Turbuly Lilla: Vörös és fekete
Csehov: Sirály / Weöres Sándor Színház -
Widder Kristóf nyugtalan, mozgalmas, sőt, kissé túlmozgásos Sirálya nekünk szól, utat vesztett fiataljaiba nem nehéz belelátni a mai huszonévesek elbizonytalanodását.
Trepljov ikonikus mondata a Sirályból, mely szerint „új formák kellenek”, az első tizenhárom éve után önmagát újra definiáló szombathelyi színház jelszava is lehetne. Az alapítás lázas éveit, a szárnyalás időszakát, majd a politikai sakkjátszmák által elindított megfáradást, egyszóval a Jordán-korszakot egy reprezentatív és igen tartalmas kötetben foglalta össze a színház elhivatott krónikása, Ölbei Lívia. A kötet címét a színház névadójától kölcsönözték: „Benned a létra”. És az új vezetés Szabó Tibor igazgatóval az élén most szemmel láthatóan az előző korszakból építkezve keres új utakat. Például a mozgásszínház felé, hiszen a művészeti tanács tagjai között ott van ennek az iránynak két meghatározó képviselője is: Horváth Csaba és egykori tanítványa, Nagy Péter István. A Sirály rendezésére pedig egy másik Horváth Csaba-tanítványt hívtak: Widder Kristófot.
A rendezés hozzáköti az előadást az azt létrehozó színházhoz, megmutatva a színfalak mögötti működés egy szeletét: halljuk az ügyelő mondatait, bejönnek az öltöztetők, díszletezők, előttünk zajlik, ami máskor a színfalak mögött. Ez a keretrendszer egyetlen ponton nem következetes: az előadás végén elengedik, ott már nem halljuk az ügyelő mondatait.
Szerémi Zoltán, Major Erik, Antal D. Csaba, Németh Judit és Horváth Ákos / Fotók: Mészáros Zsolt / A fotók forrása: wssz.hu
A díszlet elsőre igen puritánnak tűnik: egyszerű thonet székeken ülnek a szereplők, időnként átülnek valaki mellé, közelednek, távolodnak, jelezve a köztük lévő kapcsolatrendszert. Később mozgatható vasállványok szervezik a játékteret, rajtuk forgatható ajtók, tükrök. A forgószínpad segítségével minden folyamatos mozgásban van. A nagy ötlet pedig az, hogy Trepljov belső világát, az írás természeténél fogva rejtőzködő, a legkevésbé sem attraktív gesztusát „kivetítik”. A tükrökre festett expresszív, vörös-fekete képek, a széles gesztusokkal felmázolt vonalak, a tenyérrel elmázolt foltok, ez az egész vörös-fekete világ egyszerre érzékelteti Trepljov zaklatottságát, belső démonaival vívott harcát, és jelzi előre a tragédiát, akárcsak az elpusztított sirály fehér vászonzsákon átütő vérvöröse.
Nincs ebben a világban semmi múlt század eleji, Kupás Anna indusztriális díszletéhez inkább mai, bárhol hordható jelmezek társulnak, legfeljebb egy-egy gallér, varrás jelzi az orosz eredetet.
Morcsányi Géza és Radnai Annamária mai köznyelvhez közelítő fordítását használják, de a szövegen egyébként alig változtattak, hagyják hatni az eredetit – Medvegyenko (Kelemen Zoltán) panaszkodása például a tanári fizetésekre, egyáltalán, semmibe vett, örökösen háttérbe szorított alakja ma nyilván másként hat, mint akár néhány évvel ezelőtt.
Mari Dorottya és Major Erik
Hogy a fiatal generációból Major Erik a szombathelyi színház nagy nyeresége, azt már többek között A játszma végében és a Szólít a szörnyben is bizonyította. Most is pontos jellemrajzot ad Trepljovról, melyben a háttérbe szorított, anyja szeretetére vágyó gyermek, a csalódott szerelmes és az öntudatos művész sorsfonalai fonódnak össze. Mari Dorottya Nyinája azonban meglepetés. A frissen diplomázott színésznő idén szerződött Szombathelyre, bár már egyetemistaként tavaly is játszott két előadásban. Nyina azonban igazi „névjegy-szerep”, értve ezen, hogy ha jól játsszák, a néző emlékezetében hosszú időre úgy rögzülhet, mint egy fiatal színésznő első nagy szerepe. (Amelyet majd húsz-harminc év múlva követhet Arkagyina.) Azt hiszem, ez most megtörtént. Megjelent előttünk Nyina a maga tisztaságával, kicsit esetlen csetlés-botlásával, Trigorin iránti rajongásával. Emlékezetes pillanata például a többször megismételt, forgószínpados, csókkal búcsúzós jelenet Trigorinnal. És a színielőadás, amely – Widder Kristófnak köszönhetően – azt is eszünkbe juttathatja, hogy Csehov szinte „megágyazott” a kortárstáncnak, hiszen az új formákat kereső színdarab kínálja magát a mozgásszínházi, kortárstáncos színrevitelre.
Németh Judit Arkagyinája tulajdonképpen irigylésre méltó a maga önközpontú, a környezete és a nemszeretem körülmények ellen szelektív vaksággal megáldott természetével. De azt is érzékeltetni tudja, hogy e mögött az egoista önvédő burok mögött azért vannak elhessegetett, eltagadott kétségek. Különösen szép az a jelenet, ahogy Arkagyina a sebesült Kosztya fejét átkötözi, és egy gyorsan múló pillanatra anya és fia tudnak lenni.
Major Erik és Németh Judit
De mindenki a helyén van. Antal D. Csaba Trigorinja, ahogy lázasan keresi a saját könyvében a Nyina üzenetét rejtő sort. Herman Flóra szotyit köpködő Másája, Horváth Ákos saját orvostudományában nem, de a művészetben, szépségben még hívő Dorn doktora. Szerémi Zoltán életből kifelé szunyókáló Szorinja. Orosz Róbert csőlátásos, gazdáit semmibe vevő intézője és Bálint Éva Dornhoz vágyakozó Polinája.
Widder Kristóf nyugtalan, mozgalmas, sőt, kissé túlmozgásos Sirálya nekünk szól, utat vesztett fiataljaiba nem nehéz belelátni a mai huszonévesek elbizonytalanodását. Az idősebbekbe pedig a sajátunkat: élhető világot hagyunk nekik?
Csehov: Sirály / Weöres Sándor Színház
Fordította: Morcsányi Géza, Radnai Annamária.
Játsszák: Németh Judit, Major Erik, Szerémi Zoltán, Mari Dorottya, Orosz Róbert, Bálint Éva, Herman Flóra, Antal D. Csaba, Horváth Ákos, Kelemen Zoltán.
Látvány: Kupás Anna. Zene: Bakk-Dávid László. Dramaturg: Tóth Réka Ágnes. Kellékes: Pulai Anikó. Hangosító: Joós Márton. Világosító: Kiss Zoltán. Súgó: Jenei Ági. Előadás-trailer: Kaczmarski Ágnes. Ügyelő: Győrváry Eszter. Rendezőasszisztens: Kovács Nóra. Rendező: Widder Kristóf.
Weöres Sándor Színház, Szombathely, 2022. november 15.