetes Vészek Kollektíva)
Alkotók, munkatársak, résztvevők: Árvai György, Dézsi Kata, Gergye Krisztián, Keszég László, Korai Zsolt, Lukács Mihály, Márton Eszter, Parabryo, Pető Kata, Sarkadi János, Simkó Beatrix Trisha, Szűcs Edit, Szűcs Lajos, Valcz Péter.
Trafó – Kortárs Művésetek Háza, 2025. április 25.