Mihail Bulgakov – Bodó Viktor – a társulat improvizációi: Mester és Margarita / Katona József Színház /

Akad igencsak konkrét aktualizálás is az előadáson, például egyszer a „hogy utazott?” kérdésre elcsattan a „gondolom, nem gyalog” válasz.

Jól szórakoztam a Mester és Margarita bemutatóján, mert kitűnő színészek furcsa színpadi szituációkban sziporkáztak, vagy éppen oldalról-hátulról lazán, avagy ellenkezőleg, trágár dühkitörést mímelve, be-beszóltak, kommentáltak, narráltak, magyaráztak. Ez utóbbiak szinte mindegyike vicces vagy kifejezetten mulattató volt, az előadáson komoly, elgondolkodtató vagy éppen drámai csend csak néhányszor pár percre állt be, akkor viszont tényleg röviden el lehetett gondolkodni az élet furcsaságain.

Felnőttként nemrég újraolvasva sem tudtam eldönteni, hogy aktuálisan mennyire kell komolyan vennem Bulgakov regényét, pedig a költészet és a romantika mellett a Sztálin-korszak fojtó levegőjét és annak napjainkig ható üzenetét, továbbá az abszurd, groteszk történések mögötti többrétegű jelentésmélységet mindig is érzékeltem benne. Bodó Viktor rendezése sem segít megtalálnom a régóta várt választ, de ez nem az előadásra vonatkozó kritikai megjegyzés, ugyanis ilyesmi, vagyis mély, történelmi-filozófia kérdésfelvetések megjelenítése – legalábbis elsődlegesen – ezúttal valószínűleg nem is volt a rendező célja. A Mester és Margarita a Katonában nem hibátlan, de összhatásában egy pompás intellektuális revü, az újabb kérdés csak az, hogy a már egy ideje jól ismert kliséivel egyetemben, mennyire lehet szeretni ezt a sajátos műfajt.

Középen Vajdai Vilmos, mögötte Rujder Vivien, Rajkai Zoltán, Simon Zoltán, Kiss Eszter és Kanyó Kata / Fotók: Mészáros Csaba

Nem hibátlan ez a revü (sem), már azért sem, mert ebben a műfajban különösen nem lehet hibátlan előadást produkálni, már azon egyszerű okból kifolyólag sem, hogy nem létezik olyan poén, amely mindenkinek egyformán tetszene. A Katona premierközönségének is van egy olyan rétege, amelynek tagjai minden trágár szó hallatán felnevetnek, még több olyan nézőtárs is akad, aki még hangosabb tetszésnyilvánítással jutalmazza a direkt, aláhúzott, diszkrét kikacsintással nyomatékosított aktuálpolitikai áthallásokat. Pedig általában ezek között is vannak szellemesek és nevettetők, valamint középszerűen laposak (persze nyilván akadnak befogadók is, akik éppen ez utóbbiakat érzékelik nagyszerűnek). Én a trágár és/vagy aktuális beszólásokon akkor nevetek jót, ha nem is a szövegen nevetek, hanem a színészen, aki – témához illően fogalmazva – a hetvenhetedik bazmeget és faszomat is úgy tudja előadni, hogy az embernek leküzdhetetlen, spontán röhöghetnéke támad. Több ilyen van az előadáson, de közel nem annyi, mint amennyi ún. szimpla trágárság.

Pálos Hanna

Abszurdban mindent lehet, sőt, minél abszurdabb egy jelenet vagy akció, annál jobb – pláne, ha a világunk is, amelyben élünk, már-már abszurd módon nem normális. Megjelenhet például a regény keletkezési idejének három, kortárs diktátora, Hitler, Sztálin és Mao Ce-tung is a színpadon, szórakoztató, ahogy kidomborodik a „nagyemberek” végtelen emberi kisszerűsége, persze nagyon jól hozza a karaktereket a három, sokat látott kitűnő színész: Szacsvay László, Ujlaki Dénes és Bán János. De ezen túl vajon miért is kell bejönniük? Ez vajon egy diszkrét, összekacsintós utalás volna arra, hogy – finoman fogalmazva – a diktátorok léte vagy nem-léte ma is, itt is aktuális kérdés? Ha ez az alkotói titkos üzenet száll a szélben, akkor ez egyszerre túl sok és túl kevés: sok benne a három véreskezű, és kevés az aktuális telitalálat. Akad igencsak konkrét aktualizálás is az előadáson, például egyszer a „hogy utazott?” kérdésre elcsattan a „gondolom, nem gyalog” válasz.

Középen Mészáros Béla, mögötte Rujder Vivien, Rajkai Zoltán, Kocsis Gergely,Kanyó Kata, Lengyel Benjámin, Fullajtár Andrea és Gloviczki Bernát

Olyan jelenet is akad, amikor beáll a mély csend, és a néző zsigerekig hatóan átérezheti a heideggeri gondolat igazságát, hogy tudniillik a művészet a világ megismerésének sajátos módja. Ilyen Fullajtár Andrea (Doktor Alexander Nyikolajevics Sztravinszkij szerepében) és Mészáros Béla (Ivan Nyikolajevics Ponirjov költő, művésznevén Hontalan Iván) színészileg és szövegileg is kitűnő kettőse, amelyben orvos és elmeosztályi kezeltje megvitatja, hogy nem-normális világban a normális ember a nem-normális, ezért teljesen normális dolog, ha bolondok házában tartják. Vajon ez aktuális célzás, avagy telitalálat? Mindenesetre a mi, mai világunkban is fellelhető nem egy abnormalitásra utaló jegy. Hogy ne menjek messzebb: nálunk nem a kultúra hat a politikára, hanem a politika – belészivárogva – viszi le a kultúrát a maga igen sekélyes szintjére. Persze, szerencsére e téren is vannak ellenállók.

A Mester és Margarita előadásának vissza-visszatérő eszköze a nevettető, közönségnek kibeszélő önreflexió. Ezek között előfordul egyszemélyes, amikor egyik-másik, az adott jelenetben kis szerepet kapott színész a közönségnek „súgva” közli: ilyen kis szerepet még sose kaptam. De a közreműködők reflektálnak önmagukra mint a Katona József Színházra, sőt a játszott előadásra is, amikor megjegyzik, hogy a túl sok narráció annak beismerése, hogy nem sikerült a regényt színpadra adaptálni. Az összes színház, köztük a konzervatív kőszínházak is, kap groteszk, ironizáló kritikát, a független színházak ekézésének miértje csak sokat sejttető csavarral érthető meg: a hallatán nem rajtuk nevetünk, hanem azokon, akik ilyennek bélyegzik meg, mert nem értenek a színházhoz vagy félnek tőle. Ők – kimondatlanul – a róluk döntést, nem egy esetben halálos ítéletet hozó kultúrpolitikusok.

Csupa gondolati-formai csillogás, ragyogás, bravúros technikával játszó, mozgó, éneklő színészek, príma kóruséneklés, érdekes-hatásos zenék, füst, szélgép, repülő papír fecnik, de mindezek mellett nincs összeszedett nagy élmény, heuréka, katarzis, rádöbbenés, újszerű nézőpont, adalék, világmegismerés. Számba rágva, avagy csak úgy, véletlenszerűen, összefüggéstelenül nem is kérnék belőlük. Viszont vannak felejthetetlen pillanatok. Valamennyi színész teremt ilyet. Az alábbiakban – a már korábban említetteken kívül – néhány, aki, ami, amely nem hagyható méltatás nélkül. Rajkai Zoltán vonalas adaptáló bizottsági elnöke, Keresztes Tamás Korovjovja, Elek Ferenc Behemótja, Pálos Hanna Hellája, Kiss Eszter véres meggyilkolhatatlansága, Rujder Vivien énekes-táncos kalandja a fürdőkádban, a rövid jelenet, amelyben Mészáros Béla Hontalan Ivánként hosszasan nem tud kimondani egy szót, Ónodi Eszter igen szerethető, megejtően eszképista takkernője és a figura átváltozása szenvedélyesen szerelmes Margaritává… Még sorolható lenne több egyéb.   

Mihail Bulgakov: Mester és Margarita

Bodó Viktor átirata és a társulat improvizációi alapján készült. Jelmez: Kálmán Eszter. Zene: Rubik Ernő Zoltán. Világítástervező: Bányai Tamás. Koreográfus: Nagy Péter István. Színpadmester: Fodor István, Fórián Péter. Hang: Masát Máté. Fény: Pető Gergő, Tóth Bertalan. Jelmezkivitelező: Vas Kitti. Az improvizált szövegek szerkesztője: Tózsa Mikolt. Színkód-programozó: Amasawa Kiyoto. Súgó:        Schaefer Andrea. Ügyelő: Héricz Anna. Asszisztens: Tóth Judit. Rendező: Bodó Viktor.

Szereplők: Ujlaki Dénes, Bán János, Szacsvay László, Vajdai Vilmos, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Jakab Balázs, Pálos Hanna, Mészáros Béla, Bezerédi Zoltán, Gloviczki Bernát, Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Kocsis Gergely, Kiss Eszter, Rujder Vivien, Kanyó Kata, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Simon Zoltán, Lengyel Benjámin, Fullajtár Andrea, Dankó István.

Katona József Színház, 2025. december 13.