„Ez a lány nem egy filozófuszseni, de úgy érzem, vele szemben sem a pedagógusok gyöngye áll, hanem egy önelégült alak, aki a saját gondolataiból ír könyvet, majd számon kéri mint egyetemes tudást.”
Itt szinte senki sem az, aminek látszik, nem azt mondja, amit gondol, a német-római császári sasnak két feje van, a hatalmi érdekek vezérelte igazságnak azonban ennél jóval több.
A Mercedes Benz műfaji megjelölése: történelmi revü, tétje tehát a szórakoztatás. Amit azonban bemutat: négy évszázadnyi magyar történelem, az nem éppen szórakoztató.
Nem is részegek, csak az élet nyomorítja őket sárban, mocsokban fetrengő, értelem nélküli véglényekké. Még az is lehet, hogy ezek a szerencsétlen emberek nem is isznak.
Zsigmond Emőke gyönyörű hangon, kristálytisztán harsogja dala visszatérő refrénjét, amelynek első két szava így hangzik: „Basszátok meg!”.
Valójában a néző az, aki elvesztette az időt és vele együtt a teret is. A színház önmagát idézi, önmagával dialogizál, a meglévőből dolgozik.
…az, hogy „börtönben élünk”, valamint hogy az elnyomó hatalommal szemben ki kell vívnunk a szabadságunkat, szóval, ezek napjainkról szóló megállapítások.
Mivel a 26 előadásból a Szatmárban töltött 4 nap alatt mindössze 8-at láttam, átfogó elemzés helyett csak töredékes tapasztalataimat oszthatom meg az olvasókkal.
„Ezzel az erős, jól működő társulattal most a csillagokat le lehetne hozatni az égről.”