Három szív egy polipnak

Beszélgetés az „Írta és rendezte”-sorozat újabb bemutatójáról

Drubina Orsolya: A csongrád-csanádi polip – Jurányi Ház, 2021. október 17.

„Anna és Bálint szerelmesek. Szeretnék az életet jobban csinálni, mint ahogy lehet. Megfelelően és körültekintően, felelősen és értelmesen, higiénikusan és élettel teli módon levezényelni, hozzáállni, kinevetni, mérlegelni és természetesen megoldani azt, amit mások kóros elváltozásnak, nyavalyának vagy csak úgy, mondjuk ki végre, ha félszegen is, bélrendszeri megbetegedésnek neveznek” – olvasható a színdarab szerzői ajánlójában.

A bemutató után két kritikus, Hajnal Márton és Szekeres Szabolcs, valamint egy felkért rendező, Varga Krisztina – sok egyéb mellett – arról beszélgetett, mi mindent szimbolizálhat az a bizonyos megbetegedés. Lehet, hogy a testi bajokban lelki problémák fogalmazódnak meg?

Hajnal Márton: A csongrád-csanádi polip – szerintem ez egy jó cím abban az értelemben, hogy sajátos és ezért felkelti az ember érdeklődését. Ti mit gondoltok róla, akár Csongrád-Csanádról, akár a polipról, akár a kettőről együtt?

41Pámer Csilla és Molnár Bence / Fotók: Zalai Szilveszter

Szekeres Szabolcs: A szöveg telített utalásokkal a csongrád-csanádi térségre, gondolok itt például Baka Istvánra, aki kultikus szegedi költő és prózaíró volt. A címmel szerintem az írónő megvezeti a befogadót, mert egészen más történetre, egy krimire lehet asszociálni róla. Kicsit ahhoz hasonlóan, ahogyan a polip, azaz a lehetséges daganat először komoly dolognak tűnik, majd valami egészen más lesz belőle.

Varga Krisztina: A szerző maga is szegedi, és a cím talán azt is hangsúlyozza, hogy hozott anyagból dolgozott, a helyi jellegzetességeket állítja előtérbe. Egyébként nagyon szerettem az alcímet (Egy történet nyolc csápban és három szívben), amely előrevetítette a szöveg irodalmi humorát. A Csongrád-Csanád is alliteráció, de tele van humoros szójátékokkal a szöveg, mint amilyen a rivális triviális is, rögtön az elején.

Hajnal Márton: Ráadásul konkrétan ez a rivális triviális egyben egy burkolt és ötletes előrevetítése is lehet a drámabéli szerelmi háromszögnek. Tulajdonképpen a polip is egy szimpla szójátékból ered, hiszen egyszerre jelenti a daganatot és a víziállatot, de ezzel az egész előadás szervezőeleme és vezérmotívuma lesz. Azonban dacára a központi szerepnek, ehhez a furcsa, lebegő, háromszívű, sokcsápú lényhez nem lehet egy adott jelentést társítani, éppen az a játék, hogy a nézőnek keresgélnie kell a megfejtést.

71Molnár Bence

Varga Krisztina: Ahogyan a főszereplő, Anna is keresgél, nem? Miközben a párja, Bálint próbál segíteni, Annának sem ez nem jó, sem az nem kényelmes. Egy pszichésen kiszolgáltatott figurát ismerünk meg, aki nem tud racionálisan dönteni. Egy hisztis karaktert...

Hajnal Márton: De közben egy nagyon szerethető karaktert is. Kicsit olyan Anna az előadásban, mint egy anime-hős, akinek eltúlozva jelennek meg az érzelmi kirohanásai.

Varga Krisztina: Igen, de Bálint, akivel Anna szakított, nem szerethető szintén? Ezzel összefüggésben számomra a befejezés nem volt világos. Bálint otthagyja Annáért a titkos szeretőjét, Doktor Icát, ráadásul egy szépen felvezetett érzelmi felismerést követően. Ám ezután Anna is szakít Bálinttal, amitől az előadás szerint felszabadult és boldog lesz a lány. Ha én rendezném, akkor nem tudnám, hogy pontosan miért érzi magát szabadnak a befejezésben Anna, és milyen karaktert építsek neki. Ti mit gondoltok erről?

Szekeres Szabolcs: Számomra a befejezésben az újrakezdés lehetősége villan fel. Ez a lány sokakkal ellentétben megúszta a betegséget. És ez egy fantasztikus érzés lehet. Bizonyos szempontból hasonlít Drubina Orsolya korábbi drámájához, a Sárkányterminálhoz, amely műfaja szerint bábmese felnőtteknek. A trauma áll az újrakezdés lehetősége előtt. Ott egy gyermekkori abúzustól szabadul(na) a hősnő, itt a betegséget kell leküzdenie. A csongrád-csanádi polip az aggodalom drámája.

2G. Erdélyi Hermina

Varga Krisztina: Értelek, de számomra az a zavarba ejtő, hogy a betegséget nem önmagában, hanem egy allegóriaként vagy a dráma világában egy pszichoszomatikus tünetként értelmezném, egy lelki probléma megfogalmazásaként. Ebből a szempontból pedig nem világos, hogy mi volt az a lelki probléma, amelytől Anna megszabadult a végén.

Hajnal Márton: Ezen én is gondolkodtam. Anna talán úgy érezte, hogy Bálint nagyon uralkodik rajta, erre volt is pár utalás, például amikor megalázta a lagzin, mert Anna valaki másnak egy szívecskét küldött a telefonján. De beszéljünk egy kicsit akkor a betegségről vagy a problémáról, amit a betegség szimbolizál. Tabudöntögető szerintetek egy ilyen altesti bajról ilyen módon beszélni a színpadon?

Szekeres Szabolcs: Szerintem nem volt tabudöntögető, inkább őszinte. Nagyon sok harmincon túli hölgy küzd hasonló, a szülést akadályozó problémával manapság. Ez komoly generációs-társadalmi kérdés jelenleg. Az endometriózis például Magyarországon már fogyatékosság, nem is betegség. Mind az írott szövegben, mind az előadásban hangsúlyos a rész, amelyben egy mondat erejéig egyszerre beszél Anna és Bálint. A nő gyereket akar, a férfi bevallja, hogy szeretője van. A jelenet találó jelképe nem egy párkapcsolatnak.

9Pámer Csilla

Varga Krisztina: Szerintem sem volt tabudöntögető, leszámítva azt, hogy elhangzott pár szó, ami kuncogásra késztethette a nézőt. De bélproblémákról beszélni a színpadon ma már nem jelent tabudöntést, és talán régebben sem volt az. Ahogy mondtam, ez szerintem sokkal inkább egy lélektani probléma, és azt húzza alá, hogy mennyire fontos, hogy odafigyeljünk a pszichénkre, illetve a környezetünkre, és azon keresztül megértsük a testünket. Nagyon szerettem, hogy ilyen sok szimbólummal dolgozott az írónő.

Hajnal Márton: És a szimbólumok között volt néhány jól eltalált vendégszöveg is. Nagyon tetszett például az elején a Petri idézet: „Meg fogok halni. Nem is oly sokára. / S ez olyan könnyű szédülettel tölt el (…)” Nekem ebben a szédületben benne volt az az egész játékos, néha már túlzásba eső gyermetegség, ami a darabot és a főszereplőt jellemezte a halál árnyékában. Az, ahogyan a lyukas bél miatti félelemtől eljutunk a kispárna mosásához használt öblítőig egy mondatban.

Varga Krisztina: Igazad van, de személy szerint nem vagyok odáig, amikor egy író egy másik szerző szövegét beemeli a sajátjába. Kiszólásnak hat a néző felé, ezzel pedig kizökkent.

Hajnal Márton: Mi a véleményetek a megvalósításról, akár arról, amit láttunk, akár a további lehetőségekről? Mert szerintem az előadás bármelyik fővárosi vagy vidéki kőszínház kamara-előadásának megfelelne, nemcsak az eszköztelensége és a szerepek könnyű kioszthatósága miatt, de azért is, mert a szimbólumok dacára egy primer szinten kellően hagyományos és érthető ahhoz, hogy a konzervatívabb befogadói stratégiával odatévedő nézők se rohanjanak ki a színházból. Ugyanakkor a kifinomultabb élményekre vágyók sem maradnak hoppon.

5Molnár Bence, Pámer Csilla és G. Erdélyi Hermina

Szekeres Szabolcs: Kamara-előadás lehetne belőle szerintem is. Egyébként az elején volt egy rész, amikor a szereplők kifelé beszéltek, függőbeszédként. Ez engem meglehetősen eltávolított a történettől, mintha egy prózai szöveg felolvasását hallgatnám. Azután az előadás előrehaladtával ez az érzés csökkent. Már a tőmondatokból épülő dialógusok alakították a cselekményt. Érdekes egyébként a második jelenet, a „második csáp”, amelyben kicsiben benne foglaltatik az egész darab, az összes konfliktussal és feszültséggel. Az írónő ezt bontja ki, és viszi tovább.

Varga Krisztina: Azzal együtt, hogy értem a hasznát, én nem igazán szeretem a felolvasószínházat, amelyet félig meg is rendeznek, félig nem. Amikor a színészek le tudják tenni a szöveget, akkor sodródok velük, azután belenéznek és én is kizökkenek. Ez bizonyos szempontból nehezebb, mint az improvizáció, ugyanakkor a három színész, Pámer Csilla, Molnár Bence és G. Erdélyi Hermina remekül megoldotta, igaz, utóbbi a szövegből adódóan kevésbé tudott belehelyezkedni a térbe.

Szekeres Szabolcs: A felolvasó-színházzal kapcsolatos kritikáddal egyetértek, azzal együtt, hogy ebben az esetben a szerzőnőnek voltak érvényes gondolatai az előadásának a színpadra állításáról. Ez volt a harmadik előadás, amit ebben az „írta-rendezte” sorozatban láttam. Eddig ez sikerült szerintem a legjobban. De érdekelne még a rendezői véleményed a színpadi megvalósításról.

Varga Krisztina: Hiányoltam a színeket, a rendezés csak a feketével és a fehérrel dolgozott. A körszínpad rögtön az elején egy jól érthető térbe és koncepcióba helyezte az előadást. Azonban ezzel együtt zavart, hogy a színészek emiatt sokszor háttal álltak a közönség egy részének, így pedig elveszett a játékuk, és ez különösen egy felolvasószínháznál nem szerencsés. Ettől viszont csak még inkább éreztem, hogy mennyire jó a szöveg, kellően hosszú, sűrített, jó a dinamikája a dialógusoknak. Nem a térrel, hanem a belső folyamatokkal foglalkozik, amitől azt éreztem, hogy egy nagyon szűk, intim térben, frontális színpadon vagy akár hangjátékként is működne. Illetve célzottan el lehetne vinni tinédzserekhez is, hiszen számukra különösen fontos témákat lehet érinteni általa, mint a betegség megélése, a szorongások, a család és a párkapcsolatok.

 

A beszélgetést lejegyezte, szerkesztette Hajnal Márton.

A csongrád-csanádi polip

Szereplők: Anna: Pámer Csilla; Bálint: Molnár Bence; Doktor Ica: G. Erdélyi Hermina.

Technikai munkatárs: Herpai Máté. Díszlet és kellék: Béndek Orsolya. Művészeti munkatárs: Zalai Szilveszter. Írta és rendezte: Drubina Orsolya.

„Írta és rendezte” – szcenírozott olvasószínházi sorozat, 3. rész

Jurányi Ház, 2021. október 17.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu