Kutszegi Csaba: Már a legjobb Faustot is Kínában gyártják

Dimitris Papaioannou: INK; Yang Zhankun: Faust tragédiája -

A kínai színházcsinálók nem az öncélú (talmi) ragyogást és a mesterségesen keltett álizgalmat hajszolják, hanem tényleg választ próbálnak kapni és adni az emberiség legsúlyosabb erkölcsi-filozófiai kérdéseire…

A véletlen hozta úgy, hogy a 10. Színházi Olimpián egymás után néztem meg az INK-et és a Faust tragédiáját (a kijeviek magamnak e két előadás közé betervezett előadásai sajnos elmaradtak). De később kiderült, hogy Dimitris Papaioannou társulata és a Pekingi Központi Dráma Akadémia előadásának összehasonlítása kifejezetten tanulságos. Ugyanis mind a kettő a mindenre kiterjedő globalizáció ékes bizonyítéka, csak az előbbi szerintem negatív, utóbbi pedig pozitív értelemben (a Faust tragédiáját jobban is illene – a színházi olimpia szellemében – a különböző kultúrák egymásra hatásának nagyszerű példájaként emlegetni).

A sokoldalú, festő, képregényrajzoló, színházi rendező, koreográfus, előadóművész, díszlet-, jelmez-, smink- és világítástervező Papaioannou nemzetközi hírneve 2004 óta szárnyal, amikor is megrendezte az athéni olimpiai játékok nyitó- és záróünnepségét. Bár Valentina Bonelli, a neves olasz tánckritikus éppen az INK torinói bemutatója (2020. szeptember 22.) után a Fjordreview.com felületén azt írta róla, hogy a „görög Bob Wilson” hírneve immár csökkenőben van, (a továbbiakat már én teszem hozzá) a „vizes férfikettős” azonban azóta is hatalmas sikereket arat szerte a világban – ahogy azt itthon is láthattuk a Nemzeti Színházban.

Dimitris Papaioannou in INK 2020 Dimitris Papaioannou photo Julian Mommert 20210323 JCM 90220 1 scaled INK / Fotó: Julian Mommert

Ez utóbbi előadáson az is egyértelműen látszott, hogy a zajos ünneplők mellett a nézőtér egy határozott kisebbsége értetlenkedve szemléli a sikert, nem tagadom, magam is közéjük tartoztam. Lehet, a közelmúlt látnivalói elkényeztettek, de az INK például az általam nemrég (szintén az Olimpián) látott Peeping Tom együttes – hasonló műfajú, stílusú és látványtechnikájú Triptichonjának színvonalát meg sem közelíti (semmilyen téren), sőt, az ősszel a Trafóban játszott, két másik belga látványszínház koprodukciójában készült Vasárnaptól (Compagnie Focus & Compagnie Chaliwaté) is messze elmarad. Igaz, ez utóbbi nagyszerű előadások egyik szerzője sem tervezett olimpiai ünnepséget.

Ennyivel persze nem magyarázható Papaioannou sikere. Az INK egyáltalán nem gyenge, ügyetlen előadás. Érdekes és ügyes megoldások láthatók benne, ilyen például az egész színpadon átívelő erőteljes vízsugár, a vele folytatott játék a különböző, nagy, átlátszó, gömbalakú edények segítségével, a víz alatt megjelenő, fólia alól kitüremkedő meztelen férfitest látványa és közös akciói a maga Papaioannou alakította másik, „sötét” férfival, a partra vetett halszerű (elektronikus) kelléklények rángatózása és még sorolhatnám. De hogy vajon kiben mivé áll össze ez a majd’ egyórás férfi párharc, az már egy nehéz kérdés. Bennem leginkább értelmezhetetlen (vizes) masszává, sok mindenre utalható, sok mindent jelenthető, de valójában semmit nem üzenő, bárki által bárhogy értelmezhető, de igazából értelmetlen akciózássá.

Dimitris Papaioannou Suka Horn in INK 2020 by Dimitris Papaioannou photo Julian Mommert 20200903 JCM 6769 1 scaled INK / Fotó: Julian Mommert

Beleolvastam néhány INK-ről szóló kritikába és alkotói nyilatkozatba, egyikben sem találtam konkrét, határozott gondolatokat, még a produkciókért lelkesedők is csak találgatnak, tippelgetnek. Az egyébként nagyszerű is lehet, ha egy előadás általában, a nagy kozmikus-egzisztenciális bizonytalanságot akarná megfogalmazni, de én nem érzek ki az INK-ből ilyesmit. Persze, az mind igaz (lehet), hogy egy férfi heroikus, létéért folytatott küzdelmét látjuk, de e küzdelem célját, értelmét, irányát, szükségszerűségét erősen relativizálja a tény, hogy ti. nemigen tudhatjuk, ki az ellenfél. A különböző feltételezések között a következőkkel találkoztam: a víz alól magát harcban előkínlódó fiatal meztelen férfi az idősebb sötét férfi fia, szeretője, saját rossz lelkiismerete, traumák okozta rémlátomása vagy „csak” egy szörnyű, mitológia hibridlény, aki az emberiség összes félelmének a szimbóluma. Ugyanígy nehéz (illetve nagyon könnyű) bármilyen megoldást találni a vízből kihalászott kisdedszerű, emberfejű kispolip kilétére-értelmére, akivel aztán ide-oda, egymásra csapkodnak, majd szájba veszik, megölik, megeszik (?), míg nem a hullája a kiterített-legyőzött (?) meztelen férfi nemi szervére kerül, mintegy csápos fügefalevélként.

Elvont tánc-, mozgás- és/vagy látványelőadásokon nem kell a látottak értelmén, jelentésén töprengeni, bőven elég (általában az alkotók célja is ez) engedni önmagunkra, az érzékeinket hatni az alkotást, miközben szabadon szárnyaltatjuk a privát asszociációinkat. De az INK nem elvont. Egyfolytában konkrét cselekvések zajlanak benne. A pallérozott elme nem tudja elfojtani a kíváncsiságát, hogy mi miért hol történik… Vagy mégis? Lehet, ez az új irány? Cselekvések, mitológiai-történelmi utalások, lélektani motiváltság, alakuló-változó emberi kapcsolatok észlelése közben sem kell gondolkodni, hanem csak hagyni kell hatni a látottakat-hallottakat? Ha így van, akkor tényleg mindegy, ki mit miért csinál, a horrorfilm közben sem érdekel senkit, milyen (történelmi-mitológiai) alakra utal (mert általában nem is utal) a bármikor bárhonnan előugró láncfűrészes gyilkos. Csak legyen borzalmas, féljek, vagy a csuda tudja, mi történjen velem. Ilyen hatásmechanizmus elérésére a földgolyóbis valamennyi nemzetének ősi kultúrája, avagy a jelenünk bármilyen műfajú, kommersz fogyasztói termékkínálata, együttesen és külön-külön is bőven kínál könnyen elpufogtatható muníciót. Az INK-nek kb. annyi értelme van, mint egy közepes színvonal alatti tucat-horrorfilmnek.

The Tragedy of Faust 2. credit scaled e1683537133417 Faust tragédiája / A fotó forrása a szinhaz.org

Viszont a Pekingi Központi Dráma Akadémia Faust-változatának alkotói nem könnyen szerzett tölténnyel durrogtatnak. Az európai (és világ-) kultúra nagy tisztelőiként alázattal viszonyulva a témához, létrehozták a maguk – korszerű és aktualizált – Faust-verzióját. Az átiratot készítő Yang Zhankun professzor egy népes projektcsapattal dolgozott hosszan a szövegen, amelyből Liu Libin rendező készítette el a kínai Faustot.

Az előadás gazdagon és szabadon merít az európai mitológiákból, de – ellentétben az INK-kel – nem mindent bele alapon bármit felhasznál, ami látványos, valamint gyorsan és könnyen elérhető, hanem körültekintően és megfontoltan az anyagot akarja megművelni: következetesen végigvitt gondolatmenettel a legjobb válaszokat keresi az újrafogalmazott fausti kérdésre. A kínai színházcsinálók nem az öncélú (talmi) ragyogást és a mesterségesen keltett álizgalmat hajszolják, hanem tényleg választ próbálnak kapni és adni az emberiség legsúlyosabb erkölcsi-filozófiai kérdéseire, megpróbálják megfogalmazni vagy legalább körülírni, érzékeltetni az élet értelmét, célját és a beteljesült vágyak utáni továbbélés módját, mikéntjét, lehetőségét.

Európából nézve, nem ismerve a kínai, pekingi valóságot, nagyon nehéz rámutatni a darab aktualitásaira (azon túl, hogy a fenti kérdések mindig aktuálisak), de a Faust tragédiájának első felvonásában (amely kronológiailag Faust történetének utolsó állomása) mintha a mai vagy közelmúltbeli Kína nagy kérdéseit is (!) boncolgatnák. Faust a szolgálataiért kapott tengerét rekultiválni akarja, el akarja téríteni a vizét, hogy az embereknek szántható-vethető, új, korszerű életteret biztosítson. Az ember globális veszélyeztetéssel járó, nagyra vágyó természetátalakító tervei igencsak korunk jellemzői.

The Tragedy of Faust 5. credit scaled Faust tragédiája / A fotó forrása a szinhaz.org

Mára (is) utal a dörgölőzés a mindenkori „uralkodóhoz” a boldogító privát célok elérése érdekében vagy a szépség és a gyönyör öncélú hajszolása – még ha a Faust tragédiájában megjelenített történetek, amelyek alapján a kérdések lényegét aprólékosan feltárják, az ókori görög mitológiából, pontosabban a trójai mondakörből származnak is. De ebben a Faustban könnyen át lehet rándulni az ókori Mediterráneumból a germán mondavilágban gyökerező Gretchen-legendába is, hogy Goethe korának vadromantikájában Faust rátaláljon a megtisztító, az égig felemelő erkölcsös szerelemre – amely később szintén kevésnek bizonyul a boldogulásához. A színészek mélyen átélt játéka, a felhangzó szakrális kórusművek, a misék ebben a részben keresztény áhítattal töltik meg a teret. És istené a dicsőség a vesztésre álló ember megmentésében is. Faust elismeri, hogy egyetlen olyan pillanatát sem találta meg az életnek, amikor megnyugodva azt mondhatta volna, hogy itt megállhatunk, elég, ne tovább, ezért érdemes élni. Mefisztó már azt hiszi megnyerte Istennel szemben a fogadást, de végül Faustot, az embert helyes útra tereli a megvilágosodás: Isten bízott benne, mert rá fogadott.

Erről a kínai Faustról (egyebek mellett) – rendkívül profán gondolatként – az jut az eszembe, hogy a kínaiak európai (és észak-amerikai) licencek alapján temérdek árucikket legyártanak – egyre jobb és jobb minőségben. Már rég nem igaz, hogy a „Made in China” a bóvli szinonimája, sőt: termékeik jelentős része már nem egyszer jobb az egykori eredetinél.

The Tragedy of Faust 8. credit scaled Faust tragédiája / A fotó forrása a szinhaz.org Ez a Faust tragédiájából megismert színházukra biztosan igaz. A színpadkép egyszerű, finom, geometrikus-esztétikus, mozog vertikálisan, köröz is, szépen világítható, annyit változik, amennyit szükséges. A színészek játékában, stílusában érződik a távol-keleti játékmód, de főleg a darab vége felé teljesen európaivá is válnak: laza individuumokként is jól teljesítenek. Nekem (és gondolom, a legtöbb európai nézőnek) furcsaság, hogy az izgalmas, cselekményes, dramatikus részeket sebesen „ledarálják”, és az érzelmi tetőpontokon, az átélésre, az erkölcsi megfontolásokra, a különleges hangulat megteremtésére szánják a több időt, a legnagyobb türelmet és összpontosítást (mint az énekesek az operák a nagy áriáiban vagy a táncosok a romantikus balettek nagykettőseiben). A mélységre, a tartalmas lényegre helyezik a hangsúlyt, abban hitelesek, abban a legjobbak. Bár konkrét nyomát nem találtam, de azt gondolom: ebben a Faust-feldolgozásban közvetve, vagy az alapos kínaiakat ismerve, akár közvetlenül is, mintha Madách Imre Tragédiája is ott motoszkálna. Ez jóleső érzéssel tölt el.