Akad igencsak konkrét aktualizálás is az előadáson, például egyszer a „hogy utazott?” kérdésre elcsattan a „gondolom, nem gyalog” válasz.
…nemcsak, hogy bírják hanggal és tánccal, de ehhez olyan színészi teljesítményeket párosítanak, amilyeneket musicalszínpadokon nem gyakran láthatunk.
A magyar színpadi szövegekre és/vagy magyar változatokra általában is jellemző a törekvés, hogy tragédia közben is rendszeresen jöjjön rá a nézőre nevethetnék, illetve nevetés közben meghatódjon, esetleg kicsit sírjon is.
A zene és a humor minden bizonnyal segíti a befogadást. Ez a megközelítés működni látszott azon a vasárnap délutánon is, amikor zömében középiskolásokkal együtt néztem az előadást.
„Megnyugodnunk azonban sohasem szabad, hol Piroska van, ott farkas is akad” – hangzik el az előadás végén.
…ahogy egy ponton végignéztem a társaimon, azt éreztem, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket, és mennyire szeretek velük dolgozni.
…az alapötlet világos: huszonéves fiatalok keresik a helyüket ebben a városban, akik ráadásul színházcsinálók (színészek, rendezők, dramaturgok).
…indokolatlanul és logikátlanul túlírt szöveg, amelynek tekintélyes részét – legalábbis úgy látszik – még csak meg sem kísérelték színpadi helyzetbe illesztve dramatizálni.
…a motyogás, a szétszórtság, a rosszul fogalmazás, az elkezdett, de be nem fejezett félszavak és félmondatok, az indulattal közölt, érthetetlen utasítások immár korunk nyelvi kultúrájának (vagy inkább: kulturálatlanságának) természetes attribútumai.
Máté Gábor rendezése filmes érzetű melodrámát hántol ki Rand regényéből.