Artus – Goda Gábor Társulata: Érintés Paradoxon -

Goda Gábor mintha mindig a dolgok, a felszín, a látható mögöttes tartományát kutatná, mozaikszerűen egy-egy újabb darabkát illesztve egy soha el nem készülhető képbe.

A színlap szerint „az előadás műfaja: Artus”. Frappáns szlogen, és még igaz is. Akik rendszeresen járnak az Artus bemutatóira, beleértve ebbe performansz-sorozatuk, a Kérész Művek egyetlen napon születő és látható epizódjait is, az új bemutatón egy nagyon ismerős világba csöppennek. Még az is meglehet, hogy egyik-másik jelenetben ráismerni vélnek valami korábban látottra. És ezen nem azt értem, hogy átemeltek részleteket, hanem azt, hogy továbbgondolták azokat. Hozzáírtak egy újabb fejezetet ugyanahhoz a történethez. Mert – hogy egy korábbi előadás, a Cseppkánon hívószavát idézzem – náluk minden egy, ahogy (másik előadásukra utalva) Minden is. Hogy mi ez az egység, az már nehezebben megfogalmazható. Goda Gábor mintha mindig a dolgok, a felszín, a látható mögöttes tartományát kutatná, mozaikszerűen egy-egy újabb darabkát illesztve egy soha el nem készülhető képbe. Alkotótársaival most éppen az érintések világáról készítettek egy különleges térképet.

Szalay Henrietta, Mikó Dávid, Egyed Bea, Bakó Tamás és Mózes Zoltán / Fotók: Dusa Gábor

Van az a pillanat, amikor egy régi lemezre ráereszkedik a tű. Már közelít, de még nem éri el. És nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle: tisztán felzeng egy dallam, vagy recsegni, ropogni, ugrálni kezd a tű a bakelitlemez karcain. Tulajdonképpen az egész előadás belesűríthető ebbe, az alkotók által az előadás során többször is használt lemezjátszó-metaforába. Ami megérint, az nyomot hagy rajtunk, beleíródik a történetünkbe. Ezt a gondolatot az előadás egyik emlékezetes képével erősítették meg a performerek, amikor a lemezjátszó tűjét a tenyerükbe téve, végigfuttatták a szív-, a fej-, az élet- és a sorsvonalon.

Mindezt kivetítve követhetjük, de a vetítés, a videotechnika egyébként is meghatározó része az előadásnak. Itt a hézaggal és a hézagmentességgel játszanak, ahogy több jelenetben is: közelítések, majdnem összeérések, távolodások és taszítások sorát láthatjuk, összesimulásokat és ellökéseket, szűkülő és növekvő réseket emberek és emberek, tárgyak és emberek között. Ismétlődő motívum a táncosok meztelen hátának megmutatása.A meghajló hátakon kirajzolódó, egymástól nagyon eltérő gerincvonalak rajza szinte egy képzőművészeti alkotás. Amikor a tér különböző pontjaiból végre egymás mellé rendeződnek, és simogatják egymás hátát, a lehetséges harmónia mellett ott az ellenpont: a szélen ülő már csak a korábbi jelenetben létrehozott szöges installációt simogathatja. De hát éppen ez, az érintés kettős arcának, paradoxonának megmutatása az alkotók vállalt célja.

Az Artustól megszoktuk azt is, hogy a továbbgondolnivaló mellé kisebb-nagyobb mértékben mindig társul valami gondolaton túli, érzéki élmény. Valami a keleti kultúrából, a szemlélődésre, lassúságra, ismétlődésre épülő világra nézésből, valami a dervisek elbódító keringéséből. Ezúttal az arányok az intellektuális megközelítés felé billennek, de a zene és néhány jelenet megadja ezt az élményt is. Zombola Péter ismétlődésekre épülő zenéjét egy vonósnégyes és egy billentyűs játssza élőben, a színpadon. A keringést pedig ezúttal egy megterített asztal tányérjai prezentálják. Mindez leírva persze nem adja vissza, hogy az előadásra mennyire igaz a sokat emlegetett összművészeti jelző, hogy a képzőművészet és a zene itt valóban egyenrangú társai az előadó-művészetnek.

Az öt performer (Bakó Tamás, Egyed Bea, Mikó Dávid, Mózes Zoltán és Szalay Henrietta) érezhetően egy színpadi nyelvet beszél, látszik, hogy régóta dolgoznak együtt. Hozzá kell tenni, hogy az Artus a pandémia alatt is nagyon ügyelt arra, hogy folyamatosan dolgozzanak, tréningben legyenek, még akkor is, amikor nem volt lehetőség az élő közönség előtti megmutatkozásra. Ennek a folyamatos művészi készenlétnek az eredménye látszik is.

Gyanítom, hogy az Érintés Paradoxon nem fog eljutni olyan széles közönséghez, mint például a Cseppkánon vagy a Szél kapuja. Kevésbé látványos, több rejtvényfejtést igényel. Azok fogják szeretni, akik a Kérész Művek rendszeres látogatói, még akkor is, ha a Nemzeti Táncszínház tere és formalizált ültetésrendje, hangulata nagyon elüt az „Artus-kocsmáétól”. De nekik biztosan megnyugtató hír, hogy a kivetítőn tisztán látszott: hosszú életvonalat karcoltak az érintések a táncosok tenyerébe, szóval még sokáig nézhetjük, ahogy továbbrakosgatják Goda Gábor puzzle-jét.

Artus: Érintés Paradoxon

Alkotó-előadók: Bakó Tamás, Egyed Bea, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta.

Zenészek: Morzsa Róbert, Ölveti Mátyás, Patkós Dániel, Rovó Anna, Zombola Péter.

Élő videó: Lukács Mihály. Videotechnika: Juhász András. Kreatív technológia: XORXOR. Zeneszerző: Zombola Péter. Tér: Sebestyén Ferenc. Installációk: Bodóczky Antal. Jelmez: Lőrincz Kriszta. Fényterv: Kocsis Gábor. Produkciós vezető: Hodován Margit. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna. Rendező-koreográfus: Goda Gábor.

Nemzeti Táncszínház, 2021. november 30.