Székely Csaba: Az igazság gyertyái / Budaörsi Latinovits Színház

Aktuálpolitikával egyébként kell foglalkoznia a színháznak, de ha azért cserébe az artisztikum vész el a vásáron, vagy kerül háttérbe az előadáson, az nem jó választás.

Impozáns, sokszereplős nagyvállalkozás a Az igazság gyertyái. Az író – rendező páros, Székely Csaba és Alföldi Róbert (harmadik) összmunkája eleve remek színházi csemegét ígért, továbbá az amúgy is igen dinamikus és tehetséges budaörsi társulatot (ezúttal is) kitűnő vendégművészekkel turbózták fel, a bemutató alkotótársait pedig a mai magyar kortárs színház élmezőnyében jegyzik.

A Kálmán Eszter (díszletterv) és Tihanyi Ildi (jelmezterv) jegyezte különös látványvilág például rögtön felkelti a néző kíváncsiságát, elindítja a gondolatait: vajon a falusi udvart idéző házjelzések és a furcsa, sárgában pompázó igen egyszerű, de többfunkciós berendezési tárgyak tényleg egy óvoda játszóudvarát akarnák idézni? A gyanú csak erősödik bennem, amikor Kovács Sára, a tiszta szívű, szeretetre vágyó, de nem is kicsit kacska lábú lány szerepében Hartai Petra rögtön az előadás elején szembefordul velünk, és – mintha gyerekek volnánk – mesélni kezd nekünk. Sára díszítetlenül is rusztikus ruhája kék, az anyjáé, Kovács Mártáé is, akit Pelsőczy Réka játszik, kékek a kiteregetett majd leszedett lepedők is, és kékek a mozgatható-variálható házelemek is. Mindegyik kék szép, és jól mutat köztük a háromszög alakú támlás ülőládák élénk, erős sárgája.

Fröhlich Kristóf, Pelsőczy Réka, Hartai Petra és Ilyés Róbert / Fotók: Borovi Dániel

Az anya és a lánya végig a játék meghatározói, Hartai néhány szóval, apró gesztusokkal bármikor képes magával ragadni a közönséget, Pelsőczynél jobbat a markáns karakterben egyszerűen elképzelni is nehéz. A család egyik férfi tagját a már majdnem felnőtt ifjú fiúgyermeket, Kovács Sámuelt Fröhlich Kristóf formálja dacoló, saját hangját-útját próbálgató-keresgélő nagykamasszá. Az apát Kovács Mózesnek hívják, ő egy olyan nőfaló, csélcsap, aki csupán szeretetre méltó szélhámos akarna lenni, de vétkei, sőt bűnei révén alsó hangon kiérdemli a felháborítóan nagy csirkefogó minősítést, ennek ellenére a család, a gyermekei és a felesége is mindig megbocsát neki. Mózest Ilyés Róbert játssza színesen, jó kedvvel. A Kovács család élete nem problémamentes, de tagjai egymással szeretetben élnek. Zsidók. Pontosabban: zsidózók. Egész pontosan zsidó tudatú hívők, vérségileg mélymagyar eredettel. Ez néhány dialógusból és Sára bevezető meséjéből hamar kiderül.

Az is hamar mindenki számára világossá válik, hogy egészen az 1940-es évekig, azaz Észak-Erdély Trianon utáni visszacsatolásáig, majd a térségben a magyarországi zsidótörvények alkalmazásáig a különböző etnikumok és felekezetek példás békében éltek egymással Bözödújfaluban. Székely Csaba darabjában – amelynek nem kevés részlete történelmi tényekből indul ki (lásd pl. a nethuszar.ro alábbi cikkét: Kovács Pál Sámuel a bözödi zsidók sorsáról) – a helyi katolikus pap, Ráduly István plébános (Sas Zoltán játssza) meg is kísérli megmenteni az eredetileg szombatosból, tehát keresztény székelyekből lett zsidókat. Durván zsidógyűlölő lesz viszont Demény Ferenc tanító, akit a vendégművész Nagypál Gábor alakít. Nagypál a szerepben bravúrosan megmutatja a gyűlölködő antiszemitává válás lélektani ívét. Eleinte csak az anya, Kovács Márta anyagiassága miatt berzenkedik néha, majd amikor a csúnya és nem túl jó parti férfi feleségül kéri Sárát, de az egész család kiröhögve kikosarazza, attól kezdve gyűlölködő antiszemita lesz. Elvakult féltékenysége miatt szintén azzá válik a Chován Gábor megformálta Ördög Péter unitárius lelkész is, mert a felesége (Ördög Éva szerepében Bohoczki Sára) és a zsidó Kovácsék nagyfia, Sámuel titkon egymásba szerelmes. A lányuk, Ördög Gizella (Koós Boglárka adja) szintén Sámuelba szerelmes, és amikor megtudja, hogy a fiú helyette az anyját szereti, elárulja és véresre vereti. A darabban a nem hibátlan, de melegszívű és szeretetre méltó zsidók állnak az egyik oldalon, a kliséket hangoztató, önérzetükben megbántott, kisszerű antiszemiták a másikon.

Koós Boglárka, Bohoczki Sára és Fröhlich Kristóf

De nem mindenki antiszemita, aki nem zsidó. A Mertz Tibor megformálta Geréb Kálmán falubíró végig küzd a lelkiismeretével, ha rajta múlna, nem hurcolnának el senkit sem, de tenni nem tesz semmit, mert gyáva és tehetetlen. Vele szemben a plébános tényleg bátran viselkedik, de erkölcsiségére mégsem lehet büszke a katolikus klérus, hisz a cölibátus ellenére a zsidó, mozgássérült Sára iránt táplált szerelme testileg is beteljesül. Szőts Orsi Botskor Lóránt csendőrparancsnokára is csak az elvetemült antiszemiták lehetnek büszkék, mert a visszataszítóan militáns szörnyeteg nem a zsidókat, az embereket védi, hanem a szombatosokból lett zsidókban csörgedező székely vért.

Minden kortárs drámaíró elvitathatatlan joga, hogy a történelmet a saját meglátása szerint értelmezze, ugyanígy a félig-meddig valós vagy kitalált szereplőit is olyan karakterjegyekkel ruházza fel, amilyenekkel akarja. De a túlzott egyoldalúság minden történelmi korban, minden műfajban, minden ügyben egyértelműen visszaüt. Ez sajnos a budaörsi Az igazság gyertyáiban is többször, rendszeresen előfordul. A direkt forszírozott – vélt vagy valós, vagy akár megkérdőjelezhetetlen – igazságok és/vagy féligazságok mesterséges sulykolása hitelteleníti az életszerű helyzeteket, de ellehetetleníti a karakteres színjátszást is. Nem az előadás alkotóinak kell promotálva a képembe tolniuk, hogy mit és hogyan kell hinnem-tudnom a történelemről, hanem a hiteles helyzetekben előadott adekvát játékból magamnak kell megértenem, hogy mi az igazság. Ha nem így történik, akármi is az igazság, nem jut el hozzám, mert lepereg rólam az üzenet. Ez alól kivétel csak akkor van, ha eleve úgy ülök be az előadásra, hogy már előre tudom: tuti biztosan egyetértek az adott színházcsinálók véleményével.

Chován Gábor, Mertz Tibor és Nagypál Gábor

A darab kb. fele szórakoztató, a másik unalmas. Ezek a részek egymást váltva jönnek elő, hol feldob az egyik, hol lehervaszt a másik. Még mindig hosszú a szöveg, pedig az ősbemutatóhoz (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat, 2023. november. 15., rendező: Sebestyén Aba) képest meg van húzva. A két, jól eltalált karaktert alakító kitűnő színésznő (Rosenfeld: Takács Katalin; Bürger: Spolarics Andrea) jelenete például szükségtelen oldalági hajtás, a két figura néhány percben olyan kérdéseket pendít meg, amelyek kicsit is igényes kifejtéséhez évtizedekre és több könyvtárnyi szakirodalomra volna szükség, és még akkor is kétséges, hogy elrendezhetők-e a szembenálló nézeteik. Ráadásul az előadáson akkor már teljesen tisztában vagyunk nem-zsidó zsidók és a zsidó zsidók kapcsolatának azon ellentmondásaival, melyekre feltétlenül szükségünk van a történet értelmezéséhez.

Nem könnyű ebből a témából olyan sziporkázóan jó előadást írni, mint Székely Csaba korábbi opusai, a Bányatrilógia egyes részei vagy a 10. Ezekben átgondolt koncepcióban hiteles élethelyzetek jelennek meg, amelyek kitűnően megírt dialógusokban realizálódnak. E darabok spontán bölcsességét nem írja át eltökélt történelmi-politikai állásfoglalás, üzenetküldés. Hogy Az igazság gyertyái miért kapta meg a 2023-24-es évadban „A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg” kategóriájában a Színikritikusok Díját – ezt nem kommentálom. Nehéz megfejteni, hogy a budaörsi előadás valójában miről akar szólni, mit akar üzenni. Én leginkább azt gondolom, hogy a bűnös Horthy-rendszer politikáját, törvénykezését és kiépített belügyi erőszakszervezetét bírálja jogosan – miközben implicite komoly hangsúlyt helyez arra, hogy a nézőnek felderengjen: a jelenlegi magyar kormány hajlamosnak látszik bizonyos ideológia-eszmei kérdésekben hasonló megfontolásokat hangoztatni, éreztetni, mint a Horthy-éra kormányai anno. És hogy kinek mit jelentett és jelent Trianon, arról még nem is beszéltünk, azt a történelmietlen kérdést meg valóban butaság is lenne feltenni, hogy vajon ha Észak-Erdély román kézen marad 1940-44 között, a diktátor Ion Antonescu rendszerében mekkora eséllyel úszhatták volna a bözödújfalui szombatosok a deportálást. Azt gondolom, túlontúl bonyolult ez a történelmi képlet ahhoz, hogy kvázi óvodai játszóházban szórakozva tudjunk okulni a megértett igazságain. Aktuálpolitikával egyébként kell foglalkoznia a színháznak, de ha azért cserébe az artisztikum vész el a vásáron, vagy kerül háttérbe az előadáson, az nem jó választás.

Szőts Orsi és Sas Zoltán

Hiába szemlélünk kisdedekként egy óvodaudvart, hiába hallgatjuk az óvónéni (vagy néha egy-egy óvóbácsi) meséjét, a rendezés a helyenként (a „korunknak megfelelő” értelmi színvonalhoz illesztett) klisés karakterekkel és felszínes történelmi bölcsességekkel teleszórt előadást nem képes a szórakoztató abszurd történelmi blődli felé elvinni, ahhoz sokszor túlontúl komolyan veszi önmagát. Ebben a se nem bab, se nem hús, nevetünk is, komolykodunk is, unatkozunk is állapotban az előadás képtelen úgy elérni a történelmi szembenézés bölcs, megrázó, elgondolkodtató és felemelő katarzisáig, ahogy néhány holokauszttal foglalkozó műalkotásnak korábban az már sikerült. Elsőre Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabja jut nyilván eszembe, amelyet a felejthetetlen Katona József színházi bemutatója után több társulat is sikerrel műsorra tűzött Magyarországon. Nálam ide tartozik a szintén kortárs lengyel szerző, Artur Palyga A zsidó című darabja is, amely a Szkéné Színházban a Nézőművészeti Kft. együttműködésével került színre – még akkor is, ha nem véletlenül nem érte el A mi osztályunk hazai és nemzetközi sikerét. A bemutatója után magamban komoly utóéletet jósoltam a Kovács Márton – Mohácsi testvérek: e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című előadásának, de mindössze két év alatt 33-szor játszották az Örkény Színházban – pedig az előadás elképesztő összművészeti-színházi formában és tartalommal, tragikummal és abszurd humorral, ritkán élvezhető magas színvonalon tanított szembenézésre és önismeretre. Az alábbi két film is a humor nyelvén beszél pokolról, túlélésről, emberi nagyságról: a Radu Mihăileanu írta-rendezte francia-belga-holland-román Életvonat és Roberto Benigni olasz romantikus drámája, Az élet szép.

E fenti, megemlített, színre vagy filmvászonra vitt alkotások a legfontosabb kérdésekről, a témájukkal kapcsolatos lényegről beszélnek. Velük szemben Az igazság gyertyái áttételesen valami másról szól. Valami háttérben dolgozó, kellemetlen mellékesről: a napi politikáról.

Székely Csaba: Az igazság gyertyái

Szereplők: Pelsőczy Réka, Fröhlich Kristóf, Hartai Petra, Ilyés Róbert, Sas Zoltán, Nagypál Gábor, Mertz Tibor, Chován Gábor, Bohoczki Sára, Koós Boglárka, Böröndi Bence, Juhász Vince, Szőts Orsi, Takács Katalin, Spolarics Andrea, Kocsó Gábor m.v.

Dramaturg: Bíró Bence. Díszlettervező: Kálmán Eszter. Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Világítás: Sokorai Attila. Zenei szerkesztő: Fröhlich Kristóf. A rendező munkatársa: Szekeres Vanda. Ügyelő: Zsovák Károly. Súgó: Haselbach Ivett Gabriella. Rendező: Alföldi Róbert.

Budaörsi Latinovits Színház, 2025. február 22.