A harmadik nap hátralévő része két meghatározó élményt tartogatott. Egy előadást, amelyre valószínűleg mindig emlékezni fogok, és egy másikat, amelyről tíz perc után kijöttem…
Eleinte Kreón sem áll távol a nézőtől, hiszen háború után az állam rendje valóban majd’ mindennél fontosabb.
Az első két nap közös hívószavának a hatalom és a demokrácia viszonya látszik.
A független szféra túltelítetté vált: a működési támogatásoknál ugyanarra a pénzre évről évre egyre több társulat pályázik, és a színházi terek kapcsán is ugyan ez a helyzet.
A hispán népi szólásban a kertész kutyája nem éhes és nem eszik az ételből, de a többieket sem engedi a tálhoz.
…a születés és a halál képeivel ki tudja tágítani az utazás jelentésmezejét az életmetafora felé.
A lehetőségek sokaságát pedzegeti az Örkény előadása, de kihasználatlanul, kifejtetlenül hagyja szinte valamennyit.
…az a bizonyos múltfeldolgozás ebben a térségben még jó darabig nem lesz túlbeszélt téma.
Mintha egy hazai rendező a busójárásból inspirálódott volna.
Az Árnyak Játéka nem más, mint egy 21. századi haláltánc, melyet azonban furcsamód nem a halál, hanem az élet felfoghatatlansága motivál.