Vendégváró Fesztivál 2016 – a Váróterem Projekt a Bethlen Téri Színházban

...jó élmény volt az egész fesztivál.

Idén már negyedik alkalommal rendezte meg a Bethlen Téri Színház a Vendégváró Fesztivált, újabb határon túli színházi műhelynek adva ezzel lehetőséget a bemutatkozásra. A Figura Stúdió, az M Stúdió és az András Lóránt Társulat után a kolozsvári Váróterem Projekt volt a meghívott vendég.
A társulat éppen hat évvel ezelőtt, a kolozsvári egyetem végzős színművészetis hallgatóiból alakult. Az áthallásos névválasztás ellenére sem toporogtak sokáig egy helyben: az Ecsetgyárból, akkori játszóhelyükről köztes stációkon keresztül azóta eljutottak egy – nem túl meleg – Zugba. Meg is kérték a nézőiket, hogyha tudják, néhány alkalmi fűtőtesttel támogassák már meg a fagyos játszóteret – az adományok megérkeztek, addig pedig teljes átéléssel mondhatták a Zéró című előadásukban, hogy „Itt legalább hűvös van!”. A nehézségek ellenére addig azért eljutottak, hogy öt színész és öt másik társulati tag főállásban dolgozik náluk. Igaz, ahogy a társulat vezetője, Imecs-Magdó Levente az egyik közönségtalálkozón elmondta: „most már főállásban nem tudunk megélni a színészetből”. Ebből a néhány információmorzsából az látszik, hogy az erdélyi független színházi lét mindennapjai nem nagyon térnek el a hazaitól. Sőt...

Advertego - Csepei Zsolt és Simó Emese

Az eltelt hat év alatt ennek ellenére tizennégy előadást hoztak létre, ebből most hármat láthatott a budapesti közönség. Nem a legújabbak közül választottak, a 2013-as Advertegót és a 2014-es Zérót hozták el, a gyermekeknek szóló, szintén 2013-ban bemutatott paraFabulák mellett.
Korábban két előadásukat láttam. A Mit csináltál három évig? az egyetemista létről, a Cím nélküli előadás pedig a hajléktalanságról szól. Mindkettő apró jelenetekből, a színészek által hozott ötletekből, improvizációkból, vendégszövegekből építkezik, és mindkettő erősen jelen idejű előadás. Az elsőnél kollektív rendezést tüntet fel a színlap, a másodikat Albu István rendezte.
A jelenetekből építkezés és a jelen idejűség az Advertegót és a Zérót is jellemzi, ahogy a korábban megismert, nem is olyan egyszerűen körülírható várótermes hangulat is: sok nevetés, hirtelen meghökkenések, felszabadult játék, ahol a professzionális színjátszás bátran keverhető a nem professzionálissal, és ahol a közönségnek esélyt adnak arra, hogy – legalább az előadás idejére – közösséggé váljon.

Zéró - Pál Emőke és Rácz Endre / fotó: Wart Galeria

Az Advertego a korábbi bemutató, ekkor dolgoztak együtt először Botos Bálint rendezővel. A szokatlan cím a reklám / propaganda és az ego szavak összeolvasása. Mondhatjuk úgy is, hogy egy sajátos színházi önreklám, de inkább ironikus értelemben az. A színházzal kapcsolatos illúziók lebontása: mi marad belőle, ha nincs történet, ha nincs pénz megélni, játszani, ha a díszletet, kelléket úgy kell összebogarászni a korábbi előadásokból, ha a színpadi én mögül folyton kilátszik a színész saját énje, a színpadi élet mögül a sajátja. Hogy születhet ebből színház, és mi szerepe lehet mindebben a nézőknek? Furcsa játék ez, folyamatos libikóka, ki- és belépések sorozata szerepből, szerepbe, miközben a színpadon megmutatott privát lét sem azonos a színész privát életével.
Laza keretként egy előadás születési folyamata szolgál, közben a rendező, a színészek, a kellékes stb. színházi és színházon kívüli életcserepeit látjuk, amelyek hol szorosabban, hol lazábban kötődnek magához a színházhoz. Már csak azért is laza ez a keret, mert nem jutunk el a megszületés (vagy elvetélés) pillanatáig, helyette az előadásnak egy erőszakos (a szó szoros értelmében vett) aktus vet véget: az addig folyamatosan elnyomott, megalázott színész és a kihívó dívát játszó színésznő között. Mintha a (színpadi) valóság legyőzné a színházat.
Az előadás több pontján bevonták a nézőket is a játékba, és ezúttal ez a lassan szokásossá váló nézőaktivizálásnál jobban sikerült. Talán azért, mert ahogy már írtam, van valami természetes játékosság az előadásaikban, amitől a néző nem érzi kínosnak az abajgatást – nem beszélve arról, hogy ha egy előadás úgy kezdődik, hogy az egyik szereplő közli, elfelejtette a monológját, meg amúgy is tele van lúzerebbnél lúzerebb karakterekkel, az azért nagyban oldja a gátlásokat.
Fontos szerepet kap a zene: egyrészt a kétszemélyes Lugosi Béla Emlékzenekar, másrészt az időnként hangszert ragadó színészek jóvoltából: Cseh Tamás, Sziámi, Európa Kiadó dalok hangoznak el.
A közönségtalálkozón Botos Bálint elmondta, hogy az Advertego próbáit a függőségek témaköréhez kapcsolódó improvizációkkal kezdték. Ugyanez másképpen a Zéróban is megjelenik, sőt, ahogy hallottuk, a társulat egy későbbi előadása, az Occupy Yourself szintén e köré épül. Úgy látszik, független társulatként különösen érzékenyek erre a kérdésre – lényegében a szabadság kérdésére.
A Zérónak már van egy lineáris történetmagja – egy alkotói válsággal küszködő forgatókönyvíró/rendező története, aki nem képes egy sikerorientált, a művészetre mint a lélek balga fényűzésére rálegyintő világban létezni. A körülötte lévő karakterek (a biztosítási ügynök barátnő, a boncmester szomszéd és a többiek) mind-mind valamiféle kapaszkodót keresnek és találnak, amivel a saját vajúdásukat, élet- és halálfélelmüket elviselhetőbbé tehetik, de a rendező nem talál semmit, ami az alkotás képességének elvesztésével megtarthatná.

Zéró - Sebők Maya és Imecs-Magdó Levente / / fotó: Wart Galeria

Ettől a központi magtól nem függetlenül a Zéró koncetráltabb előadás, mint az Advertego, annak ellenére is, hogy egyébként erre is jellemző az apró jelenetekből építkezés. Azért is hatásosabb, mert amellett, hogy tele van jó poénokkal és sokat lehet rajta nevetni, nagyobb a súlya, jobban adagolja az ellenpontokat, nem csak meghökkenteni, ráismertetni képes, de megrendíteni is.
Mindkét előadás amellett, hogy bármely életkorú felnőttnek ajánlható, elsősorban mégis a huszonéves, kora harmincas generáció életérzését tükrözi. A közönségtalálkozón hallhattuk, hogy míg indulásuk környékén a Mit csináltál három évig? bevonzotta az egyetemistákat, most azt veszik észre, hogy ugyanők az egyetem elvégzése után is megmaradtak közönségüknek, a mostaniak viszont nem nagyon jönnek. A fiatalabb korosztályoknak azonban jelenleg is rendszeresen játszanak. A középiskolásoknak saját iskoláikba viszik el a Bánk bán? Jelen! című osztálytermi előadást, hogy a megszokott, klasszikus keretből kimozdítva, a fiatalok közelebb kerülhessenek hozzá.

paraFabulák - Imecs-Magdó Levente / fotó: Bán József

A kicsiknek négy előadást is készítettek, ezek közül a Heltai Gáspár fabuláira épülő paraFabulákat hozták el a fesztiválra, Rumi László rendezésében. Az előadás tárgyanimációs játék, amelyben főleg konyhai és egyéb háztartási eszközök jelenítik meg a mesékben szereplő állatokat. Így lesz a teafőző tojásból a hangya és a tücsök szeme, a felfújt műanyagkesztyűből a tehén tőgye, a vécékeféből meg a farka. Nagyon ötletesen, kreatívan teremtenek figurákat, és sok energiával, viccesen, lendületesen idézik fel a meséket. Ezen az előadáson főleg szakmai, felnőtt közönség volt, így nem lehetett lemérni, hogy a gyerekek hogyan birkóznak meg az archaikus szöveggel. A színészek igyekeznek ehhez segítséget adni, a végképp ismeretlen szavaknál megállnak egy kicsit, visszakérdeznek, de még így is gyanús, hogy ha a gyermek nem ismeri a mesét, maradnak homályos részletek. Igaz, a játék ezeket a lyukakat jó eséllyel pótolja. Felnőtt szemmel mindenesetre élmény volt a szűk egy óra.
Ahogy jó élmény volt az egész fesztivál is. Itthon az utóbbi években ahhoz kellett hozzászoknunk, hogy a független társulatok lassacskán belefáradnak, belefásulnak a fennmaradásukért folytatott napi küzdelmekbe. Persze vannak jó példák, jó kezdeményezések, de az összbenyomás mégis az, hogy ez a szféra fulladozik, és eltűnt belőle a lelkesedés, az életöröm. A Váróterem Projekt előadásaiból és a velük folytatott beszélgetésekből ellenben az tűnt ki, hogy bennük még mindez megvan (annak ellenére, hogy ők is nehéz helyzetben dolgoznak, sőt...). Jó volt látni a közösségüket, és azt is, ahogy a Bethlen Téri Színház – képletesen és konkrétan is – barátságos teret adott ennek a megmutatkozásnak.

IV. Vendégváró Fesztivál

Bethlen Téri Színház, 2016. január 22-24.