Jó dolog, és a MITEM-nek köszönhető, hogy mindezért nem kellett repülőjegyet vennünk, és részemről nem bánom, ha az államkasszát megjárt (adó)forintjaimat végül ilyesmire költik.
Mert a Teremtmény nem kérte, hogy keltsék életre, csakis Frankenstein becsvágya és megszállottsága miatt jöhetett világra.
Az állatok testén, a mintákat kirajzoló áttöréseken keresztül szó szerint világít az állat „lelke” – különböző színű lámpácskák adják a fényt, amely kialszik, amikor valaki meghal, hogy fénye az animáció segítségével csillagként éljen tovább.
Mindkét előadás alkotói keresik a feloldást, a reménysugarat.
Tárnok Marica előadásainak ereje abban a hitelességben van, ahogy egyszerre képes önmaga maradni és az általa játszott mesehőssé átlényegülni.
…aktuális, abban biztos vagyok. Sőt! A fogyasztói vágyak kielégítése egyre inkább az emberiség fő tevékenységévé válik, miközben a paradicsom elvesztését csak az veszi észre, aki már elvesztette.
Ha felfelé, ismeretlen magasságba törünk, bíznunk kell azokban, akik lent a létrát tartják.
Az ugyanis egy (nem is könnyű) filozófiai kérdés, hogy észre vehető-e a létezésem. És ha amúgy igen, akkor végül is miért nem?
…a kórus egyben hű képe a szatmári társulat egységének és erejének is, amelyben az egyes generációk kiegyensúlyozottan vannak jelen.
Előfordult, hogy 5-10 perccel hosszabbra nyúlt az előadás, mert a nézők annyira nevettek, hogy várnunk kellett, amíg abbahagyják, különben elszalasztották volna a következő 2-3 poént.