Sárosi Emőke: Aranyhal vagy beteg süni?

Janikovszky Éva: Az úgy volt…

Janikovszky Éva szövegeiből készíteni gyerekelőadást – az optimális célcsoport kiválasztásával – biztos sikert jelent. Erre a bravúrra készült a Hatszín Teátrum Az úgy volt... című teltházas bemutatója is.

Lelkes fiatalok meséje gyerekekről gyerekeknek – a Színház és Filmművészeti Egyetem titánjainak prezentálásában. Janikovszky Éva jellegzetes humorával és iróniájával megírt szövegeire kvázi segédanyagként tekintünk, amelyek betekintést adhatnak gyerekeink lelkébe, miközben a világ és mindennapjaink igen fontos dolgairól beszélünk – és nevetünk. Az előadás csábító kuriozitása, hogy az író színpadon eddig soha be nem mutatott könyvei alapján kapunk egy édes-savanyú levest az első tizenhárom év problémáiból. A színház 6-13 éves korig ajánlja ezt a mesejátékot, de…

azugyvolt1Georgita Máté Dezső, Bodoky Márk, Barna Zsombor, Osváth Judit/ forrás: Hatszín Teátrum

A dramaturgiai ív a kisbaba megszületésétől indul, és a kisgyermekkoron villámgyorsan tovasiklik, majd a kiskamaszkornál záródik az első, szülők nélküli szilveszteri buli málnaszörpös koccintásával. Vidám főhőseink kamasztörténeteinek láncolata a jól ismert írói hangból. Az első szerelem és a nyári szünet alatti levelezés izgalma a tablettel cseperedő gyerekeknek talán ismeretlen és érthetetlen, a jelenetek alatt ugyanis a szülők jóízű kuncogása mellett a kisiskolások kérdései morajlanak át a nézőtéren: anya, ez miért vicces? És ez sajnos beszédes. Sok-sok jó szöveg egy kis dallal – és a felnőtteknek szánt humorral (péntek esti tévézés = Dallas valamint a Star Wars klasszikus mondatai), ami a 6 éves gyerekeknél még egyszerűen nem működik. Ezt tekinthetjük akár apró technikai malőrnek is, ám tény, hogy az előadás célközönsége a 10 év feletti korosztály – bár a bemutató napján az előadásra zömmel leendő elsősöket hoztak a szülők.

azugyvolt4Barna Zsombor, Osváth Judit

A precíz szövegmondásnak köszönhetően tökéletesen érthetők a versikék, csak az arányérzék csúszott el egy kicsit. Szilágyi Bálint rendező bátorsága vitathatatlan, hiszen a gyerekelőadásnak speciális dinamikája van, amihez fül, szem és szív egyaránt kell. A gyerekek figyelmét fent kell tudni tartani. Osváth Judit dalocskája kimondottan fülbemászó – az édesen naiv lelkesedés azonnal átragad: aranyhalat akarunk tartani a fürdőkádban, és beteg sünit az ágyunk mellett – de csak egyszer hallható, bár az előadás vége felé persze reprízként visszaköszön néhány taktus.  

Márkus Sándor látványterve a foszforeszkáló dínókkal tarkított varázslatos pulóver és a trendi „ikeás” gyerekszoba letisztult funkcionalista stílusa között lavírozik. Zsebei, tépőzárás megoldásai a kíváncsi gyermeklét felfedező attitűdjének megoldásai. Márkus jelmezei nem bonyolítják a szituációt: flitteres, csillogó állatfigurák a fekete pólókon, amelyek le és fel simizve csillognak, vagy lemattított matricává válnak.

azugyvolt3Georgita Máté Dezső

Bár a hinta nem jelenik meg semmilyen formában a színpadon, mégis a játszótér-asszociáció ugrik be a négy színész játéka révén. Barna Zsombor, Bodoky Márk, Georgita Máté Dezső és Osváth Judit alakítása remekül aknázza ki a gyermeklét és kamaszkor határán „hintázó”, valamint a kitolódott kamaszkor miatt a felsőoktatási intézményből kikerülő fiatal felnőttek helyüket keresgélő attitűdjét. Fájdalmas tükröt tartanak elénk a rossz szülői mondatokat listázva: nem-elfogadó, bántó módon kritizáló, homlokzatromboló kijelentések visszhangozzák a kamaszkori gyökértelenség érzetét. (Kire ütött ez a gyerek?) De a vége mindig jó, mert felnövünk, felejtünk és megbocsátunk.

És a színház is mindig jó, hiszen a Hatszín Teátrum technikai háttere biztosítja ezt – világítás, stroboszkóp, szárazjég –, a csoda megszülethet, csak kár, hogy málnaszörppel nem tudunk koccintani utána a büfében.

Janikovszky Éva: Az úgy volt…

Rendező: Szilágyi Bálint. Dramaturg: Tollár Mónika. Jelmez- és látványtervező: Márkus Sándor.

Játszák: Barna Zsombor, Bodoky Márk, Georgita Máté Dezső, Osváth Judit.

Hatszín Teátrum, 2017. április 23.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu