O. Horváth Sári: Dua Lipa hazatalál / Szkéné Színház /

Lehet, hogy a gyermek- és az ifjúsági színház után újabb „korosztályos” színház van keletkezőben fiatal felnőtteknek?  

Elege van a „kora harmincasok életkezdési vekengéseiből” – írta egy kollégám a facebookra az előadás utáni első felindulásában. Mindezt biztosan megírja majd részletesebben is, de tény, hogy mostanában több bemutató is foglalkozott a késő húszas-kora harmincas korosztály kapunyitási pánikjával, legutóbb éppen itt írtam Pass Andrea Itt, ott és mindenhol című előadásáról, amelynek hasonló volt a témája. Az is közös pont, hogy a szereplők pályájuk elején álló művészek, a „díszlet” pedig Budapest, a maga egyszerre vonzó és taszító őrületével és romantikájával. O. Horváth Sári darabját a szerző saját rendezésében mutatták be a Szkéné Színházban.

A kétszereplős előadás egy szerelem és egy szakítás története. Az egyik kapcsolatából azonnal egy másikba katapultáló lány most először éli meg azt, hogy nem ő szakít, hanem – öt év után – őt hagyják el. A szakítás egyfajta keretként öleli körbe a két fiatal családi és generációs meghatározottságából eredő „csomagot”, amit cipelnek. Talán ennek metaforája a szemeteszsák, amit mindenki a másikkal akar levitetni. A „csomagban” szülők és más családtagok, a korszak és a hely, ahol élniük adatott, bizonytalanságaik, hogy mit is kezdenének az életükkel. A két színész, Cserna Lulu és Németh B. Kristóf játssza valamennyi szerepet. És – ahogy ez O. Horváth Sári darabjaiban máskor is előfordul – feltűnik egy popkulturális ikon is, ezúttal Dua Lipa. Bejátszást látunk a Szigeten adott koncertjéből (szereplőink életében fontos pillanat volt ez a koncert), és megtudjuk, hogy migránsnak nézték Budapesten. (Ilyen valós hírnek nem találtam nyomát, csak annak, hogy a koszovói albán felmenőkkel rendelkező énekesnő felvette az albán és a koszovói állampolgárságot is.) A fiktív hír a társadalmi közeg érzékeltetése szempontjából lehetett fontos a szerzőnek.

Németh B. Kristóf és Cserna Luca / Fotó: Oláh Gergely Máté

A drámaszöveg időnként kifejezetten lírai, szinte szabadversnek hangzik, ilyenek a főszereplők mikrofonnal kihangosított párhuzamos monológjai. A realitás fölé szürreális jelenetek is beúsznak, így tűnhet át egy cica a Lánchíd oroszlánjába.

Michac Gábor színpadképe minimalista: néhány szék, lámpa, különleges, valami otthontalan hűvösséget sugalló darabok.

Cserna Lulu és Németh B. Kristóf természetes játékmódja, szerepváltásaik, humoruk, néhol iróniájuk, és kettejük összjátéka a helyén van, megteremtik és életre keltik a két fiatalt, Zsófit és Zolit. Néha viszont nem elég tisztán vagy nem megfelelő hangerővel beszélnek, nehezen érthetőek.

A másfél órás előadás nem teljesen egyenletes és kissé túlfut az anyag engedte hosszán.

Az általam látott előadáson a közönség megoszlott: sok volt a fiatal, de középkorú és idősebb is akadt bőven. Megint csak azt éreztem, mint a múltkor az Itt, ott mindenholon: jó lenne tudni, hogy látja ezt az előadást a húszas-harmincas korosztály, mennyiben ismernek magukra, a saját problémáikra. Lehet, hogy a gyermek- és az ifjúsági színház után újabb „korosztályos” színház van keletkezőben fiatal felnőtteknek? És jön utána a középkorúak és az idősek színháza? Valószínűbb, hogy ahogy egy gyerekelőadás is akkor igazán jó, ha minden korosztály élvezi és talál benne olyan réteget, ami hozzá is szól, ez a felnőtt korosztályokról szóló előadásokra is igaz. A Dua Lipa hazatalálnak van ilyen rétege, hiszen melyik korosztály ne küzdött volna elhagyással, válással, elengedéssel, szülői terhekkel. Ehhez egy rokonszenves, de nem elég átütő formát társítva egy újabb közérzet-előadás született.    

O. Horváth Sári: Dua Lipa hazatalál

Játsszák: Cserna Luca, Németh B. Kristóf.

Dramaturg: Al-Farman Petra. Látványtervező: Michac Gábor. Producer: Ridzi Gábor. Asszisztens: Kötél Krisztina Kitti. Rendezte: O. Horváth Sári.

Szkéné Színház, 2025. november 19.