Török Ákos: Alkalmazott fizikai színház

Esterházy Péter – Vajda Gergely: Fuharosok; George Benjamin: Into the Little Hill / UMZE Kamaraegyüttes – Forte Társulat -

…ugyanazok a férfi színészek játsszák a brutális fuharosokat, mint a lányokat, akiket a fuharosok megerőszakolnak.

Vajda Gergely zeneszerzőtől tudhatjuk, hogy az est kiindulópontja az általa koncertként már tavaly színpadra állított Fuharosok volt. Mivel a körülbelül egyórás mű a konzervatívabb műsorpolitikák logikája alapján önmagában nem állja meg a helyét, szükség lett egy darabra, amely erre az estére (vagy többre, de innen kezdve akár örökre) társul szegődik Esterházy Péter és Vajda operájához. Így került képbe George Benjamin egyfelvonásosa, amely formai és tartalmi hasonlósága révén olyan benyomást kelt, mintha kistestvére lenne a Fuharosoknak. (Mivel a cikk szerzője kevéssé járatos a zenében, az összevetésben a zenei anyag kvalitása nem szerepel.) Ezzel együtt a Liszt Ünnep e két darabból álló estje kifejezetten igényes szórakozást nyújt: az értelmet és az érzelmeket egyaránt hathatósan megmozgatja.

Patkányok és emberek

Noha Benjamin műve az est második részében szerepelt, a fentiek miatt nem éreznénk igazságosnak, ha az írás a kevéssé jelentős darabbal zárulna.

Az Into the Little Hill kiindulópontja egy közel nyolcszáz éves legenda, amely az alsó-szászországi Hameln városából eltűnt százharminc gyerek legendáját meséli el. A történetbe az eredeti, mindmáig ismeretlen lefutású események után nagyjából háromszáz évvel később kerültek bele a patkányok.

forte14

A városban nagyon elszaporodnak a rágcsálók, ami egyre jobban dühíti az embereket, ezért a miniszter megbíz egy önmagát ajánló, különös, szem, orr és fülnélküli idegent, aki elvállalja, hogy pénzért, zenéjének bűvöletével megtisztítja tőlük a települést. Noha a miniszter saját gyermekére esküszik, hogy sikere esetén kifizeti az önjelölt patkányfogót, ám ezt végül mégsem teszi meg. Az idegen pedig az alku szellemében elcsalja magával a település kisgyermekeit a közeli domb mélyére, ahonnan azonban a fényük továbbra is világít. A mese előadásbeli verziója kifejezetten modern: a librettó szerzője egy politikai választási alaphelyzetbe teszi a történteket. Ráadásul egyértelmű utalások vannak benne a holokausztra (pl. a patkányok ruhában, bőröndökkel mennek, saját gyermekeiket magukhoz szorítva, a patkányok „megsemmisítése”). A meglehetősen száraz darab végül – többek között a patkányok és a gyermekek hasonlóságán/azonosságán keresztül – az elvesztett ártatlanság örök eszményének pátosz nélküli, mégis kissé közhelyes és meglehetősen direkt metaforájává válik. Márpedig a közhelyesség sem a meséknek, sem a művészetnek nem szokott jót tenni.

A díszletek egy kisvárosi politikai purparlét jeleznek hátulnézetből: a tüntetők plakátjainak is csak a hátulja látszik. Ezzel az egyszerű ötlettel a nézők is a patkányok miatt elégedetlenkedő városlakók oldalára kerülnek, sőt, maga az előadásbeli városvezetés is ugyanezen a térfélen játssza a maga játszmáit és éli meg drámáját. Azonban ez a hátrafelé (pl. az országos köz»média« felé) nyitott térfél is meg van osztva: a sötét tónusú színpadot egy drótkerítés osztja ketté. Ebben a leosztásban a nézők már nem az elégedetlenekkel, hanem a hatalommal „kollaborálnak”. A kerítésről asszociálhatunk akár a menekülteket kirekesztő külső, és kézzel foghatóan konkrét, vagy a mindenkori tehetetleneket a tehetősektől, az „utálnivalókat” az utálóktól elválasztó belső, és kézzel nem fogható határsávra. Amikor Benedek Mari modern munkásnadrágba bújtatja az előadásbeli patkányokat, a szociális helyzet alapján megosztott társadalom olvasatát támogatja meg. A lábukon lévő, patkányt mintázó plüss gyerekmamusz még tovább szűkíti az értelmezés terét.

Esther-Elisabeth Rispens és Károlyi Katalin viszi az összes szöveges/énekes szerepet. A magyar énekesnő folyamatosan játszik a gesztusaival, a mimikájával és a nézőkkel is, Rispens ezzel szemben leginkább szinte rezzenéstelen tekintettel réved a távolba. A jelmezek karakteres különbözősége (Károlyi hétköznapi jellegű ruhákban, Rispens hófehér nagyestélyiben/mennyasszonyi ruhában) és a szerepek leosztása (Rispens kapja az elvontabb alakokat) valamelyest igazolja a játékmódok közötti különbséget. Ezzel együtt néhol kifejezetten zavaró a játékok széttartása: többek között ezért érződik színpadhasogatónak Károlyi összeomlása gyermekét elvesztő szülőként a zárójelenetben.  

forte15

Önmagában akár még ötletes is lehetne, hogy az előadásban (gyaníthatóan) ugyanazok a térelemek a nézőtérnek háttal fellógatott plakátok, mint amelyek a Fuharosokban fontos szerepet kapnak. Ám ez az átöröklés közben mégis olyan, mintha az Into the Little Hill-re már kevesebb alkotói energia jutott volna. A térelemek mellett a nagy, fekete gömblabdák (walking globe) is hasonló módon csúsztak át ide: amíg a Fuharosokban sokféle módon élnek vele a játszók, itt talán csak a zárójelenetben kap szerepet. Igaz, hogy ez az előadás egyik legfontosabb gesztusa: az alkotók az eszközben rejlő önellentmondással (gömb: tökéletesség; fekete: hiány) ellenpontozzák a szövegbeli pozitív végkicsengést.

A két előadás közötti különbséget leginkább mégis a mozgásban lehet érezni. Nem a mozgások minőségében, hiszen Horkay Barnabás és Widder Kristóf remekül ötvözi a darabbeli patkányok elesettségét és elevenségét, emberi és állati voltukat, ahogy felnőtt és gyermeki oldalukat is képesek egyszerre felmutatni. A mozgók jelenléte mégis nagyrészt illusztratív, és talán nem is nagyon tudhat más lenni, hiszen ebben a történetben a patkányoknak nincsen drámai szerepe. Nem véletlen, hogy az előadás legizgalmasabb mozdulatai azok, amikor az énekes főszereplők úgy nyúlnak a másik mögé, mintha egymásba szúrnák a karjaikat.

A mi barbárjaink

A Fuharosok legnagyobb erénye: Esterházy színpadra átdolgozott balladisztikus szövege. Az Into the Little Hill-hez hasonlóan a tőkesúlya ennek is mitikus, és a történések szintén az ártatlansághoz, annak elvesztéséhez kapcsolódnak, ám a Fuharosok nem valaminek a metaforája. Szövege emellett nem csupán erős állításokat tesz a világról, de egyben egyfajta belső elkülönülés is ugyanettől a világtól. Elbeszélője ugyanis, hasonlóan az antik korhoz, egy szakrális súlyú történetbe, egy egyéneken túli rituáléba helyezi bele saját drámáját. Ezzel nem csupán megbékél a vele történtekkel, de létezése közben „belelóg a transzcendenciába” is. Az persze lényeges különbség, hogy az antikban még éltek a hagyomány által felkínált, közös mítoszok, mára viszont az egyének megváltó történetük megalkotásának feladatával magukra (és pszichológusaikra) maradtak. Esterházy a Fuharosokban tehát nem egy saját történetet meséltet el az elbeszélővel/elbeszélőkkel, hanem a megejtett és megerőszakolt gyereklány elbeszélt történetén keresztül egy verbális áldozati rituálét celebrál.

forte11

Nem csupán a brutalitás nyers természetessége emlékeztethet Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélésére, de a saját nyelv kialakítása is. Móricz saját „táj-” szólást hozott létre egyes művei szikár atmoszférájának hiteléül, beleállva a népi-urbánus paradigmába. Esterházy szövege viszont mintha felülírná ezt a megosztottságon alapuló paradigmát: miközben kifejezései és mondatai Móriczhoz hasonlóan lényegre törőek és pontosak, budapesti romkocsmákban és irodalmi szalonokban éppen annyira idegenek és ismerősök, mint bárhol vidéken. Fontos különbség az is, hogy Móricz rablógyilkos juhászai számára még létezik egy törvényeken túli rend, amelyhez (nem) tartják magukat, Esterházy hatalmasságait azonban már elvileg sem korlátozza semmi. Ezzel együtt, míg Móricz szövegének kicsengése meglehetősen borús, a közös nevetés a Fuharosok végén összecseng az „ontológia derűvel”, amivel Mészöly Miklós Esterházyt jellemezte.

Horváth Csaba a maga fizikai színházával, vagy, ahogy ő maga inkább szereti emlegetni, totális színházával általában méregerős irodalmi szövegekkel „kel birokra”. Gyakori játszótársa például Tar Sándor. Nem példanélküli, de ezekben a játékokban ritkán marad alul: jelentéses és jelentős mozgásokkal, különös eszközökkel megtámogatott színháza általában erőteljes képzetekkel és árnyalt gondolatokkal gazdagítja a szöveget: hol aláhúzza, hol megkérdőjelezi, hol pedig egyenesen vitatja azt, ami elhangzik. Esetenként csupán a gesztusokból, grimaszokból és mozdulatokból egy szinte önállóan is érvényes mű születik.

Horváth társalkotóként itt is „elmondja a magáét”: a zárójelenetben például (szintén a fekete gömbökkel) borúsabbra színezi azt a bizonyos „ontológiai derűt”, és tele van pöttyözve az előadás finomabbnál finomabb (és kevésbé finom) mozgásos költészettel. Szintén karakteres rendezői döntés, hogy ugyanazok a férfi színészek játsszák a brutális fuharosokat, mint a lányokat, akiket a fuharosok megerőszakolnak. Ezzel miközben vág egyet „a férfi az nem nő” maximán, jelzi, hogy „ugyanabból a vérből való” az erőszakoló és akit megerőszakolnak, a hatalmaskodók és a hatalmasságok alá fekvők. Mégis, mintha Horváth Csaba mozgatóként itt visszahúzódna. Mozgó szereplői a folyamatos jelenlét ellenére el-elvesznek a színpadon: a szellemesen elrajzolt alakok egy idő után érdektelenné válnak. Egy-egy telitalálat, érzékletes mozdulatsor időről időre újra játékba hozza azt a bizonyos totális színházat, összességében azonban a fizikalitás most a megszokotthoz képest kevésbé súlyos játszótárs. Ebben a visszafogottságban gyaníthatóan szerepet játszik az opera műfajának összetettsége is, akik azonban látták már Horváth Csaba színházát maximumon pörögni, azokban (joggal) maradhat némi hiányérzet.

forte12

A Benedek Mari által a férfi játszókra adott munkásnadrágok, trikók és fejkendők, valamint az anyán lévő piros otthonka itt is a mindennapiságot jelzi, mindezek a talicskákkal együtt egyben egy mai munkásközeg jól ismert, verejtékszagú tárgyai. A kislányon lévő mennyasszonyi ruhának itt (szemben az Into the Little Hill-beli elmaszatolt szerepével) poétikus súlya van. A munkás hacukák patenttisztasága látványszinten szintén elemeli a történéseket a földközelből. Az elvontság és a realitás kettősét hordozza a színpadon látható öt térelem is, rajtuk a testiségre/szexusra asszociáló absztrakt jelekkel, amelyek azonban nem csupán jeleznek, de esetenként akár egy-egy aktus is megesik rajtuk.

Földeáki Nóra alakítja az Anyát, a főszereplőn kívül mindenki mást Horkay Barnabás, Pallag Márton és Widder Kristóf játszik. Mindannyian a groteszk felé tolják el a figurákat, azok emberien esendő vonásait felnagyítva. Végletesen emberiek és nem szerethetők. Az elrajzoltságból eredő abszurd ellenpontozza, egyben ki is emeli a szöveg költői drámaiságát. Az izgő-mozgó, görcsbe csavarodó, meghunyászkodó, magakellető és felfelé peckelődő alakok között Molnár Anna Zsófija maga a naiv egyszerűség. A mozdulatlan, aki körül minden más mozog, és amely mozgás végül törvényszerűen őt magát is maga alá gyűri. A Forte színészei szemmel láthatóan óvatosan bánnak vele, amely néhol rituális jelleget ad a történteknek, máshol azonban mesterkéltnek hat és szinte ügyetlen. A kis Zsófi saját döntése alapján adja oda magát az egyik fuharos mindenki által lenézett segédjének, és éli meg a testi-lelki együttlétet/szerelmet a maga önellentmondó kettősségében, majd nem sokkal később ő lesz a családi közösség által felkínált áldozat a fuharosok jóindulatának elnyeréséért. Molnár Anna, aki az El valahová című operában már játszott együtt a Fortéval, egyetlen erőteljes és szinte rezzenéstelen tömbből formálja meg Zsófia alakját. Csak apró mimikai mozgások jelzik a hangulatváltozásokat: úgy mesél, mint aki már túl van a történteken, de egy-egy jelenet felidézése még hatalmába keríti.

forte13

Vajda Gergely zeneszerző és karmester több helyen is elmondta, hogy olvasatában a szöveg egyfajta pszichikai megtisztulás: Zsófia a történtek kibeszélésén keresztül dolgozza fel az őt ért traumát. Molnár Anna játékán túl szintén a sajáttörténeten keresztüli megváltás képzetét erősíti a jelmezek korhoz és helyzethez kötődése is, miként az is, hogy az előadás centruma folyamatosan együtt mozog Molnár Annával. Vajda Gergely és Horváth Csaba Fuharosokja így elsősorban Zsófiáról és az ártatlanságról, másodsorban egy olyan konkrét társadalmi közegről szól, amelyben az erősek bármit elvesznek a gyengéktől. Esterházy Péter szövege ennél mélyebbre és messzebbre céloz, és ezt olyan erővel teszi, hogy végül a profánba oltott szakralitás átüt a Liszt Ünnepen bemutatott előadás némiképp szűkített keresztmetszetén is.

Esterházy Péter – Vajda Gergely: Fuharosok / George Benjamin: Into the Little Hill

Vezényel: Vajda Gergely. Közreműködők: Esther-Elisabeth Rispens,

Károlyi Katalin, Molnár Anna, UMZE Kamaraegyüttes.

Forte Társulat: Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Pallag Márton, Widder Kristóf

Díszlet: Kalászi Zoltán, Kiss-Benedek Kristóf. Jelmez: Benedek Mari. A rendező munkatársa: Garádi Gréta. Koreográfus, rendező: Horváth Csaba.

Műészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2021. október 21.

(Fotók: Kállai-Tóth Anett)

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu