Puskin: Anyegin / Örkény István Színház //

A tea után kínált mindenmentes muffint talán egy kicsit tovább kellene sütni, de aki jót akar magának, ne hagyja ki ezt az előadást az örkényes menüből.

A huszadik születésnapját ünneplő Örkény Színház megadja a módját az ünneplésnek. Nagykoncert egy sportarénában és családias vacsorák a pártoló tagoknál – a programba a nézőkkel való makro- és mikrotalálkozások is beleférnek. Tulajdonképpen ebbe a sorba illeszkedik a Dohy Balázs által rendezett Anyegin is, még ha valószínűleg nem is ezzel a szándékkal öltött ilyen formát. A végeredmény azonban egy nagyon is néző közeli, személyes színház, amelyben (mert tényleg azt érezzük, hogy benne vagyunk) alkalom nyílik a szerep és a néző, valamint a színész és a néző közötti – akár csak pillantásnyi, de valódi – találkozásokra.

Mindehhez el kell engedni a „mindent látni akarok” kényszerét. A nézőket ugyanis 10-12 fős csoportokra osztják, akik külön-külön járják be az Örkény általunk egyébként nem látható részeit a pincétől (szó szerint) a padlásig (az ott dolgozók konyhájáig).

Kókai Tünde / Fotók: Horváth Judit

Nem találkozunk valamennyi színésszel, van, akit csak a fináléban látunk. Anyegin történetét azonban mindenki végigkövetheti, nem sérül, kerek egész marad. A szöveget Galgóczy Árpád fordításában halljuk, nagyobb részt monodrámaként. A színészek hol narrátorként, hol valamelyik szereplő bőrébe bújva beszélnek hozzánk. Ebbe belefér az is, hogy bizonyos párbeszédeket a színész és egy néző olvas fel, és az is, hogy Ficza István a jegyirodában játszódó, bevezető jelenet közben kirohan az utcára, az arra járó turisták nem kis csodálkozására ordítja világgá az adott szövegrészt, majd a sarki pizzériából hozott pizzaszeletet kínálgatja nekünk. Vagy Tatjána (Kókai Tünde) teát főz a vendégeinek. (Szerencsére csak az én csoportomból tudok spoilerezni, de abba is hagyom.)

Patkós Márton

Kérdés lehet, hogy mi közünk nekünk a cinikus, életunt Anyeginhez és a 19. századi vidéki és fővárosi orosz arisztokrácia nyűgeihez? Az előadás kiszakítja a művet a klasszikus keretekből, közben meg nagyon is hű marad hozzá. Izsák Lili jelmezei, a sportmezek, fura kucsmák, lógó nadrágok, dzsekik 21. századi eklektikája jelzi, hogy az alkotók a mai huszonévesek tanácstalan útkeresését, az elköteleződéstől való félelmét, kapcsolódási nehézségeit vélhették felfedezni az orosz klasszikusban. Ez a „harc előtt verve” érzet, hogy egy magyar, Puskinnál néhány évtizeddel későbbi klasszikust, Asbóth János művét, az Álmok álmodóit idézzem, fájdalmasan rímel arra az elveszettségre, amelyben a mai fiatal generáció jelentős része toporog. De ott van az előadásban a szerelem aszinkronitásának időtől és helytől független fájdalma is, csak most énekelve, looppal megfűszerezve hallhatjuk Tatjána levelét, majd egy mai Anyegin válaszát.

A színészek jól veszik ezeket a szerepformálás mellett személyes színészi jelenlétet is igénylő helyzeteket, zökkenőmentesen váltanak a logisztikához tartozó részek és a szerep, pontosabban szerepek között.    

Ujvári Bors

És ha már logisztika, az előadás ebből a szempontból is bravúr, hiszen a hat csoportot úgy kell ütemezni, hogy a váltások zökkenőmentesek legyenek, és mindenki időben érjen el a fináléhoz. A zöldeknél (a csoportokat színekkel különböztetik meg) minden működött. A tea után kínált mindenmentes muffint talán egy kicsit tovább kellene sütni, de aki jót akar magának, ne hagyja ki ezt az előadást az örkényes menüből.

Puskin: Anyegin / Örkény István Színház

Fordította: Galgóczy Árpád. Dramaturg: Kukk Zsófi. Látvány: Izsák Lili. Zene: Matisz Flóra Lili. Irodalmi munkatárs: Komán Attila. Asszisztens / ügyelő: Veres Emőke. Súgó: Sütő Anikó. Rendező: Dohy Balázs.

Játsszák: Für Anikó, Erdős Lili, Kókai Tünde, Matisz Flóra Lili, Patkós Márton, Újvári Bors, Ficza István.

Örkény István Színház, 2025. május 10.