Beszélgetés Király Attilával -

…ez a fajta rendezői színház igen nagy alázatot követel a színészektől.

Király Attila a múlt évadban szerződött a tatabányai Jászai Mari Színházhoz. Az októberben bemutatott Macbeth kapcsán beszélgettünk, amelynek – amellett, hogy Banquót játssza benne – a koreográfiáját is ő készítette. De szóba került a tavalyi nagy siker, A mi osztályunk és pályájának több más állomása is.

14 év szabadúszás után döntött úgy, hogy társulathoz szerződik. Miért éppen a tatabányai lett ez a társulat?

Király Attila / Fotók: Jászai Mari Színház, Prokl ViolettaA Kutyaharapásban játszottam először Tatabányán, ami több színház közös produkciója volt, így a Szkéné mellett a tatabányai színházban is ment. Utána Az imposztorba hívtak, majd úgy alakult, hogy Crespo Rodrigo többször is előadás közben, a takarásban szólt, hogy lenne még egy szerep… Negyedszerre aztán azt mondta, hogy itt van még ez a szerep is, de ehhez már le kellene szerződni. Kértem két hét gondolkodási időt, mert már nagyon régóta nem mondta meg senki, hogy mit csináljak. Végig kellett gondolnom, van-e kedvem újra társulathoz tartozni, és külön azt is, hogy szeretnék-e kőszínházban dolgozni. A társulat győzött meg, és az, hogy láttam, az igazgatónak van egy álma, egy határozott elképzelése arról, hogy milyen színházat akar. Egyszer különben egy közönségtalálkozón is megkérdezték tőlem ugyanezt. A 12 dühös embert játszottuk éppen, a találkozón ott ült mellettem 11 kollégám. Rájuk mutattam, hogy miattuk. És ez tényleg így van. Hogy jó a társulat, az abból is látszik, hogy szívesen jönnek hozzánk tehetséges fiatal színészek. Ebben az évadban például Szakács Hajnalka és Figeczky Bence. Jól érzem itt magam.

Milyen a tatabányai közönség?

Szeretnek minket és kíváncsiak ránk. Úgy tudom, annak ellenére sem fogy a közönség, hogy a repertoár nem kis részét fajsúlyos, nem könnyű előadások adják. Érdekes különben, hogy amikor a Szkénében játszunk, ott bátrabban reagálnak a nézők, de a tatabányaiakon is érződik, hogy akarják ezt a fajta színházat.

A Macbeth látványvilága egyetlen ötletre épül: embernagyságnál nagyobb, téglalap alakú „dobozokat” használnak benne, ezekből lesz ágy, trón, ezeken át türemkednek be a vészlények, és még nagyon sokféle szerepet kapnak. Mennyire köti meg a koreográfus kezét ez a megoldás?

Szikszai Rémusz rendezőként mindig egy erős vízióra építi fel a munkáit. Ez nem megnehezíti, inkább behatárolja a koreográfus munkáját, ilyenkor következetesnek kell lenni, mint az ökör, akkor is, ha néha nem esik jól. Rémusz a Macbethet egy képzőművészetileg is erős előadásnak álmodta meg, ebben Fekete Anna díszlettervező volt a partnere, aki már A mi osztályunkban is velünk dolgozott. Fiatal és erős alkotó. Figyelni kellett arra is, hogy a Szkéné jóval kisebb terében is játszani fogjuk, így kellett megtervezni a díszletet és a koreográfiát. Nehéz elképzelni, hogy fel fog férni a Szkéné színpadára, de fel fog, sőt, a kisebb tér talán jót is tesz majd az előadásnak. Sokat kísérleteztünk, mi az, amit ezzel a formával meg tudunk csinálni, mi mit jelent, hogyan néz ki.

Különleges a vészlények megjelenítése, mozgása. Sokszor mintha össze lennének nőve, úgy burjánzanak ki a fal résein.

Maga az alapötlet, hogy így kerüljenek napvilágra, rendezői elgondolás, ezt kellett mozgásba foglalni. A három fiatal színész – Szakács Hajnalka, Figeczky Bence és Pilnay Sára – pedig remekül oldja meg a feladatot. Ők már több irányú képzést kaptak az egyetemen, mint mi annak idején: jól mozognak és zeneileg is képzettek. És ehhez még hozzájön az is, hogy a két színésznő komoly hangszeres múlttal rendelkezik.

Király Attila és Nagypál Gábor a Macbethben

Hozzá kell tennem, ez a fajta rendezői színház igen nagy alázatot követel a színészektől. Végig ott áll a társulat a színpadon, a falak mögött, és tartja a hátán azt az építményt, amelynek a csúcsán egy-két kollégánk áll. Irgalmatlan sok munka van a falak mozgatásában, a díszítők részéről is. Most már, az ötödik előadás után úgy érzem, hogy a színészeknél is bejáratódott a falak tologatásának „technikája”.

A koreografálás mellett játszik is az előadásban, Banquót, Macbeth barátját.

Egy erős főszereplő legjobb barátjának lenni nem túl hálás feladat. Ez már a harmadik Macbeth, amelyben dolgozom. A Vígszínházban annak idején boszorkányt játszottam, a Tivoliban pedig Alföldi Róbert rendezését koreografáltam. És most visszagondolva erre a két előadásra, elsőre nem emlékeztem, kik játszották bennük Banquót, pedig remek színészek: Vallai Péter és Stohl András. Szóval a Macbethből nem Banquóra emlékezünk. De kifejezetten szeretem játszani.

Korábban sokat dolgozott Alföldi Róberttel, számos előadását koreografálta.  

Igen, egy időben szinte össze voltunk nőve. Most is jó a kapcsolatunk, és néha hiányzik a közös munka. De megértette, hogy szakmailag a saját utamat kell járnom, és ezért hálás vagyok neki.

A Macbethben, ahogy A mi osztályunkban is, egyszerre koreografál és játszik. Nem nehezíti egyik feladat a másikat?

Valamelyik szükségszerűen csorbul, és általában a színészi feladat az, mert a főpróbahétig kívül vagyok, koreográfusként onnan nézem az egész előadást.

A mi osztályunkkal a rendezővel, Guelmino Sándorral már nagyon korán, nyáron dolgozni kezdtünk, aztán amikor elkezdődtek a próbák, a társulat még sok mindent hozzátett. Annak ellenére, hogy ez is erős rendezői színház, igazi közös munka, és egy nagyon jó próbafolyamat volt.

Megyeri Zoltán, Crespo Rodrigo, Király Attila, Bakonyi Csilla és Danis Lídia A mi osztályunkban

Prózai osztályban végzett a főiskolán. Honnan jött a tánc, a koreografálás?

Volt egy tornász előéletem, vagyis a mozgáshoz mindig is volt közöm. Még a főiskola előtt a szegedi színháznál töltöttem egy évet. Ez Imre Zoltán és Ruszt József korszaka volt ott, akkor kerültek oda Juronics Tamásék a teljes, frissen végzett osztályukkal. Ugráltam a balettkarban, aztán bekerültem Ruszt József egyik előadásába. Így kezdődött. Amikor elvégeztem a főiskolát, arra jutottam, hogy a színészet a szakmám, de mellette sok minden elfér, a koreografálás, a rendezés is.  

Sokat szinkronizál is.    

Szeretek szinkronizálni, ez is színészi feladat – mindig tiltakozom, ha szinkronszínésznek neveznek bennünket.

Milyen munkái vannak, lesznek még idén Tatabányán?

Már megvolt a bemutatója egy másik előadásnak is, amit szintén én koreografáltam, ez a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Guelmino Sándor rendezésében. Abban is falakat kellett mozgatni (nevet), meg sok váltást megoldani egy viszonylag kis térben, a kamarateremben, és színészi feladatom is van benne. Játszom majd egy Svejk-adaptációban és A kutya különös esete az éjszakában című előadásban is.

A társulati tagság mellett jut idő arra, hogy máshol is vendégszerepeljen?

Nem sok, de egy-egy előadásban játszom a Szkénében, a Hatszín Teátrumban és a Tesla Teátrumban is, és lesz egy bemutatóm az Orlai Produkciónál. De van egy három hónapos kislányom a két nagyobb lányom mellett, így minél több időt szeretnék velük tölteni.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.