Turbuly Lilla: Nők kvártélyházi fényben
Beszámoló a IV. ZA-KO Fesztiválról – 2. rész
...ennek a városnak nagyon is szüksége van erre a fesztiválra.
A fesztivál első részéről szóló beszámolómat azzal fejeztem be, hogy a másodikra talán többen jönnek majd. És lőn: néhány előadás szinte teltházzal ment.
Shirley Valentine - Vándor Éva
Sokat gondolkodtam rajta, hogy lehet elérni a helyi közönséget. Mitől jöttek például A szerelem zsoldosai című előadásra? A cím működött hívómondatként? Vagy az, hogy a Dumaszínház is szerepel a színlapon? Esetleg az, hogy Vinnai András már tavaly és tavalyelőtt is fellépett itt? De lehet, hogy mindez együttesen. A Shirley Valentine népszerűsége érthető: sokan látták a filmet, a darabot Ecsedi Erzsébet korábban játszotta Egerszegen, és Vándor Évát is sokan ismerik, a Kvártélyházban is szerepelt már. Az Egyasszonynak megvan a maga olvasótábora, ráadásul Péterfy Gergely néhány hete a városban tartott író-olvasó találkozóján is szóba került a felesége önéletírása. (Azt pedig, hogy a személyes „propaganda” milyen hatásos lehet, magam is megtapasztaltam: miután feltettem a facebook-oldalamra, hogy aki teheti, ne hagyja ki, az előadás előtt többen is elmondták, hogy így ért el hozzájuk a híre, és ezért jöttek el.)
Egyasszony - Tenki Réka
A második félidő előadásaiban volt egy közös pont: női sorsokat láthattunk. Férfisorsokat is, persze, de a mérleg, kivált a két monodrámában, a női oldalra billent, az ő szemszögükből néztünk rá mi is az életükre. Nem mellesleg láthattunk négy remek színésznőt, így ez a pár nap elsősorban róluk szólt: Tenki Rékáról, Vándor Éváról, Grisnik Petráról és Bata Éváról.
Egyasszony - Tenki Réka
Shirley Valentine élete a – persze nemlétező – „átlagélet”, a házasság-gyermeknevelés-háztartás háromszögben, amibe lassan, szinte észrevétlenül szürkül-fárad bele, és ebből a fásult állapotból zökkenti ki egy váratlanul jött utazás. Az Egyasszony (r.: Paczolay Béla) egy olyan asszony története, akinek a korántsem könnyű „átlagélet” nehézségeinek a többszöröse jutott, a legnagyobb traumával: a gyermek elvesztésével. Olyan sors, amilyet, ha író találná ki, szinte túlzásnak éreznénk, miközben tudjuk, hogy nem író találta ki, hogy Péterfy-Novák Éva ezt végigélte, és mi most nézzük ezt az egyszerre fájdalmas és felemelő életet. Úgy, hogy nekünk is megvannak a magunk traumái, melyeket felidéz. Sokan és sokat írtak arról, hogy Tenki Réka milyen elképesztő utat jár be ebben a szerepben a gyanútlan, bizakodó kislánytól a sorsát vállaló, abba mégsem belekeseredő, az élet pártján maradó asszonyig. Így volt ez ezen az estén is. Olyan előadás ez, amelynek a végén azért nincs csattogó vastaps, mert az ember egyszerűen szemérmetlennek érezné. Ez a színház oda ér el, ami már nem is színház, hanem egyszerűen egy élet megmutatása, amitől jobban rálátunk a sajátunkra is. Én például ekkor jöttem rá, amikor ezt a színpadról hallottam, hogy azok a félelmeim, hogy a halottam megfázik, mert nem elég meleg ruhába öltöztettük, vagy hogy megfullad, ha eltemetik, ősi és közös félelmek. És az előadást velem együtt néző édesanyámtól is most hallottam először, hogy amikor az ötéves öccsét temették, a nagyanyám ugyanígy takargatta a halott kisfiát, nehogy megfázzon.
A szerelm zsoldosai - Vinnai András és Bata Éva
Az Egyasszony súlya után jólesett a következő estén Shirley Valentine (r.: Cserje Zsuzsa) beszürkülés ellenes miniforradalmát nézni-hallgatni. Vándor Éva közvetlen, a közönséggel végig kapcsolatot kereső és találó játéka, öniróniája érezhetően megnyerte a közönséget.
A szerelm zsoldosai - Vinnai András és Bata Éva
A szerelem zsoldosaiban Bata Évának nem egyetlen nőt, hanem nők sorát kellett megformálnia, ahogy Vinnai Andrásnak is több férfikarakter jutott. Ennek az előadásnak éppen az a jellegzetessége, hogy a két színész villámgyorsan vált egyik karakterből a másikba, néhány szándékosan túlzó, karikírozó mozzanattal vázolva fel az adott szereplőt. Rövid szkeccseket láttunk a társkeresés rögös útjairól, nem mentesen a „rögös út” kifejezéshez hasonló közhelyektől, ugyanakkor szellemes vagy éppen abszurd jelenetekkel. Az alkotók sem titkolják, hogy ez az előadás családi játék: Vinnai Andrásné szerepel a színlapon szerzőként, ami valószínűleg tényleg csak játék, hiszen Bata Évát ezen a néven és színésznőként ismerjük. Ez persze nem zárja ki, hogy a szövegen mindketten dolgoztak, alakítottak, még ha erősen ki is hallatszik belőle a „vinnaiság”. Érződött, hogy a közös munkához most személyesen is több közük van, ahogy a két színész lendülete, játéköröme is átragadt a nézőtérre, a végeredmény pedig egy nevetős, könnyű nyári este lett.
Mary és Max - Gőz István és Grisnik Petra
Mary és Max (r.: Valcz Péter) történetét azok ismerhetik, akik látták az azonos című gyurmafilmet. Az Asperger-szindrómás New York-i férfi és az ausztrál kislány levélbarátsága egyrészről szintén női történet, Mary felnövekedés-története. Grisnik Petra aprólékos gonddal, megkapóan építi fel a szerepet a kajla, csúnyácska, szeretetéhes kislánytól az anyává lett fiatal nőig. (Vannak részletek, amelyek csak most, másodszori nézésre tűntek fel, például, hogy Mary egy üvegben elküldi a saját könnyeit Maxnak, aki nem tud sírni. Ezen aztán most jól meghatódtam.) Gőz István elsősorban mozgással, gesztusokkal, mimikával rajzolja meg Max esetlen és esendő, nagyon szerethető figuráját. Egerszegen a nézők nem hallották ki a szövegből a „tünetegyütteses” poént (Gőz István a Tünet Együttes tagja), itt a tünetegyüttes az tünetegyüttes, de ez mit sem számít, a történet és a szereplők itt is ugyanúgy utat találtak a közönséghez, mint Budapesten, a Bethlen Téri Színházban, ahol először láttam az előadást. Csak a rendező Valcz Péter lezárás előtti monológját éreztem itt valahogy nem a helyén lévőnek, talán csak azért, mert már ismertem a folytatást, talán azért, mert fölöslegesnek gondolom ezt az eljátszott magánvallomást. Az alkotók itt is felajánlották a közönségnek, hogy kötetlen formában, de szakértő bevonásával beszélgessenek az Asperger-szindrómáról és úgy általában az előadásról.
Mary és Max - Gőz István és Grisnik Petra
Hogy ez hogyan sikerült, arról már nem tudok beszámolni, mivel későre járt, és hajnalban elutaztam. Így sajnos lemaradtam az utolsó előadásról, a gyerekeknek szóló Tökvárosról is. De azzal a meggyőződéssel jöttem el, hogy ennek a városnak nagyon is szüksége van erre a fesztiválra. És talán ezt egyre több itt élő is így gondolja.
IV. ZAlaegerszegi – Kortárs Művészeti Fesztivál
Kvártélyház, 2016. július 1-10.
2016. július 11.