Turbuly Lilla: „Nívós este”

Szép Ernő: Patika

„Mi nem udvarolunk” (ez még Szép Ernő), „hanem kúrunk” (ez már Mohácsi)…

A Mohácsi testvérek Patika-átiratán tanítani lehetne, hogy lehet egy klasszikust úgy átírni, mintha át sem írták volna, közben meg olyan húsbavágóan maivá tenni, hogy az ember ott érezze a zsebében azt a bizonyos kinyílott bicskát, mire három és fél óra elteltével kijön a színházból. És nem az előadás hosszától nyílik ki (középszerű kilencven percek sokkal hosszabbnak tudnak tűnni), hanem az indulattól, hogy igen, ebben az országban ma is pontosan így bánunk magunkkal, egymással, és – amire az egész előadás kifut – sokszor így bánnak a nőkkel. Pedig éppen száz év telt el azóta, hogy Szép Ernő a Patikát megírta.

patika2Fotók: Jókúti György

A legfontosabb változtatás, hogy a három felvonást megfejelték egy negyedikkel. Pontosabban még egyszer eljátsszák az első felvonás egy részét, csak ebben már nem a korábbi patikussegéd megy el a községből, hanem az előadás elején ideákkal oda érkezett Kálmán menekül onnan vissza Pestre, miközben a (férfi) társaság tudomást sem vesz róla, veri a blattot és vedel rendületlenül. Laposladányban ugyanis így néz ki egy „nívós este”, ahogy mondják. És most már a patikusné sem lát más kiutat a reménytelenségére, mint a féldeciket. Így az előadás nem Kálmán és Kati, a cselédlány liezonjával végződik, mint a darab, hanem sokkal súlyosabb zárlatot kap.

A másik fontos változtatás, hogy a nőknek sorsot írtak: a patikusnéról megtudjuk, hogy nem szerelemből, hanem kötelességtudatból ment hozzá a férjéhez, meghalt nővére után, hogy a félárván maradt kisgyereket felnevelje, de a kislány is meghalt. Az ura pedig, hogy a tekintélyét az ivócimborái előtt el ne vessze, néhány pofonnal mutatja meg, hol az asszony helye a házasságban.

patika6Patkós Márton, Mertz Tibor, Felhőfi-Kiss László, Epres Attila és Róbert Gábor

Hogy a cselédé hol van, azt egy csoportos erőszak mutatta meg Katinak. Az álmok is erodálódtak Szép Ernő óta: Kálmán vágyképeiben a darabban még operahősnők szerepelnek, szerelmi lódításaiban színésznők, itt már a patikusnét rántja le az álmok világából erősen földi indíttatású vágyképeibe, amikor a laboránsfiúnak dicsekszik, igazodván a helyi közszellemhez. „Mi nem udvarolunk” (ez még Szép Ernő), „hanem kúrunk” (ez már Mohácsi), ahogy az egyik ivócimbora mondja.

Ezek az átírások mégis természetesen ékelődnek be az eredeti darabba, az idézett kifejezés kivételnek számít, itt nem a nyelv obszcén, hanem a mentalitás, és a szövegben benne marad Szép Ernő is. Az első felvonásban például, a postamesterné hosszú monológjában, amit Kerekes Éva old meg bravúrosan, a nihilből a rémesen idegesítő magamutogatásba és kalandokba menekülő asszony felrajzolásával. De a második felvonás szerelmi jelenete, a még idealistán rajongó Kálmán (Novkov Máté) és a fogfájós patikusné (Tenki Réka) már-már abszurd párbeszéde is az eredeti szöveg frissességét, erejét mutatja.

patika1Novkov Máté és Tenki Réka

Az első, kaszinóban játszódó felvonás Móriczot juttathatja az eszünkbe, a Patikánál néhány évvel később íródott Kivilágos kivirradtig-ot, de akár Az Isten háta mögöttöt is. És ha már Kivilágos kivirradtig: Rusznyák Gábor miskolci rendezése volt hasonlóan kidolgozott, részletgazdag és élő, mint itt az első felvonás kaszinóbéli jelenete. A színészek remek ütemérzékkel adják és veszik egymás szájából a mondatokat. Csupa önmagában is figyelemre méltó teljesítmény (Epres Attila, Mertz Tibor, Znamenák István és Róbert Gábor kártyaasztala; Baksa Imre ki-be járkáló kocsmárosa, Némedi Árpád cigányzenésze; Felhőfi-Kiss László tanítója) adódik itt össze szép összhangzattá. Zsigmond Emőke Katija kapott két szívszorító némajátékot: a zsebkendőjébe kötött pénzecskéjét adja oda kétszer is a megszeretett patikussegédek kocsmai tartozására. Ahogy szemérmesen, az adni akarás tiszta gesztusával, hátulról a kezükbe csúsztatja, emlékezetes kép marad.

patika3Zsigmond Emőke és Mertz Tibor

A Patika az a darab, amelybe Szép Ernő beleírta a zenekart, Mohácsi János pedig az a rendező, aki akkor is Kovács Mártonnal és zenésztársaival dolgozik, ha egyáltalán nincs zenekar az eredetiben. Így nem csoda, hogy a zenének ezúttal a szokásosnál is nagyobb szerep jut: Kálmán (újrazenésített) dalban vall szerelmet, a zenekar és a színészek között Némedi Árpád mozog folyamatosan, és Kovács Márton is belesétál a játékba. (Mindennek a koreográfiája megint csak a Kivilágos kivirradtig-ra emlékeztet – abban is Kovács Márton zenélt.)

Novkov Máté Kálmánja még félig gyerek, amikor Laposladányba érkezik. Kalandra vágyó, türelmetlen fiú, aki már nagyon szerelmes akar lenni. Inkább csalódott kamaszt formál belőle, akiből ez a csalódottság, nem pedig a végleges romlás beszél, és aki még talán idejében megy el innen ahhoz, hogy ne jusson a környezete szintjére. Tenki Réka patikusnéjából süt a boldogtalanság. Már az elején is, a kelletlen kívülállásával, elegyedni nem tudásával, amihez az előadás végére a sorsába való beletörés keserűsége társul. Közben meg ott van az a fogfájós, szenvedős jelenet, amely kibillenti a karakterta megszokott sémáiból, így Tenki Réka a földön fetrengéstől a fájdalom szüneteinek kis boldogságáig mutathatja meg ennek az asszonynak a máskor nem látható arcait.

patika5Vajda Milán és Kerekes Éva

Sokszor beszélünk arról, hogy a magyar színház vagy klasszikusokba bújtatva, áthallásokra hagyatkozva beszél a mai magyar valóságról, vagy direkt politikai pamfletekben mondogat oda, akár a művészi színvonal kárára is. A Patika egy klasszikust hív segítségül, de nem kényelmeskedi el a dolgot, hanem egy jól sikerült átirattal szól hozzá hatalom és kiszolgáltatottság, köztük hangsúlyosan a női kiszolgáltatottság kérdéséhez, magas művészi színvonalon. Ott van a helye az évad fontos bemutatói között.

Szép Ernő: Patika

Kovács Márton – Mohácsi testvérek

Játsszák: Novkov Máté, Tenki Réka, Znamenák István, Epres Attila, Kovács Zsolt/Róbert Gábor, Mertz Tibor, Kerekes Éva, Zsigmond Emőke, Felhőfi-Kiss László, Vajda Milán, Jéger Zsombor, Némedi Árpád, Baksa Imre, Dóra Béla, Patkós Márton. Zenekar: Kovács Márton, Móser Ádám, Gyulai Csaba, Benkő Róbert, Némedi Árpád.

Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Remete Kriszta. Dramaturg: Mohácsi István. Zene és koreográfia: Kovács Márton. Fény: Kehi Richárd. Súgó: Horváth Éva. Ügyelő: Sós Eszter. Rendezőasszisztens-gyakornok: Rohály Anna. A rendező munkatársa: Szabó Julcsi. Rendezte: Mohácsi János.

Örkény Színház, 2019. január 7.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu